Belépés a filmes aranykorba, kis botlásokkal

Ma este a magyar filmművészet aktuális csillagai a budapesti Vígszínházban gyűltek össze, hogy végig izgulják a 3. magyar filmhét díjkiosztó ünnepségét. Jó érzékkel alapozták meg három évvel ezelőtt az Oscar-díjra hajazó hagyományt, mivel a magyar film – nem teljesen egyértelmű okokból – éppen akkor kezdett új korszakába lépni, amelyről ma már nyugodtan leírható, hogy a hetedik művészet egyik aranykora. Sorra készülnek a nagyszerű magyar filmek, és immáron a nézők is egyre nagyobb becsben tartják a honi alkotásokat, amelyek évtizedek óta nem tapasztalt érdeklődést keltenek itthon és külföldön, miközben a legrangosabb fesztiválokon is képesek díjakat nyerni.

Büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy a Fellner és Helmer tervezte Szent István körúti csodás színházépület – főként ilyen ünnepi díszbe öltöztetve (vörös szőnyeg, reflektorok stb.) – kívül-belül jócskán felülmúlja a cannes-i fesztiválpalota, a Los Angeles-i Dolby Theatre és társaik környezetét. A beléptetésnél az örömbe azonban egy kis üröm is vegyült, mivel az előcsarnoki regisztráció (a sorokat elválasztó kordonok híján) kissé kaotikusra sikeredett, így a környék parkolási gondjaitól és a várható izgalmaktól amúgy is némileg feszült vendégek nem a legderűsebb lelki állapotban ültek be az ünnepségre.

Szerencsére azonban bőven volt idő lehiggadni, mivel a kezdés jócskán elhúzódott, majd egy pillanatra elkezdődni látszott, amit újabb percekig tartó szünet követett, mielőtt megjelent volna a tavalyi műsorvezető, Geszti Péter, akinek humorosnak szánt fellépése meglehetősen felesleges és ötlettelen produkció volt. Ezt követően azonban a Bagi–Nacsa-páros nagyszerűen sikerült percei következtek, amellyel megalapozták a jó hangulatot. A világnagyságok hiányát Bruce Willis-, Morgan Freeman-, Schwarzenegger- és Donald Trump-paródiákkal pótolták, sőt, magát a magyar filmipar cézárját, a betegsége miatt az ünnepségről hiányzó Andy Vajnát is jócskán kifigurázták. Később Nacsa Olivér megmutatta, hogyan (nem) vett részt minden díjvárományos film forgatásán.

A díjátadó érdemi része különösebb meglepetés nélkül zajlott. Az öt műfaji kategória 131 alkotásának létrehozói között 23 díjat osztottak ki. Az animációs filmek versenyét Pataki Szandra lenyűgözően ötletes diplomamunkája, a WireLess, a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat pedig az elképesztő Egy nő fogságban (Tuza-Ritter Bernadett filmje) nyerte, a legjobb kisjátékfilm a Földiek (Freund Ádám alkotása) lett. A tévéfilm-kategóriákban az Áruló tarolt, egyszerre négy díjat gyűjtött be.

A nagyjátékfilmek között hat film (Testről és lélekről, A viszkis, Kincsem, 1945, Jupiter holdja és Az állampolgár) közreműködői szerepeltek csaknem valamennyi jelölőlistán. Néhányan nem csupán egy film létrehozásában vettek részt, így nevük egymás után többször is elhangzott. Az viszont érthetetlen „rendezői fogás” volt, hogy a jelölteket bemutató neves művészek közül néhánynak miért kellett többször is színpadra lépnie.

A lepergett részletekből is világos lehetett azok számára, akik nem látták a filmeket, hogy nagyszerű alkotásokkal ajándékoztak meg minket az alkotók 2017-ben. Látványos és lírai jelenetek, elképesztő színészi munka, ragyogó operatőri megoldások és briliáns rendezői ötletek elevenedtek meg sorra a kivetítőn, amiért külön dicséret illeti meg a jeleneteket kiválasztó és összeállító stábot. A legcsodálatosabbra a tavaly elhunyt filmművészekről készült megemlékezés sikeredett, amelybe rengeteg odafigyeléssel választották ki a megfelelő pillanatokat, hogy valamennyiük lehető legtöbb és legjellemzőbb arcát őrizhessük meg magunkban.

