Nemzeti Együttműködési Cenzúra

Szeretném mindenki számára világossá tenni, hogy az alábbi jegyzet nem személyekről szól, nem arról, hogy kinek tetszik ez az újságíró, s kinek nem, nem is arról, hogy kinek tetszik ez a lap, s kinek nem, továbbá ki kedvel egy bizonyos szerkesztőséget, s ki nem, hanem elvről, ha maradt még egyáltalán értelme és jelentése a fenti fogalomnak ebben az országban.

Mert – erősen úgy tűnik föl –, ahogy harminc-negyven-ötven-hatvan stb. éve sem volt semmilyen értelme és jelentése, ugyanúgy ma sincs. S ahogy harminc-negyven-ötven-hatvan stb. évvel ezelőtt mindig megvolt az ideológiája annak, hogy miért történik ez így, s miért jó mindez, ahogy van, mert lehetne rosszabb is, de kisebb-nagyobb kompromisszumokkal mennyire „élhetővé” tehető minden, tesszük a dolgunkat, még így is jobb, mintha nem így lenne, egzisztenciális kérdésről van szó, életben kell maradni, s belülről bomlasztani, ráadásul hurrá, hisz' mi vagyunk a legvidámabb barakk (igaz, ma már lassan mi vagyunk az egyik legszomorúbb barakk), ma is ugyanezen ön- és másokat becsapó ideológiák mentén működik minden.

Szóval nem személyes kérdésről van szó.

Csak jelzem, hogy a Századvég folyóirat felállított főszerkesztőjének a nevét (akit amúgy Demeter Tamásnak hívnak, s nem Demeter Ákosnak, amiként egy csomó helyen rosszul írták le, lásd 444.hu, avagy rosszul mondták be, lásd Klubrádió), szóval a folyóirat főszerkesztőjének a nevét, sokak számára ismert, mások számára már rég elfeledett, s megint mások számára sosem tudott okok miatt, sem én, sem sok-sok kiváló filozófus kollégám és barátom nem kimondottan a szerethető nevek között őriztük meg emlékezetünkben, szóval mindezzel együtt hangsúlyozom: elvi kérdésről van szó, nem személyeskedésről. 

Mert, ugye, cenzúra, ha a hatalom – ilyen-olyan sumák módon – eltöröl a föld felszínéről egy számára nem kedves lapot. És az is cenzúra, ha a hatalom kényes ízlésével és közvetlen politikai érdekeivel nem harmonizáló, független felületet megszáll, kihajít főszerkesztőt, szerkesztőt, akit csak ér, hogy helyükbe busásan megfizetett, saját kézből etetett, dróton rángatható, s folytonos túlteljesítéssel bizonyító szellemi hóhérlegényeit ülteti. De én azt is cenzúrának nevezem, ha a hatalom – ilyen-olyan sumák módon, a hatalom kegyéből, a hatalom által jól kiglancolt alakok révén – megszerez magának egy csomó lapot, médiafelületet.

És azt is cenzúrának nevezem, ha a közpénzekből fenntartott közszolgálatot a hatalom a saját kádereivel kolonizálja, kizárólag a neki tetsző embereket szólaltatja meg, s kizárólag az ő kedvére hamisított és átfarigcsált vagy kozmetikázott híranyagokat engedi közzétenni. És azt is cenzúrának nevezem, ha a tulajdonos kizárólag a hatalom érdekeire tekintettel egyeseket elhallgattat, és tiltó listára helyez. És persze azt is cenzúrának nevezem, amikor a tulajdonos, akinek az ég adta világon nincs semmi köze a sajtóhoz, a tájékoztatáshoz, a szerkesztés és az újságírás gyakorlatához, a legdurvább módon rúgja rá a „független szerkesztőségre” az ajtót (amely szerkesztőség eddig abban a hitben ringatta magát, hogy nem szócső, hanem autonóm újságírók gyülekezete), s minden további nélkül, akár személyes bosszú okán, akár a kedves hatalom kedvében járva, kihajítja onnan a neki nem tetsző újságírót, precedenst teremtve imigyen, s féken tartva, önkorlátozásra, önmérsékletre és persze öncenzúrára presszionálva a kollégákat.

Csak zárójelben kérdem: milyen hitele marad annak a lapnak, amelynek a főszerkesztője a történtek után azt nyilatkozza, hogy az érintett újságírónak a rovata „elfáradt”. Elfáradt. Nem vagyok huszonéves, s az emlékezetem még viszonylag jól működik: mennyit, de mennyit hallottam ezt a szót hasonló kontextusokban (miként az eufemisztikus karcsúsítást vagy racionalizálást), voltaképpen azóta, amióta az eszemet tudom. 

Két hete, az Európai Parlament strasbourgi ülésén hazudta ország-világnak Orbán Viktor, hogy „mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.” És azóta újságírót távolított el a tulajdonos a „független szerkesztőség” üzemeltette laptól, mert megharagudott rá, s mert így ráadásul az őt kézből etető kormány kedvére járhatott, s folyóiratot szüntethettek meg hatalmi pozícióból, szerkesztőséget állíthattak fel, mert az érintett folyóirat egyik száma kormánykritikus cikket tartalmazott, oh! irgalom atyja, ne hagyj el! S közben itt van még az az internetes felület is, amelyet a színfalak mögött levezényelt tulajdonosváltással szintén az elmúlt két hét során sikerült aláaknásítani. 

Nem kellene végre minden szétvert, meggyalázott, tönkrevert, a hatalom vezérelte koszos és büdös biznisz keretében átjátszott és lenyúlt médium, elbocsátott és megfélemlített újságíró, főszerkesztő és szerkesztőség mellett, ugyanakkor a közpénzből egyenesen a hatalom ánuszába beköltöztetett aljas és hazug propagandatröszt ellen fellépni? 
Mindez százszor súlyosabb, mint az internetadó tömegeket megmozgató ügye.

Az a neve ennek, hogy sajtó- és szólásszabadság. Ezt még a Magyarország Alaptörvénye nevű tákolmány is tartalmazza. Idézem a IX. cikket:

(1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.
(2) Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.
(3) A demokratikus közvélemény kialakulásához választási kampányidőszakban szükséges megfelelő tájékoztatás érdekében politikai reklám médiaszolgáltatásban kizárólag ellenérték nélkül, az esélyegyenlőséget biztosító, sarkalatos törvényben meghatározott feltételek mellett közölhető. 
(4) A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére.
(5) A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére. Az ilyen közösséghez tartozó személyek - törvényben meghatározottak szerint - jogosultak a közösséget sértő véleménynyilvánítás ellen, emberi méltóságuk megsértése miatt igényeiket bíróság előtt érvényesíteni.
(6) A sajtószabadságra, valamint a médiaszolgáltatások, a sajtótermékek és a hírközlési piac felügyeletét ellátó szervre vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg.

Akkor most kéretik másodszor is elolvasni a IX. cikket, és eltöprengeni egy picinykét!