Rendőr-akadémia európai módon – nem csupán európaiaknak
Hosszú távra terveznek a legrövidebb nevű magyar közterület, a budapesti Ó utca nemrég fölújított műemlék palotájában, a rendőr-akadémián. Gonoszkodások, felnőtt kori csínytevések, lüke kiképzők és szenilis parancsnok legföljebb az azonos című amerikai filmsorozatban léteznek, hadd derüljön rajtuk a köznép. (A képen a CEPOL budapesti központja; foto: Kovács Attila/MTI)
Terézvárosnak ezen a pontján különösen elmélyült és komoly munka folyik: akik itt, az Európai Unió Bűnüldözési Képzési Ügynökségén (francia elnevezéséből – Collège européen de police – alkotott betűszóval: CEPOL) oktatnak és tanulnak, azok Európát, sőt, más földrészeket is szolgálják rend, biztonság, békesség tekintetében.
Bár fegyveres, rendvédelmi testületről van szó, egyenruhással nem volt alkalmam találkozni az Ó utca 27. alatti épületben. Az előírás szerinti biztonsági kapu túloldalán egy feltűnően csinos hölgy vár. Audrey Pariente sajtófőnök első kérdése, miközben főnökéhez kísér folyosók sokaságán át: milyen nyelven beszélhetünk, mert a magyart még nem sikerült tökéletesen megtanulnia, de választhatok: francia, angol, német között.
A főnök, azaz ügyvezető igazgató a szobájában fogad, elméletileg izgatottnak, egy kicsit szomorúnak kellene lennie, elvégre a búcsú óráit éli. Sok évtizedes hivatali pályafutásának a vége ez a nap: dr. Bánfi Ferenc (*1957) nyugalmazott rendőr-vezérőrnagy (a Szeged melletti Balástyáról indult „kisrendőrként”…) rövidesen átadja a CEPOL igazgatói posztot az utódának, a német Detlef Schrödernek.
# És most kezdődik a karrier egy újabb fejezete, elvégre ön az első és eddig egyetlen magyar, akit első számú vezetőnek választottak az Európai Unió biztonsági szervezetének e különösen fontos részlegét irányítandó. Ráadásul a szakmában fiatalnak számít, kezdődhet egy újabb kihívás, mondjuk, a diplomáciai pályán…
– Ki kell ábrándítanom: nincsen ilyen ambícióm. A döntés, a családommal együtt meghozott döntés úgy szól, hogy hivatalosan nyugállományba vonulok. Túl sok időt töltöttem hét gyermekemtől és három unokámtól távol. Megbeszéltük a feleségemmel: otthon maradok, ami nem jelenti azt, hogy semmit sem csinálok. A feleségemnek van egy magyar–filippino fúziós étterme a faluban, ahol élünk Nógrádban, a Cserhát lankái között, felújítottunk egy jó 250 esztendős vízi malmot a Bér patak oldalágán, amely mára, mint egyetlen, működő patakmalom, ipari műemlék lett. Van ott néhány, vendégházzá alakított parasztház, emellett a feleségem egy építőipari kisvállalkozást is alapított…
# Van tehát teendő otthon is…
– Éppen ezért a család körül maradok. A szakmából csak azt művelem tovább, ami a Közszolgálati Egyetemhez köt: a tavasztól kurzusom lesz vezetés a menedzsment nemzetközi-multikulturális környezetben témakörből – és erre alaposan föl kell készülnöm. Itt, a CEPOL-nál is lesz teendőm, a vezetőfejlesztő program megújítását vettük tervbe, és utódom jelezte, hogy számít a közreműködésemre.
# Sikerült jól összekevernie: dolgozik is, meg nem is, alighanem erre a legjobb kifejezés, hogy „szolgálaton kívül helyezi magát”, ellentétben a szabadnapos rendőrrel, aki bajt észlelvén, szolgálatba helyezi magát…
– Jómagam a magyar rendőrségtől már 2006-ban eljöttem, nem vagyok állományban, viszont emberi-szakmai kapcsolataim megmaradtak. Ez ma délben is kiderülhet, hiszen itt lesz a rendőrség egész vezérkara…
# A mai nap bizonnyal a számadásé, a mérlegkészítésé, az összegzésé is. Kérem, foglalja össze olvasóink számára pályafutásának állomásait, tapasztalatait!