A Testről és lélekről című mozifilm (fenti kép, jelenet a filmből) csaknem minden fontosabb díjat begyűjtött, egyedül Rudolf Péter tudott az 1945 férfi főszerepéért elnyerni egyet rajtuk kívül – az Oscar-díjra hasonlító, egyébként igen jól sikerült szobrocskák közül – a legnagyobb érdeklődéssel várt kategóriák közül. Ő annyiban is kirítt az amúgy szerfölött felkészületlen (vagy túlságosan izgatott?) díjazottak közül, hogy remekbe szabott mondatokkal köszönte meg az elismerést. Enyedi Ildikót és Borbély Alexandrát csak videó-üzenetben láthattuk, mivel éppen külföldi fesztiválokon vesz részt. Herendi Gábor pedig kissé elkeseredve vette tudomásul, hogy hiába készítette el a Várkonyi-filmek óta legmonumentálisabb (és legnézettebb) magyar filmet, a Kincsemet, külön közönségdíjat kellett létrehozni ahhoz, hogy ő is hazavihessen valamit, mivel a szakma (ugyan, miért?) ezt a remek alkotását sem hajlandó komolyan venni. (Külön furcsaság, hogy a film látványtervezője, illetve magával ragadó zenéjének szerzője, Hrutka Róbert még a jelöltek között sem szerepelt, pedig nagyon megérdemelte volna.) – A jó hangulatú gálát Tóth Vera és Wolf Kati duettje zárta.

Talán szerencsés lenne egy (vagy több) stylist igénybevétele ahhoz, hogy mindenki úgy jelenjék meg a színpadon, ahogyan ez elvárható lenne egy ilyen gálaesten. (E megjegyzés főként a férfiakra vonatkozik, bár néhány hölgy is felöltözhetett volna előnyösebben, elegánsabban, és a záró szám kórusának sem ártott volna egy kicsit színvonalasabb jelmez.)

A jelölteknek is fel kellene készülniük arra, hogy esetleg meg kell szólalniuk, ha nyernek, sőt, akár próbát is kellene tartani a számukra ahhoz, hogy ne legyen közöttük olyan, aki esetlennek látszik a színpadon. Bizonyára a kivetítő képe és a hang közötti csúszás is megoldható lenne egy olyan ünnepségen, ahol Magyarország legjobb hangmesterei is jelen vannak, az pedig legalább is megfontolandó, hogy mennyire jó ötlet a díjazottakat gigantikus méretben háttérként kivetíteni, amely megoldás alkalmat ad arra, hogy még a legcsinosabb hölgyeknek is minden egyes anyajegye, ere, ránca és egyéb „szexepilje” több ezerszeres nagyításban táruljon elénk.

Összességében azonban megállapítható: a magyar film, hála a remek művészeknek, alkotóknak, köszöni, jól van. Ragyogó művek sora készül, amelyet mind a szakma, mind a közönség egyre inkább kedvel, sőt szeret, és ez a lényeg. Mindazonáltal ahhoz, hogy a díjátadó is tökéletesen méltó legyen a filmek és a helyszín színvonalához, még szükség lenne egy kissé alaposabb felkészülésre, hogy semmi se akadályozza az önfeledt ünneplést.

A legjobb játékfilm: Testről és lélekről (producerek: Mécs Mónika, Muhi András és Mesterházy Ernő)

A legjobb játékfilmes rendezés: Enyedi Ildikó (Testről és lélekről)

A legjobb játékfilmes forgatókönyv: Enyedi Ildikó (Testről és lélekről)

A legjobb játékfilmes női főszereplő: Borbély Alexandra (Testről és lélekről)

A legjobb játékfilmes férfi főszereplő: Rudolf Péter (1945)

A legjobb játékfilmes női mellékszereplő: Tenki Réka (Testről és lélekről)

Legjobb játékfilmes férfi mellékszereplő: Znamenák István (Az állampolgár)

A legjobb operatőr: Rév Marcell ( Jupiter holdja)

A legjobb látványtervező: Ágh Márton ( Jupiter holdja)

A legjobb jelmez: Bárdosi Ibolya (Kincsem)

A legjobb smink és fodrász: Fekete Rita, Makk Ildikó és Jónás Kata (Kincsem)

A legjobb maszk: Tesner Anna, Halász Judit és Görgényi Réka (Budapest Noir)

A legjobb zeneszerző: Szemző Tibor (1945)

A legjobb hangmester: Balázs Gábor (A Viszkis) 

A legjobb vágó: Kovács Zoltán (A Viszkis)

Közönségdíj: Kincsem (Herendi Gábor rendezése)

A legjobb tévéfilm: Árulók (Fazakas Péter)

A legjobb tévéfilm forgatókönyv: Köbli Norbert (Árulók)

A legjobb tévéfilmes női főszereplő: Sztarenki Dóra (Árulók)

A legjobb tévéfilmes férfi főszereplő: Hegedűs D. Géza (Árulók)

A legjobb dokumentumfilm: Egy nő fogságban (Tuza-Ritter Bernadett) 

A legjobb kisjátékfilm: Földiek (Freund Ádám)

A legjobb animáció: WireLess (Pataki Szandra)