Tévedj be, Győrbe, fáradt vándor!

Irigykedve nézem szombathelyiként szeretett szomszéd városom küzdelmét az elemekkel: emberformáló harc ez, amely hősöket teremt! Csinosodik az ősi polgárváros, s mindez e jobb sorsra érdemes kicsiny hazában.  (A nyitó képen: a felújtott Bécsi-kapu tér a tervezőasztalon, valamint a Kisfaludy-szobor az eredeti helyén, a Radó-szigeten [egykor Sétatér] – a 20. század elején; forrás: Arcanum/Képeslapok)

A felvétel a 20. század elején készült; forrás: Arcanum/Képeslapok.)

Ezúttal a Bécsi-kapu tér van soron: a tervezők mertek merészet álmodni: kerek burkolati dekorációt a csak sehogyan se kerek térre. Ne legyünk szűkkeblűek a geometriával: a térnek legalábbis középpontja van, lévén köztéri szoborral bemért közepe, márpedig ha van centrum, kell lennie valami módon körnek is valahol errefelé. Körnek, csinos, geometrikus, labirintos dekorációval. Márpedig ha körben forognak gondolataink, nem kell alább adnunk mintát keresvén a vatikáni Szent Péter térnél. Igaz, hogy ott van mire kört szerkeszteni a padlatba, emitt meg nem nagyon, de mi még így is meg tudjuk fejelni a zongorabillentyűkkel keresztezett labyrinthosz térkő-költeménnyel helyzeti előnyünket. Méltán híres a magyar virtus! Hogy mindez illik-e a teret körülölelő építészeti együtteshez?

Nem kérdés. Illik, hogy illjék, mert ma ez így illendő.

Mint a vitrintárggyá avanzsált zöldterület a szocreál legjobb korszakát idéző betonvályúban, aminek a precíz terv részeként esze ágába se lesz igazodni a körtévelygősen szigorkás logikához: csak azért is összevisszaságban fog állni mindahány a körmönfont tervezés követhetetlen logikájának szellemében s a mi mulatságunkra:

Hogy ebből a vonalorgiából mi sem látszik a hétköznapok járókelője számára ebből a lapos szögből, amije neki van? Nem gond.

Ugyan ki törődik vele, hogy az utca embere nem magasröptű jómadár, drónra se telik, nemhogy helikopterre, hogyan is bámézhatná e fennkölt burkolatművészeti remeknek pazar látványát? Helyette két lábbal tiporja kicsinyhitűségében a mai idők kevéssé se mértékletten pazar esztétikumát, nem sejtvén, elcsigázott lábai mily művészeten tapodnak rendületlenül.

Számára mindeme káprázatból annyi jut, amennyit én most itt bemutatok:

Nos, aki ebben nem látja meg a földhözragadt szépséget, az annyit is ér, és éppen neki szól e vizuális kőköltemény – így a bölcsek.

Mondanom se kell ennyi tréfálkozás után (mi mást tehetne a jámbor polgár?), talán mondanom sem kell, mennyire nem illik a város méltóságához, múltjához, múltját féltve őrző sok évszázados házsoraihoz, levegőjéhez, miliőjéhez az, amit most ráborítanak mindezekre egyetlen lezser mozdulattal, mint szabó a pultra a szövetet, a városfejlesztés tündérujjai.