Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma hétfő van, 2024. május 6. Az év 127. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739409. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

A szülőszobától a boncteremig – kiterítenek úgyis

A szülőszobától a boncteremig – kiterítenek úgyis
Toronyi Attila

Riportkötetének címét Fazekas Erzsébet a költő József Attilától kölcsönözte: „Kiterítenek úgyis”. Akárhogyan élünk is – egyformán végezzük, az elmúlás vár ránk. Mindenki (Attilával szólva) „az életet a halálra ráadásul kapja” – áll a borítón. S a bölcsőtől a koporsóig terjedő évek-évtizedek sok-sok gyötrelemmel (is) járnak.

Szülőszobai izgalmak, árvaság, rokkantság, kórházi kalandok, súlyos baleset, halálos betegség – megannyi szívszorító történetet tartalmaz Fazekas Erzsébet 260 oldalas kötete. „Riportok életre-halálra”: így szól a találó alcím, s nem véletlen, hogy témáit a jeles újságíró az egészségügy élet-halál témaköréből meríti, hiszen pályáján e két területről átfogó ismereteket gyűjtött. Eredetileg maga is orvosnak készült, ám lebeszélték erről a hivatásról: a 24 órás szolgálat – úgymond – nem való nőnek, nem marad ideje a családra, gyerekekre, unokákra. Szívesen tanult volna pszichológiát is, végül az élet (és a halál) iskoláit, egyetemét járta ki. Sok szörnyűséget, bánatot látott, írt meg, sőt élt át. Korán elvesztette a bátyját, a vejét; ápolta tüdőrákos édesanyját.

Fazekas Erzsébet könyve egyszersmind több évtizedes hírlapírói munkásságának mérlege. A gyűjteményes kötet legrégebbi írása 1981-es keltezésű (egy üzemi baleset feltérképezése), a legfrissebbet 2015-ben vetette papírra. Az ópuszok jó részét már olvashattuk különböző lapok, folyóiratok hasábjain, ám így összerendezve mintegy négy évtizedes újságírói munkásság keresztmetszetét veheti kézbe az olvasó.

Megkapó és ámulatra méltó az az empátia és következetesség, ahogyan Fazekas Erzsébet egy-egy témához közelít, és körüljárja. A vakbélgyulladásos, fiatal afgán menekült kálváriájáról szóló, három évvel ezelőtti riport például egyúttal izgalmas krimi is; egyszersmind látlelet arról, hogy a menekültáradat idején jószerével csaknem illegálisan lehetett jótékonykodni. (És ma, évekkel utána? – a szerk. megj.)

A kötet utolsó riportja nem ajánlott a gyengébb idegzetűeknek: a „Feljegyzések a holtak házából” (ismét egy irodalmi utalás) helyszíne a kórházi boncterem. Gyomorforgató szagok; emberi tüdő, máj vese, belek összevisszasága. A látvány több mint lehangoló. Kiterített hullák, akikkel „többé már semmi sem történhet” – írja a szerző.

Fazekas Erzsébet riportkönyve mégsem a csüggedést, a lemondást erősíti az olvasóban, hanem megcsillantja a reményt, hogy a tragédiák, a kétségbeejtő élethelyzetek ellenére is érdemes élni és túlélni. Örülni a mindennapok apróságainak, derülni a gyerekszáj elmésségein.

Illúzióink azonban ne legyenek. Kiterítenek úgyis.

Kossuth Kiadó, 2018