A jövő ma van: robotsztárok itthon és külföldön

Az egész a gépekkel kezdődött, amelyeket az ember talált fel. Pár száz éve a szövőgépektől rettegtek a munkások, hogy azok majd elveszik a kenyerüket, ma pedig attól tartanak sokan, hogy a robotok azok, amelyek ezt teszik. Pedig egy felmérés szerint a ma születő gyerekek felének olyan foglalkozása lesz 30 év múlva, amely ma legföljebb az álmokban és fantáziákban létezik.

A jelen igazán izgalmas, nem a jövő – mondhatnánk. Másképpen fogalmazva, a jelenné szelídült jövő mindig fantasztikusabb, mint amit előre elképzelünk: a 21. századról a múlt század hetvenes éveiben azt hitték, hogy akkor majd a Holdon élünk. Ha ez nem jött is be, ennél sokkal elképesztőbb változásokat élt át – teremtett magának – az emberiség.

Az okostelefonok hihetetlen tudását naponta tapasztaljuk és természetesnek vesszük, hogy egy kis magyarországi falu utcáján sétálván bármikor láthatjuk a Föld túlsó oldalán élő ismerősünket és beszélhetünk vele, egy vékony, tenyérnyi kis készülék révén. Netán ételt rendelhetünk ezzel a csodamasinával és ki is fizethetjük vele rögtön.

A fokozatosság a kulcsszó: naponta kénytelenek vagyunk hozzászokni új és még újabb találmányokhoz és gépekhez, és ezért meg sem rezzenünk a fantasztikus újdonságokról szóló híreket hallván, olvasván.

Távkapcsoló? A kocsihoz? – kérdezi a német sztárnyomozó „Az utolsó zsaru” című tévéfilmsorozat trailer-ében. Igaz, húsz évig kómában feküdt, bár ahhoz képest alig öregedett, és napok alatt megszokja a szép, új világot. Azon már átsiklunk, hogy az autóból hazafelé tartva bekapcsoljuk otthon a fűtést, pedig ez is fantasztikumnak számított volna 50 éve.

Természetesnek vesszük a műszívet, az arcátültetést, mint ahogy annak vette a 20. század embere a lombikbébit, vagy a Holdra szállás közvetítését. Bár ez utóbbi annyira döbbenetes élmény volt, hogy százezrek ma sem akarják elhinni, és hamisítványnak vélik a filmet. Tényleg megnyugtatóbb lenne ebben a hitben élni, mint hinni a magunk által megalkotott csodában?

Sawyer, aki nem Tom, nem csibész, hanem robot

Aki volt kis srác (és melyik férfiú nem!), az jó emlékszik a világ gyermek- és ifjúsági irodalmának egyik legremekebb művére, Mark Twain 1876-ban megjelent könyvére, a Tom Sawyer kalandjaira. Most a japánok álltak elő Sawyerrel, aki viszont még csak nem is hasonmása a 19. századi rosszcsontnak, sőt csibésznek, mert robot.

Kép: The West Australian.

A japán Sawyer a Tokió belvárosi üzleti- és bevásárlónegyedében található Henna Cafe-ban mutatkozott be, az üzlet nevének jelentése japánul „furcsa kávézó”. Az egykarú robot először azonosítja az automatából vásárolt jegyet, majd köszönti az aktuális vendéget.

Képernyőjén egy rajzfilmfigurára emlékeztető szempár látható. Az aktuális vendégtől géphangon kérdi: kér-e egy finom kávét, és egyúttal arról is tájékoztatja, hogy „ő” jobbat tud készíteni, mint a környékbeli baristák.

A robot a teljes műveletet elvégzi, azaz megőrli a kávészemeket, ezzel feltölti a szűrőt, forró vizet önt rá, és egyszerre akár öt adag kávét is megfőz, ha kell. Egy csésze kávé elkészítése néhány percet vesz igénybe.

Sawyer egyébként képes kezelni egy másik automatát is, amellyel hatféle forró ital készíthető. A gép nagy népszerűségnek örvend, a kávézóba betérő vendégek természetesen kedvvel fényképezkednek a fáradhatatlan robotottal.

A kávézó üzemeltetője, a H.I.S. utazási iroda szerint a robotok növelhetik a termelékenységet, és különlegességnek is számítanak. Masataka Tamaki, a cég vezérigazgatója szerint elegendő egyetlen alkalmazott a felügyeletre; a hagyományos kávézókban ennél népesebb a személyzet.

Ráadásul az újszerű megoldással az átlagosnál jobb minőségű kávét készíthető – kedvező áron, miközben Sawyer szórakoztatja is a vendégeket – olvasható az ABC News tudósításában.

