Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma hétfő van, 2024. május 6. Az év 127. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739409. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Juncker az EU helyzetéről: új kezdeményezések a migráció, a határvédelem, a terrorizmus elleni küzdelem területén

Juncker az EU helyzetéről: új kezdeményezések a migráció, a határvédelem, a terrorizmus elleni küzdelem területén
Infovilág

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke ma tartotta meg az Európai Unió helyzetét értékelő beszédét Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén. Ismertette, melyek a kiemelten fontos uniós célok az előttünk álló évben, és felvázolta, hogyan haladhat tovább az EU az eddiginél egységesebb, erősebb és demokratikusabb unió megvalósítása felé vezető úton, amelynek irányát az elnök egy évvel ezelőtt elmondott évértékelő beszédében jelölte ki. (Kép: EIZ Niedersachsen)

Világszerte egyre nagyobb mértékű bizonytalanság tapasztalható, azért Jean-Claude Juncker hangsúlyozta annak szükségességét, hogy Európa még szuverénebb szereplővé váljék és ezáltal képes legyen meghatározó szerepet betölteni a világ jövőjének alakításában. A beszéddel egyidejűleg a Bizottság több fontos területen konkrét kezdeményezéseket is előterjesztett, amelyek azonnal tettekre váltják az elhangzott szavakat:

  • Az Európai Bizottság javaslatot tett arra, hogy Európában 2019-től szűnjék meg az évszakokhoz kapcsolódó óraátállítás, így a tagállamok szabadon dönthetnének arról, hogy a jövőben a nyári vagy a téli időszámítást kívánják-e alkalmazni állandó jelleggel. A teljes közlemény itt olvasható.
     
  • A Bizottság javaslatot tesz a migrációkezelés és a határigazgatás reformjával kapcsolatos kompromisszumhoz még szükséges utolsó elemekre. A Bizottság az Európai Határ- és Parti Őrség további megerősítését és hatásköreinek bővítését javasolja, egyebek között egy 10 000 fős műveleti személyzetből álló készenléti alakulat létrehozása révén, hogy az intézmény megfelelhessen azoknak a közös kihívásoknak, amelyek Európa előtt állnak a migrációkezelés és a határigazgatás területén. Az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége megerősítését is javasolja a Bizottság annak érdekében, hogy a tagállamok teljes körű uniós műveleti támogatást vehessenek igénybe. Ezenfelül a Bizottság javaslatokat tesz a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok kiutasítására irányuló eljárások hatékonyságának javítására, korszerűsítve a visszatérésre vonatkozó hatályos uniós szabályokat, és meghatározva a következő lépéseket a kiegyensúlyozott migrációs politika alapvető elemét képező jogszerű migrációt illetőenA teljes közlemény itt olvasható.
     
  • Juncker elnök kijelentette, hogy Afrikának nem jótékonyságra, hanem megbízható és valós partneri viszonyra van szüksége. A Bizottság ennek érdekében egy új, „fenntartható beruházásokra és munkahelyekre irányuló Afrika–Európa-szövetség” létrehozására tesz javaslatot, amelynek célja az Afrikába irányuló beruházások jelentős növelése, a kereskedelem megerősítése, a munkahelyteremtés, valamint az oktatásba és a készségekbe történő beruházások előmozdítása. A szövetségnek köszönhetően akár 10 millió munkahely is létesülhet Afrikában a következő öt éven belül. A teljes közlemény itt olvasható.
     
  • A Bizottság a javasolt Afrika–Európa szövetségen túl is felvázolja néhány módját a beruházások területén fennálló kihívások és lehetőségek kezelésének Afrikában, az EU szomszédságpolitikájában részt vevő országokban és a tágabb világban. Ezek közé tartozik a multilaterális és a nemzeti fejlesztés szereplőinek közös kezdeményezéseire irányuló felhívás, valamint az EU-n kívüli beruházások támogatását szolgáló, még hatékonyabb pénzügyi struktúra kialakítására vonatkozó terv. A teljes közlemény itt olvasható.
     
  • A Bizottság új szabályokat javasol az online terrorista tartalmak gyors eltávolítása céljából. A Bizottság további intézkedések meghozatala mellett jogilag kötelező érvényű egyórás határidő bevezetését szorgalmazza attól az időponttól számítva, hogy az illetékes nemzeti hatóságok kiadják a vonatkozó eltávolítási végzést. A teljes közlemény itt olvasható.
     
  • Juncker elnök konkrét intézkedéseket jelentett be avégett, hogy jövőre szabad, tisztességes és biztonságos európai parlamenti választásokra kerüljön sor. A mai bizottsági javaslatok többek között a kiberbiztonsági fenyegetésekkel szembeni védelemre, az online politikai hirdetések átláthatóságának javítására, valamint annak szankcionálására irányulnak, ha személyes adatokat illegálisan használnak fel az európai választások kimenetelének szándékos befolyásolására. A teljes közlemény itt olvasható.
     
  • A Bizottság ma javaslatot terjesztett elő abból a célból, hogy tovább erősítse az uniós pénzügyi intézmények felügyeletét a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás jelentette fenyegetések hatékonyabb kezelése végett. A teljes közlemény itt olvasható.
     
  • A Bizottság javaslatot tett az újonnan létrehozott Európai Ügyészség feladatkörének kiterjesztésére, felhatalmazást biztosítva az intézménynek arra, hogy határokon átívelően fellépjen a terrorista bűncselekmények ellen is. A teljes közlemény itt olvasható.
     
  • Azért, hogy az EU meghatározóbb globális szereplővé váljék, Juncker elnök avasolja a tagállamoknak, hogy a hatályos uniós szabályokat kihasználva az EU közös kül- és biztonságpolitikájának egyes területein térjenek át az egyhangúról a minősített többségi szavazásra. A Bizottság három olyan konkrét területet azonosított, ahol ez megvalósítható avégett, hogy az EU világszerte jobban érvényre juttassa értékeit, megvédje érdekeit és gyors döntéseket hozzon. Ez a három terület a következő: 1. az emberi jogok megsértésére adott kollektív válasz 2. hatékony szankciók alkalmazása és 3. polgári missziók a biztonság és védelem területén. A teljes közlemény itt olvasható.

A Juncker elnök mai beszédéről és az ehhez kapcsolódóan előterjesztett bizottsági javaslatokról átfogó tájékoztatással szolgáló weboldal itt található