Orbán kesztyűt dobott pártcsaládja elé: mégis támogatja Webert

A nemzetközi média – így a brit Reuters, a francia AFP, illetve a német dpa hírügynökség – az MTI tudósítása alapján beszámol a tegnapi Rogán-nyilatkozatról, amely szerint Orbán Viktor támogatja Manfred Weber bajor politikust abban a törekvésében, hogy ő legyen az Európai Néppárt jelöltje az Európai Bizottság elnöki posztjára a jövő májusi európai parlamenti választások nyomán.

Rogán azzal indokolta főnöke választását, hogy Weber a Néppárt kereszténydemokrata szárnyához, míg riválisa, a finn Alexander Stubb a pártcsalád liberális szárnyához tartozik. Orbán – írja a dpa – a jelek szerint nem vette rossz néven, hogy Weber a múlt hónapban azok mellé állt, akik kezdeményezték a magyar kormány elleni jogállamisági eljárás megindítását az Európai Unió alapszerződésének 7. cikke alapján.

A Politico című amerikai hírportál európai kiadása ugyanakkor brüsszeli beszámolójában emlékeztet arra is, hogy az előző napon az Európai Néppárt tisztségviselői még azt mondták: Weber megszerezte az összes néppárti kormányfő támogatását, kivéve Orbán Viktorét. A Politico emlékeztet arra, hogy Weber – szemben az Orbán illiberalizmusát kereken elutasító finn politikussal – a párbeszéd szükségességét hangsúlyozta. A magyar kormánnyal szemben Weber által nyilvánosan megfogalmazott két követelés azonban – a Közép-európai Egyetem budapesti jövőjének a biztosítása, valamint a civil társadalom zaklatásának a beszüntetése – mindmáig nem teljesült, írja az amerikai portál.

Az EurActiv című brüsszeli uniós hírportál az EU-csúcs előtt tartott néppárti tanácskozásról szóló beszámolójában – jól értesült forrásra hivatkozva – azt írja, hogy Orbán Viktor kesztyűt dobott pártcsaládja elé, és kihívóan közölte: tagja kíván maradni a Néppártnak, de nem fog változni, olyannak kell őt elfogadni, amilyen. Az EurActiv úgy tudja, hogy a néppárti vezetők többsége olyan megoldást akar, ami az egység és nem a szakítás irányába mutat. 

Dzsamal Hasogdzsi eltűnése és valószínű meggyilkolása kapcsán a The Washington Post, amelynek az amerikai száműzetésbe vonult szaúdi újságíró rendszeres szerzője volt, olyan kommentárt közöl, hogy Donald Trump a földgolyó összes önkényurának engedélyt adott az emberölésre.

A kommentár szerint korunk az autoriter vezetők, a populisták és a nacionalisták korszaka, bármerre tekintünk, illiberálisok könyörtelen hatalomgyakorlását látjuk. A szerző Vlagyimir Putyin orosz, Hszi Csin-ping kínai, Bassár el-Aszad szíriai és Rodrigo Duterte fülöp-szigeteki vezető módszereire hívja fel a figyelmet, valamint arra, hogy aláássák a demokráciát Lengyelországban, Magyarországon, Nicaraguában, és hamarosan talán Brazíliában. És ott van Szaúd-Arábia, ahol a trónörökös válogatás nélkül bombáztatja Katart, elraboltatja a libanoni miniszterelnököt, és most állítólag meggyilkoltatta és feldaraboltatta Hasogdzsit.

Ezért a tendenciáért, amit az elnyomás terjedése jellemez, a The Washington Post szerint természetesen nem kizárólag az Egyesült Államok a felelős, de nem is lehet elvonatkoztatni attól, hogy Washington felhagyott a demokrácia elősegítésével. A szabadságért folytatott amerikai küzdelem – írja a kommentátor – akkor kezdett elhalványulni, amikor az iraki háború megmutatta az erővel kikényszerített nemzetépítés magas árát. Barack Obama elnök még hitt az emberi jogok támogatásában, de már óvatosabb volt a külföldi beavatkozást illetően, mint elődje, George Bush. Most azonban – írja a The Washington Post – Donald Trump nemhogy nem harcol a szabadságért, hanem éppenséggel minden jel szerint a szabadság ellen küzd. Ez az az elnök, aki nagyszerűnek nevezte azt a Hszi Csin-pinget, aki egész életre szóló vezetőnek nyilvánította magát, Dutertéről azt mondta, hogy hihetetlen teljesítményt nyújt a kábítószer-probléma ügyében, gratulált Erdogannak a csalással megnyert népszavazáshoz, amely megölte a török demokráciát, és kedveli Kim Dzsong Unt.

Trumpnak a The Washington Post szerint egyáltalán nem számít, hogy a diktátorok hogyan bánnak más népekkel. Így aztán aligha meglepő, hogy az elnök hajlamos hitelt adni annak a szaúdi fedőtörténetnek hogy az újságíró megöléséért a trónörökös helyett elvetemült gyilkosok lehetnek a felelősök – mint ahogy annak is hitelt adott, hogy Putyin tagadta az amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozást. Jó manapság diktátornak lenni, és rossz dolog, ha az ember disszidens – vonja le a végkövetkeztetést az amerikai lap kommentátora.