Ötvenhat gyerekszemmel

„Szénszünet (főnév): Az elégtelen tüzelőellátás miatt központilag elrendelt rendkívüli iskolai szünet” – így határozza meg a szerző a címadó kifejezést. Szabó Illés Szénszünet című regénye az 1956-os események néhány napját meséli el egy általános iskolás gyermek értelmén átszűrve, aki fel sem fogja igazán a helyzetét, egészen addig, amíg legjobb barátja meg nem hal egy utcai lövöldözésben.

A gyerek úgy tekint az utcai halottakra is, mintha nyitott szemmel alvó emberek lennének. Sepsi, a legjobb barát holtan fekszik az utcán, de az elbeszélő fiú még ezt is játéknak véli, mintha mókából színlelne a barátja. Csak akkor érti meg, hogy mi történt, amikor Sepsi holttestét kiemelik az ideiglenes sírból és az arcán tátongó két sötét lyuk bámul vissza rá. A regény végéig, eddig a megrázó szembesülésig egy csintalan, felelőtlen gyerek kalandozásait követheti végig az olvasó, aki már előre aggódik a mit sem sejtő kisfiúért.

A gyermeki látásmód annak a lehetőségét nyújtja, hogy nem szükséges mindentudó elbeszélőnek lennie, megengedett a történtekkel szembeni értetlenség, a túlzott kíváncsiság. Remekül kihasználja a szerző ezt a kíváncsiságot a mindenkit követő gyermek képén keresztül, elbújik kis termetéből adódóan és megfigyel rejtekhelyéről, így még többet lát és láttat, mintha egy kétségbeesett, de fegyelmezett felnőtt adna számot a tapasztalatairól.

Az emberi kapcsolatok és viselkedésformák felerősödnek a fiú perspektívájából. Az értetlenség arra kényszeríti, hogy tényszerűen meséljen, emellett nem magyarázza a szereplők között lezajlott jeleneteket, nem értelmez. A regény láttatja a felnőtteken keresztül, hogy mennyire megtépázta őket a helyzetükből fakadó nyomorúság, mintha üvegből lennének, amelynek felületét a legfinomabb érintés is berepeszti. Állandó az újra és újra kialakuló konfliktusok jelenléte. Az ellentétek először a főszereplő családjában jelennek meg főleg annak hatására, hogy a fiú felelőtlenül kiszökik az utcára a rosszaságról elhíresült barátjával. Együtt részt vesznek zászlóégetésben, tüntetésen, temetésen, utcai lövöldözések közepette csatangolnak. A féltő szülőket ez azonnal megrémiszti és elszabadulnak az indulatok. Egyre több szereplő sorsa fonódik a történetbe, először a ház lakóit ismerjük meg, később pedig már két ház összezárt társaságának magánéletébe pillant be az elbeszélő.

A papírvékony falakon áthangzó beszélgetésekből rajzolódik ki a szomszédok élete, ahogy a főszereplő családját látogatók is feltárják a félelmüket és gyötrődésüket. A konfliktusok akkor válnak drámaivá, amikor a két lakóház egy óvóhelyre kényszerül napokra. Egy olyan zárt világ alakul ki, ahol a megtört családok már a papírvékony falak mögé sem bújhatnak. A véleményütközések és megrázóan váratlan események ellenére mégis sikerül még ebben a kéretlen helyzetben is harmóniát teremteni. Szabályzatot írnak a lakók lakásainak közös mosdóhasználatával kapcsolatban, megosztják egymással az ételt és együtt élik meg azt az emelkedett hangulatot, amikor a korábban veszekedések árán lecipelt óra ütései belezengnek a levegőbe. A közös imádkozás felold minden ellentétet a szereplők között. A feszültséget így lágyítja el a szerző, de a legjobb barát halála, az üveges szemű halottak látványa, a hirtelen felvillanó tragédiakép, a később végleg elmúló veszélyhelyzet végén ráébreszti az elbeszélőt, hogy a visszatérő harmonikus csendben örök nyomot hagyott a tragédia.

Szabó Illés: Szénszünet, Noran Libro Kiadó, 2018.