Olvasom, hogy a tudomány, a technológia, az üzleti, kulturális és politikai szféra elismert szereplőit vendégül látó fesztivál 2018. június 1–2-án várja majd az érdeklődőket a budapesti Corvinus Egyetem kampuszára. Az előadók közül húszat már bejelentettek a szervezők. Az első robotvilágsztár, Sophia mellett a fesztiválra látogatók találkozhatnak egy hollywoodi látványtervezővel, és szó lesz a start up-mánia veszélyeiről. Számukra a jövő nem az alkalmazott technológiákról szól, hanem arról, hogyan hatnak majd ezek társadalmainkra és ránk, mint emberekre.

Ha már sztárok: a hazai Elle magazin 2017. májusi címlapján egy gyönyörű modell mosolyog az olvasókra: Lukoviczki Réka robotgirl. Ő nevezi így magát. Egy autóbaleset folytán amputálni kellett térdből az egyik lábát, amelyet nem csupán egyszerű művégtaggal pótoltak: az elektronikáját hihetetlen tudású ortopéd műszerészek állították be a csodaszép hölgy számára.

Bár Japánban már működik robotok által üzemeltetett szálloda, az „igazi” robotoktól ma is ódzkodunk, akkor is, ha ezeket a monstrumokat emberek szerelték össze és irányítják. Egy még oly’ félelmetes élő szörnytől sem rettegünk annyira, mint egy robottól, hiszen szoftverével gondolkodik, de érzelmeket még nem sikerült beletáplálni.

Az egyik legfélelmetesebb Atlas névre „hallgat”, hardverelemeit 3D nyomtatással állították elő, amivel súlyban és méretben is tudtak takarékoskodni az alkotók, miközben kellően ellenálló vázat kaptak. Ehhez jönnek még a térbeli látást, a távolságérzékelést és hasonlókat lehetővé tevő érzékelők, melyek által nehéz terepen is biztonsággal mozog és a maga körül talált tárgyakkal is kapcsolatot teremtsen. Atlas hátra szaltózni is tud, de persze sok tekintetben még mindig van hova fejlődnie, tavaly nyáron például hanyatt esett az egyik bemutató rendezvényen. Van neki kutyája is, Spot Mininek hívják, amely nemcsak az ajtót tudja kinyitni magának, de még a sört is odaviszi a gazdinak.

Azt a hírt már szinte átlapozzuk, amelyik önvezető autókról szól, pedig ez is ma vívmánya, ha tökéletesnek még nem mondható is. Egy másik hírben olvasom, amely szerint lezárultak az Uber vizsgálatai azzal az önvezető autóval kapcsolatban, amelynek tesztelése közben a jármű márciusban halálra gázolt egy gyalogost az arizoniai Tempében – írja a theverge.com.

Kiderült, hogy a Volvo XC90 teszteszköz önvezető szoftverének beállításában volt a hiba: a szenzorok érzékelték ugyan az úton bicikliző 49 éves nőt, mégis azt a döntést hozta a rendszer, hogy az autónak nem kell megállnia. A végzetes esetnél az autó olyan tárgyként ismerte fel a nőt, amin áthajthat. Bár az autóban egy emberi sofőr is volt, aki vészhelyzetben beavatkozhatott volna, ő az ütközés idején éppen másfelé nézett és nem az útra. Az Uber azóta leállította folyamatban lévő önvezető autós tesztjeit.

Önvezető metró persze már régóta működik, és gondolkodás nélkül szállunk fel rá, a világ bármely nagyvárosában. Tudása nem meglepő, hiszen a távoli bolygókon vagy a világűrben tucatszámra dolgoznak hosszú évek óta, okos, önjáró és a beléjük táplált programnak megfelelően dolgozó robotok.

(Kép: Newsweek)

Az önvezető járművek persze tényleg veszélyesek lehetnek: Moszkvában az idei hagyományos győzelem napi katonai parádén felvonultatták az oroszok szuperokos, önvezető tankjaikat. Pár évtized, és a háborúhoz nem kellenek katonák sem, csak műszerészek és rendszergazdák?

A legfantasztikusabb, hiszen a lakásunkban majdan talán alapfelszerelési tárgynak tekinthető gépről a különösen megbízható Élet és Tudományban olvastam.  (2016. 46. szám)

„Növényi sejtekből egy hét alatt növeszti meg a gyümölcsöt egy új berendezés, amely egy konyhaasztalon elfér. … Egy finn kutató intézet, a Technical Research Centre of Finland (VTT) találmánya egy növényisejt inkubátor. A prototípus már terem. A mocsári hamvas szeder alapú sejtkultúra tápértéke hasonló vagy még jobb, mint magáé a gyümölcsé, de az íz fejlesztésre szorul, állítólag még nagyon enyhe, semleges. A készülék egy formatervezett lámpára emlékeztet.”

Képzeljük el, mekkora lehetőség rejlik egy ilyen inkubátorban – a világ távoli, elzárt régióiban, kísérleti bázisokon dolgozók számára, akik „friss” gyümölcsöt hónapokig nem látnak. Működik-e vajon az űrben is – erről nem szól a hír.