Orbán Viktor demokrácia-perverziója Magyarországon

– ezzel a címmel közli a szerkesztőségi testület kommentárját a The New York Times. A tekintélyes világlap szerint az Orbán Viktor vezette Fidesz valószínűleg újabb választási győzelmet arat, ami lehetővé teszi Orbánnak, az „illiberális demokrácia” uralkodó bajnokának – ő maga használja büszkén ezt a kifejezést –, hogy negyedik kormányzati ciklusában is folytassa támadásait a demokratikus intézmények, a bevándorlók, az Európai Unió és bármiféle társadalmi változás ellen. A kampány meglepően kemény volt, de a Fidesz alkotta meg a választási rendszert, és ő ellenőrzi a média nagy részét.

A The New York Times megfogalmazása szerint a populista roham nem csupán a demokrácia hardvere – az alkotmány, az igazságszolgáltatás, a választási rendszer – ellen, hanem annak szoftvere – a kultúra, a civil társadalom, az oktatási rendszer és a vallási szervezetek – ellen is irányul. A Fidesz az iskolákban, a színházakban és az egyetemeken a magyarok áldozatként való beállítását és az etnikum-központiságot sulykolja, gyaláz minden ellentétes nézetet, különösen Soros György demokrácia-támogató szervezeteit.

Orbán védelmezői – folytatódik a szerkesztőségi kommentár – azt állítják, hogy a támogatás nem a populizmusnak, hanem annak köszönhető, ahogyan kezeli a gazdaságot. A kormányzati adósság és a költségvetési deficit csökkent, az ország hitelképességi megítélése javult, a növekedés csaknem megnégyszereződött 2010 óta. Amit azonban ezek a számok nem mutatnak meg, az, hogy e javulás oroszlánrésze az európai uniós tagságnak köszönhető – miközben Orbán minden lehetséges alkalommal támadja az EU-t. Eközben a Világbank értékelése szerint a korrupció látványos mértékben megnőtt Orbán alatt.

A The New York Times kitér arra, hogy Orbán Magyarországa a tekintélyelvűség megteremtésének egyfajta sablonjaként szolgál Jarosław Kaczynski Lengyelországa, Recep Tayyip Erdoğan Törökországa, Vlagyimir Putyin Oroszországa és több más olyan demokrácia számára, ahol a populizmus előretört.

„A populisták, függetlenül attól, hogy milyen szűk többséggel választották meg őket, abból indulnak ki, hogy a választási győzelem a népakarat megnyilvánulása volt, és ezt felhatalmazásnak tekintik arra, hogy letiporják azt a demokráciát, amely hatalomba emelte őket. Úgy érzik, jogukban áll szájkosarat tenni a sajtóra, szétzúzni az ellenzéket, manipulálni a bíróságokat és becsmérelni mindenkit, aki nem ért velük egyet”.

Végül azonban – figyelmeztet a The New York Times szerkesztőségi testülete – a választáson elnyert legitimáció nem csupán hatalomba emeli, hanem potenciálisan le is taszíthatja onnan az autokratákat. Az autokrácia a korrupció és a cimboraság táptalaja, és azok a vezetők, akik fetrengenek abban a mocsárban, amelynek a kiszárítását ígérték, a végtelenségig nem csinálhatnak bolondot saját bázisukból. Bármennyire erősnek látszanak is Orbán esélyei, olyan intenzitással kampányolt, ami a bizonytalanság érzetéről árulkodik.

A szerkesztőségi kommentár mellett a The New York Times – miként a The Washington Post is – közli az AP amerikai hírügynökség Magyarországról szóló választási előzetes anyagát, amely kiemeli: Orbán a migráció elleni lankadatlan kampányra épített, és kormánya figyelmét csaknem kizárólag a migrációra összpontosította, miközben ma már – szemben 2015-tel – alig érkeznek menekültek az országba.

„Amíg az ellenzék széttöredezett állapotban van, ez a migránsokról, illetve menekültekről szóló kampány elég ahhoz, hogy egyben tartsa és mozgósítsa a bázist” – idézi az AP Böcskei Balázst, az Idea Intézet elemzőjét. A hírügynökség megszólaltatja a Bécsben élő Paul Lendvait is, aki arra hívja fel a figyelmet, hogy az Orbánban csalódott jobboldaliak számára nem létezik olyan demokratikus konzervatív párt, amely alternatíva lehetne.

A Politico című amerikai portál Brüsszelben szerkesztett európai kiadása „Az új kommunisták” címmel közöl terjedelmes áttekintést Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt vezetője politikájáról. „Budapest és Varsó nacionalista kormányzata egész oldalakat lop az elődök kézikönyvéből” – olvasható az alcímben.

A Politico szerint – bár a lengyelországi és a magyarországi politika alapja egyaránt a konzervatív nacionalizmus, ami a retorika szintjén ellentétes a korábbi kommunista ideológiával, amikor a kormányzás gyakorlati teendőiről és a támogatás megszerzéséről van szó – mind Orbán, mind Kaczynski úgy közelít a kérdésekhez – paternalizmussal, vaskézzel, a külső ellenség megszállott emlegetésével, sőt még osztályalapú retorikával is –, ami a megvetett elődök módszereire emlékeztet.

A Politico cikke idézi Jeszenszky Gézát, korábbi, konzervatív beállítottságú külügyminisztert, aki szerint az, hogy a nemzeti érdekek iránt nincs valódi elköteleződés, hogy médiamonopólium érvényesül az agymosás céljából, valamint hogy a pozíciók betöltésének a párthűség az előfeltétele, mindez közös jellemzője Orbánnak és a korábbi kommunista rezsimnek.