Versek és képek között – könyv az „igazi” Csinszkáról

Klasszikus költő verseit érdemes időről időre újraolvasni; kiváltképpen Ady esetében, hiszen „üzenete” mostanában fölöttébb aktuális. Istenkeresése, „fajtájának” féltő, de kíméletlen ostorozása napjainkban is megszívlelendő. Az viszont merőben szokatlan, hogy (legfontosabb) múzsája, Boncza Berta (Csinszka), ma mintha népszerűbb lenne egykori férjénél, a „nemzet dühöngő büszkeségénél”.

Könyvtárnyi (szak)irodalom született a 20. század egyik legnagyobb költőjéről, akinek karácsonyi versét advent idején sokan idézgetjük. „De jó volna megnyugodni” – kívánta Ady, ám zaklatott, bohém életvitele miatt ez csak kevéssé adatott meg a számára. Még leginkább az iránta (elsősorban költészete iránt) rajongó, nála 16 évvel fiatalabb Boncza Berta oldalán, akit feleségül is vett.

Csinszkáról sokat írtak: jót-rosszat vegyesen, de inkább rosszat. A köztudatba a Robotos Imre és Dénes Zsófia által megformált múzsa alakja ivódott bele, aki könnyelmű, hedonista hisztérika, s aki – úgymond – kisemmizte az Ady-családot a költő hagyatékából. Ady egykori mennyasszonya, Dénes Zsófia több mint száz évet élt, és vagy féltucatnyi könyvben igyekezett fölnagyítani szerepét Ady Endre életében, s leszedni a keresztvizet Csinszkáról.

Rockenbauer Zoltán most megjelent könyve (Csinszka, a halandó múzsa) egyszerre tudományos igényű tanulmány, művészettörténet és riport – a szó eredeti értelmében. A szerző ugyanis tényfeltáró eszközökkel tudósítja az olvasót kivételes lelkületű hőse kivételes sorsáról.

Csinszka „vérfertőző-gyanús” házasságból született: apja Török Bertát, saját unokahúgát vette feleségül, aki 22 évesen belehalt a szülésbe. A félárva kislányt a nagymama nevelte, később internátusokba került, s már bakfislányként belehabarodott a művészetekbe. Mint emlékiratai vázlatában írta: élete „versek és képek” között zajlott. Jól rajzolt, maga is írt költeményeket (nemrég új kiadásban láttak napvilágot), és remek érzékkel ismerte föl: ki volt a magyar költészet üstököse az 1910-es években. (Később az elsők között figyelt föl József Attila tehetségére is.) „Megkörnyékezte” Ady Endrét, az ismeretségből szerelem, majd házasság lett. A „csucsai várkisasszony” felköltözött Pestre, ám az akkor már igencsak beteg, alkoholista költőnek inkább ápolónője, semmint egyenrangú társa lett.

Nem akart a „nemzet özvegye” lenni; megpróbált férje temetése után saját lábára állni, de most már a beteg nagymamát kellett ápolnia, gyámolítani a „megesett” román cselédlányát (aki egyszersmind a legjobb barátnője volt), és értékesíteni a magyar-román határ túloldalára került örökségét, a kastélyt.

Boncza Berta korának kimagasló, úgyszólván hivatásos múzsája volt. Elbűvölő személyiségével megihlette első jegyesét, Lám Bélát, majd Tabéry Géza nagyváradi írót, Harsányi Zsoltot, Babits Mihályt – és (Adyn kívül) mindenekelőtt a képzőművész Márffy Ödönt, aki második férje lett. Mai szóval élve a húszas-harmincas évek igazi „celebje” volt, akinek „ügyeiről” naponta írtak az újságok.

A cikkek elsősorban a fordulatokban gazdag Ady-pört taglalták: a kiadói jogok körüli civakodást, amelyben a költő öccse, Ady Lajos igencsak dicstelen szerepet játszott.

A 20. század első évtizedeinek (poszt)szecessziós világában sorra tűntek föl Európa-szerte a művészhajlamú múzsák, akik egyszersmind a női egyenjogúság élharcosai voltak. Mint könyvében Rockenbauer Zoltán írja: közöttük az egyik legeredetibb és inspirációban leggazdagabb Boncza Berta volt. (Mindössze negyven évet élt, szélütés végzett vele.) Móricz szerint Csinszka felvilágosult nő volt, „erdélyi urak vérét és a modern kultúra pezsgőjét hordozta magában”.