Orbán Európa ellen készül hadba szállni
A Fidesz csupán a hangon finomít, de a célokon nem. Már Bajorországban is: aki nincs ellenünk, az velünk van, de Schäuble szerint nem győzhet a kínai modell. Malajzia bebizonyította az egész világnak, hogy összefogással meg lehet buktatni még a legbejáratottabb tekintélyuralmi rezsimet is.
A The New York Times arra számít, hogy miután idehaza bebiztosította a hátát, most Brüsszellel készül megharcolni Orbán Viktor. Üzenete az, hogy a nemzetet fenyegeti veszély egy nemzetközi cselszövés formájában, amely a szuverenitásra tör és migránsokkal árasztaná el az országot, ha nem ő lenne a kormányrúdnál. A politikus immár egész Európára ki akarja szélesíteni a kampányát. Erről tanúskodik parlamenti beszéde, ám törekvései szöges ellentétben állnak azzal, amit Macron vagy Merkel szeretne. Azaz a pluralizmussal, az ellentmondás jogával és meglehetősen sok bevándorlóval. Ezúttal kivételesen nem említette Sorost, és jelezte, hogy nem kell sietni a fellépéssel a pénzember által támogatott intézmények ellen. Viszont nem árult el semmit arról, hogy milyen törvényeket kíván keresztülvinni. Zgut Edig a Political Capitaltól úgy értékeli, mindent egybevéve a mondandó az volt: azt csinálok, amit csak akarok.
Stefano Bottoni történész azt gondolja, hogy Orbán a nemzetek Európájának kíván hangot adni. Ehhez azonban bent kell maradnia az Európai Néppártban és már akadnak jelek arra, hogy e cél érdekében módosítja a retorikáját, de természetesen nem a programját. Erre utal, hogy ezúttal már nem az illiberális demokráciát hirdette, hanem a kereszténydemokráciát, amelyet bástyának szán a civilizációk harcában a muzulmán migránsok ellen. Ignatieff, a CEU rektora úgy véli, hogy a miniszterelnöknek sikerült bejátszania magát a földrész legnagyobb szereplői közé, az azonban nem világos, hogy nagy stratéga-e, vagy csupán az erőre épít. Bármi is a végső célja, nemigen kell rohannia. Fónagy János szerint hamarosan lesz néhány alkotmánymódosítás, de emiatt nem kell aggódni.
Süddeutsche Zeitung: A német alsóház elnöke félti a nyugati demokráciát, de szerinte az nem létezik, hogy a kínai modell kerekedjen felül. Csak éppen baj van az európai rendszer hatékonyságával, így egyre többen kérdőjelezik meg a demokratikus normákat, és ennek még lesznek politikai következményei. Schäuble komolyan veszi a panaszokat és úgy gondolja, hogy a politika valóban lassan reagál azokra. Szerinte cseppet sem szép, hogy a szélsőséges AfD bekerült a törvényhozásba, ám szerinte ebből még erényt is lehet kovácsolni, mert ha nincs nyomás, nem történik semmi. A politikus ígéretesnek tartja a francia elnök által diktált ütemet. Úgy fogalmaz, hogy a nyugati vezetők közül leginkább Macron az, akiből sugárzik, hogy lesznek változások. De a Bundestag első embere jó véleménnyel van az osztrák kancellárról is, mivel az nagy lendülettel szállt be az ország irányításába, de Ausztriát Európa-barát pályán tartotta. Vagyis Kurz elegendő brutalitással érte el a kellő lendületet, ami napjainkban oly fontos.
A Frankfurter Rundschau úgy ítéli meg, hogy orbanizálódtak a bajor keresztény-szociálisok, ily módon tartanak a jövő felé. Tehát gyorsan tanultak barátjuktól, a magyar miniszterelnöktől, ennek megfelelően először lábbal tiporják a polgárjogokat, majd tekintélyelvű módon támadnak az ellenfelekre. A kommentár azt alapján állapítja meg a feltűnő hasonlóságot, hogy a tartományi kormány olyan törvényt készít elő, amellyel a rendőrség szinte korlátlan ellenőrzési lehetőséghez jutna, ám így a továbbiakban nevetséges volna polgárjogokról beszélni. Az orbanizálódás hirdetői autoriter stílusban igyekeznek legyűrni a hatalmas ellenállást a tervvel szemben. Két napja 30-40 ezren vonultak fel tiltakozásul, elítélő szakvélemények tömege született, ám a belügyminiszter az állítólagos „hazug propaganda” miatt dühöng. Az pedig még képtelenebb, amit a párt egyik parlamenti képviselője állított, hogy ti. a választásra jogosultak 0,3 %-a vonult fel, vagyis a bajorok teljes egészében támogatják a következetes biztonságpolitikát. Magyarán: aki nincs ellenünk, az velünk van. Ebből viszont az következik, hangsúlyozza az elemzés, hogy akinek még van egy csöppnyi józan esze, annak tiltakoznia kell.
The Wall Street Journal: Malajzia példája mutatja, hogy nem elkerülhetetlen az autokrácia felemelkedése. A választásokon győztes, 92 éves Mahathir a 90-es években még a tekintélyelvűséget képviselte, ma viszont ő a demokratikus erők vezetője, beleértve korábbi ellenfelét is, akit egykor rács mögé dugott. A sikerhez összefogásra van szükség, és pontosan ez történt a 32 milliós, többségében muzulmán államban, és ennél kevesebb ígéretes meglepetés volt mostanában a világban. Az országot az 1957-i függetlenné válás óta irányító párt először vesztette el a hatalmat, noha óriási kegyencrendszerre támaszkodhatott. Azon kívül módosította a választási körzetek határait, korlátozta a sajtót, nem engedett indulni, illetve börtönbe zárt több ellenzéki politikust. De az internet, a közösségi háló korában mindez kevésnek bizonyult.
A tanulság az, hogy még akkor sem szabad feladni, ha nem mindenki számára egyenlők a feltételek – mondja a Stanfordi Egyetem egyik szociológusa, hozzátéve, hogy sokfelé érlelődnek demokratikus folyamatok másutt is a világban, noha a szabadság általában véve zsugorodik. Pl. ostrom alatt áll a demokratikus rend Magyarországon és Lengyelországban. A maláj siker egyik oka, hogy az ellenzék vezetői figyelemre méltó értettséget tanúsítottak és kölcsönösen elfelejtették, illetve megbocsátották a korábbi ellenségeskedést. Wolfowitz, a Világbank volt elnöke, korábbi amerikai védelmi miniszter úgy értékeli: Malajzia mutatja, hogy meg lehet haladni a múltat. Fontos volt a győzelem érdekében, hogy megbékélt egymással a maláj többség és a kínai kisebbség. Ám hiba volna azt gondolni, hogy most minden egyszeriben jóra fordul, mert már sokszor akadt példa arra, hogy a győzelmet eufória kísérte, ám az csak előjáték volt, és utána szomorú spirál indult be a zűrzavar, sőt az anarchia felé.