– Amikor ezt a posztot, amelytől most elköszönök, megpályáztam, akkor hajszálon múlt a CEPOL sorsa; a megszüntetés fenyegette. Abban az időben az Európai Unió moldovai és ukrajnai határőrizeti segítségnyújtó misszióját (EUBAM) vezettem már ötödik éve. Kollégáimmal együtt részt vettünk a határigazgatás korszerűsítésében, beleértve a képzést, tanulmányutak szervezését, a harmonizálást az uniós szabványokkal és gyakorlatokkal, a határokon átnyúló együttműködést. Szerfölött összetett feladatcsomag volt, csak címszavakban: információcsere, közös határellenőrzési műveletek, bűnügyi nyomozások, vámügyek, rendőrség, biztonsági szolgálatok és ügyészségek… Végső soron a hozzájárulás transznisztriai konfliktus békés rendezéséhez a Dnyeszter Menti Köztársaságban. Elképesztően bonyolult körülmények alakultak ki ott a Szovjetunió fölbomlása után, bárki utána nézhet a történelemkönyvekben...
Ott is német helyettesem volt, Udo Burkholder, a német szövetségi határőrség utolsó felügyelője. Ő eleinte megpróbált lebeszélni a pályázásomról a CEPOL-hoz, mondván, úgyis megszüntetik. Erre azt válaszoltam: no-no, a döntéshozók nem számoltak velem! Izgalmas kihívásnak tartottam, és küzdöttem érte.
Amikor 2010. február 16-án megkezdtem a tevékenységemet a CEPOL-nál, minden erőmmel azért harcoltam, hogy maradjon meg az európai rendvédelmi képzés egy önálló intézmény részeként, továbbá világszínvonalú szervezetet hozzunk létre, tekintettel arra, hogy az Európai Uniónak politikai és gazdasági súlyánál fogva olyan intézményt kell teremtenie, amelyik akár a legjobb legyen a világon.
Akkor, 2010-ben a CEPOL még az angliai Bramshillben működött. Bementem az épületbe, és mondtam a portásnak, hogy én vagyok az új igazgató. Oké, volt a válasz, kezembe nyomott egy kulcsot, és közölte, hogy az első emeleten, balra, az utolsó ajtót nyitja, az az irodám. Ez volt a handover, az tisztségátadási ceremónia. Ebéd után összehívtam a munkatársaimat. Mintha temetésen lett volna a társaság, látszott valamennyin, a testület megszüntetésével számol. Közöltem: azért jöttem, hogy az európai rendőr-akadémiát életben tartsuk, világszínvonalú intézménnyé fejlesszük. Kétkedés fogadott. Közöltem, rajtatok a döntés felelőssége: veletek vagy nélkületek. Abból a csapatból mára csak nagyon kevesen maradtunk, az egyik a mostani helyettesem, aki holnaptól a pozíciómba lép: a német Detlef Schröder, az egyik legkiválóbb bűnügyi szakember.
A krónikához tartozik, hogy a britek 2012-ben kérték, keressen magának másik székhelyet a CEPOL. A magyar kormány vállalta a házigazda szerepét: 2014-től tíz évre befogadta az európai rendőr-akadémiát ebbe a pompásan fölújított műemlék épületbe. Hazajöttem, munkatársaim, az oktató gárda tagjai továbbra is Európa számos országából valók. Az elmúlt nyolc év alatt létrehoztunk egy olyan európai rendvédő-képző intézményt, amelyik tökéletesen integrálódott az európai biztonság szervezetébe. A társügynökségek között különösen nagy tekintélyűként ismernek bennünket, az európai uniós szerepvállalásunk – a biztonsági dimenziók változása révén – jócskán földészünk határain túlra, Kelet- és Délkelet-Európára, Észak-Afrikára is kiterjed. Mérvadó megállapítások szerint vezető szerepet töltünk be a rendvédelmi képzésben.
# Soroljon föl, kérem, néhány konkrét példát!
– Már az első napokban kiderült: az addiginál több embert kell még magasabb színvonalon képeznünk, és ki kell terjeszteni a földrajzi határainkat – a térség biztonságának a szolgálatában. Kilenc évvel ezelőtt, 2009-ben 2300-an vettek részt mindenekelőtt az Európai Unió országaiból CEPOL-képzéseken. Tavaly már húszezernél is többen. Megkilencszereződött a nálunk tanultak száma. A mennyiség egyáltalán nem ment a minőség rovására, felméréseink bizonyítják: 93–94 százalék a megelédettségi arány. Ne feledjük: Európa legjobb szakembereivel dolgozunk együtt.
# Hány magyar végzett eddig az akadémián?
– Évente 120–130-ra tehető a számuk. Természetesen nem csupán a fővárosból, hanem az egész országból küldik hozzánk a hallgatókat.
