Kürtőskalács-fesztivál a budai Gesztenyéskertben
Hányféle variációja van a kürtős kalácsnak? Már a fesztivált beharangozó sajtóeseményen tapasztalhattuk, hogy a szokásos kókuszos, fahéjas, kakaós váltgozatok mellett se szeri, se száma a dús fantáziával megálmodott krémekkel, darával, gyümölcsökkel, tejszínnel dúsított kürtőskalácsból készült finomságoknak.
Még ennél is sokkal gazdagabb kínálattal találkozhat az, aki ellátogat október 12–14. között az immár hatodik alkalommal megrendezendő kürtőskalács-fesztiválra Budán, a BAH-csomópontnál, a Kongresszusi Központ mögötti Gesztenyéskertbe.
András Tünde, a fesztivál megálmodója elmondta: a cél nem kisebb, mint megismertetni „a székely eredetű kürtőskalácsot” az egész világgal. A faszénparázson sült kürtőskalács 2015 óta számít hungarikumnak. A több mint kétszáz esztendős készítési módot szeretnék minél több emberrel megismertetni a hazai és a külföldről érkező látogatók számára. A fesztivál központi témája, nevéből adódóan, a kürtőskalács, amely egyszerre hagyományos és megújulásra képes finomság. Elkészítésének és ízesítésének számtalan módja van – ezt hivatott a fesztivál bemutatni.
A finomságok kóstolása mellett meg próbálható az elkészítés. Az első fesztiválon nyolc kürtöskalácssütő vett részt, ezúttal már 27-en kalácsolnak. Azért, hogy ne kelljen túl sokat sorba állni, már a korszerű technikai újdonságokat is felhasználják: sms-sel vagy csipogóval értesítik a vásárlót, ha sorra kerül s átveheti a süteményt. Várakozni akár a relax-szigeten is lehet, miközben érdekes programokkal szórakoznak.
Akinek elege van az édességekből (vagy éppen érzékeny lisztre, cukorra), az bükkfán sült húsokat, kolbászokat ehet. A fesztivál részeként ugyanis megrendezik a faszénen sült ételek bemutatóját.
Érdemes lesz az „aranypénteken” ellátogatni a fesztiválra, amikor minden kalácssütő egyik kedvenc édességét fél áron kínálja. A háromnapos rendezvénysorozat idején sokféle családi program szórakoztatja mindazokat, akik kíváncsiak a hagyományos, parázson sült kürtőskalács csodás ízvilágára.