# Nyolcéves tevékenységéből mit tart a legfontosabbnak?
– A CEPOL Magyarországra helyezését, az akadémia új jogi kereteinek az elfogadtatását és nem utolsósorban a közös európai mesterképzést, az első, amelyet az EU-ban rendőrök számára hoztunk létre 13 ország 22 konzorciumi részvevőjével. Az első mesterdiplomákat tavaly októberben nyújtottuk át hallgatóinknak. Büszkék vagyunk arra, hogy elsőként itt, Magyarországon került sor az egyedülálló eseményre.
# Ön szerint milyen a jó európai rendőr?
– Mindenekelőtt az, aki szereti az embereket.
# Hm, ezt évtizedekig nem vettük észre…
– Attól függ, hogy mire képezik ki a rendőrt. Soha ne tegyen olyat, amit ő sem fogadna, viselne el másoktól, és mindent tegyen meg másokért, amit önmaga is elvárna, ha bajba jut, és másoktól elvár. Kimondani ennyire egyszerű, ám az elv érvényesítése a gyakorlatban korántsem ennyire az. Harminchat évi vezetői szolgálatomban sok népszerűtlen döntést is meg kellett hoznom, olyankor nagyon magányossá válik az ember. Ennek ellenére nyugodtan nézek a tükörbe: sosem vezérelt rosszindulat.
# Rendőrképzés: bele tartozik azt is, hogy kíméletesen bilincseljék meg a gyanúsítottat?
– Ilyesmivel mi már nem foglalkozunk; az a kiképzők dolga, és remélem, tanítványaik kellő belátással foglalkoznak a delikvensekkel. Itt megtörtént vagy megtörténhető esetekkel foglalkozunk elvi-elméleti szinten.
# Ha európai rendőri ügyekről esik szó, elsőként az Europolra gondol a kívülálló. Együttműködik az önök intézménye az Európai Unió bűnüldöző ügynökségével?
– Szívesen mondanám, hogy csupán elméleti, oktatási területen. Csakhogy ennél sokkal többről van szó. Közös képzésről: az elmélet és a gyakorlat okos párosításáról. Europolosok is tanulnak/tanítanak nálunk az unió számos országából. Elvégre alapvető követelmény az együttműködés, a közös célok összekötnek bennünket. Megtörtént eseteket dolgozunk föl – persze konkrét nevek, helyszínek megváltoztatásával – a tapasztalatok összegzésével és a meglévőnél hatékonyabb módszerek kimunkálásával.
Régi jó barátok: dr. Bánfi Ferenc és Rob Wainwright, az Europol első embere.
(Csak mellékesen: 2009-ben Bánfi Ferenc kétcsillagos rendőr tábornok is pályázott az Europol ügyvezető igazgatói tisztségére. Az ötvennégyből ketten, a brit Rob Wainwrighttal együtt, maradtak a legesélyesebbek között. „Mivel az igazgatót akkor még konszenzussal választották az EU szakminiszterei, a 27 szavazat 14–13 arányban oszlott meg kettőnk között, Rob javára. Akkor jómagam visszaléptem, miáltal kollégám megkapta a teljes egyetértést. Azóta is jó barátok vagyunk, kiválók a szakmai és emberi kapcsolataink.”)
# Váltsunk témát: bennünket, magyarokat különösen foglalkoztatnak jó ideje a különféle kis és nagy, a legmagasabb körökig hullámzó korrupciós ügyek. Segít-e az unió rendőr-akadémiája az ilyen esetek felgöngyölítésében, persze, nem cselekvő, hanem elméleti módon?
– Sok helyen dolgoztam az utóbbi évtizedekben: a Balkánon, Kelet-Európában, a Kaukázusban… Sehol sem tagadták a korrupció meglétét és azt sem, hogy minden törvényes eszközzel küzdeni kell ellene, vissza kell szorítani. Itt mi a korrupció megelőzésével foglalkozunk, etikai, elméleti vonatkozásaiban, büntetőügyek felderítésében természetesen nem veszünk részt, az ilyesmi nem tartozik a hatáskörünkbe. Ami viszont igen, az a rendőri etika körébe tartozó korrupció. Ennyi.
Amikor Ukrajnában dolgoztam az EU-misszó vezetőjeként, találkoztam Juscsenko akkori államfővel. Kérdezte a véleményemet országa korrupcióellenes stratégiájáról. Fölemlítettem neki, hogy Kijevnek hét stratégiája is van, egyiket a Világbank finanszírozta, a másikat az Európai Fejlesztési Bank és így tovább. Egy stratégia kellett volna, de azt végre is hajtani… Ukrajnai korszakomban az egyik legnagyobb oligarchaként tartottuk számom Porosenkót, a mostani elnököt. Tudtuk, ki ő, és a jelek szerint mára sem változott meg, és ezt mindazok tudják, akik irányítói a nemzetközi gazdaságnak. Hasonlóképpen Ukrajnához, a picinyke Moldovában sem lehet rendet tenni, mert bizonnyal nem is akarják, akarjuk…
# A másik fontos és időszerű európai ügy az illegális migráció. Milyen szerepet vállalnak az európai rendőrök a népvándorlás megfékezésében?
– Ez valóban a rendvédelem feladata, képzéseink egyik központi témája. Az illegális migráció szerfölött összetett: embercsempészet, emberkereskedelem, korrupció stb. Kollégáinknak alapvető szerepük és kötelezettségeik vannak e tekintetben: megelőzés, felderítés. És persze az igazságszolgáltatásnak is.
# Megfelelő eszköz-e ön szerint a kerítés az illegális migráció megfékezésére?
– Kérdésre nem illik kérdéssel válaszolni, ennek ellenére: hány illegális határátlépés történt a kerítés előtt és mostanság? Kerítés egyébként nem pusztán nálunk van Európában; a példaként tekintett Nyugaton is építettek hasonlókat. Azt se feledjük, hogy a különféle korok kerítéseinek megvoltak, megvannak a maguk szerepei. Lehet őket bírálni és lehet egyetérteni a meglétükkel. Ötvenhatban a magyar menekültek például nem arról váltak híressé, hogy mentek tökön, paszulyon keresztül. Megengedhetetlen, hogy tízezrek tóduljanak át a határon, és nem tudható, hogy kik. Ebben a helyzetben nincs jobb megoldás, mint a kerítés. Leszögezem: nem vagyok egyetlen oldalnak, pártnak sem az elkötelezettje, miután komoly fenntartásaim vannak mindenféle politikai párttal szemben. Más lapra tartozik, és eldöntendő, hogy jöjjön-e vagy egyáltalán ne jöjjön migráns. Az viszont egyértelmű és az ország érdeke, hogy ellenőrzés nélkül senki se léphessen be.
# Sikerült minden körülmények között semlegesnek megmaradnia az uniós szolgálati közepette?
– Nem, elvégre magyar vagyok, és mindig segítettem a hazámnak, ez így normális. Mindig úgy cselekedtem, hogy az vállalható legyen.
# Kisrendőrből lett kétcsillagos rendőr tábornok. Feltételezhetően ez rengeteg lemondással, tanulással, családtól való távolléttel járt. Hogyan tudott kijönni önmagával?
– Nem sikerült. Helyesnek ítéltem meg a tanulás elsőségét, benne a tudás megszerzését és nem a diplomagyűjtést. Jeles eredménnyel végeztem el a rendőrtiszti főiskolát, színjelesen, summa cum laude a jogtudományi egyetemet. Mindezt a napi munka mellett. Az viszont nem volt helyes, hogy a családomat helyeztem a második helyre a munka után. Ennek következményei rányomták a bélyegüket a magánéletemre is.
Visszatérve a beszélgetésünk elejére: talán még nem késő, hogy fordítsak egyet a sorrenden, és mostantól a családot helyezzem mindenek elé. Visszaveszek a nagy hajtásból, hogy jusson elegendő idő a szeretteimre.
# Számít-e most, nyugállományba vonuláskor, egy különleges és egyedi aktív életpálya végén bármiféle kitüntetésre?
– Egy valamikor 23 éves őrmester nem kaphat a sorstól nagyobb jutalmat, mint hogy nyolc éven át vezethet egy európai uniós ügynökséget. Én voltam az első, egykori kommunista országból érkezett európai uniós misszióvezető. Ez az Európai Unió határtámogató missziója volt Ukrajnában és Moldovában. Megmutathattam, hogy tudok annyit, mint bárki más Európa nyugati feléből, talán még rugalmasabb is voltam, mint a kíváncsi és netán kétkedő kollégáim. Tucatszor minősítettek az utóbbi tizenkét év során, és egyetlen kritikai megjegyzéssel sem illettek. Kell ennél nagyobb elismerés?
Mellettem az utódom: Detlef Schröder (bal oldalt) a CEPOL budapesti központjának kulcsával, amelyet elődje, dr. Bánfi Ferenc adott át neki.
Mintegy nyolcvanan – nagykövetek, a magyar rendőrség legfelső vezetői, az EU Bizottság és Tanács képviselői – tisztelték meg nyugállományba vonulása alkalmából prof. h.c. dr. Bánfi Ferencet, az első magyart, aki nyolc éven át ügyvezető igazgatói tisztséget töltött be európai uniós ügynökségnél.
Videóportré dr. Bánfi Ferencről, 1. rész
