Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma szerda van, 2024. május 8. Az év 129. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739411. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Orbánék Hóman-szobrával az antiszemitizmus és a népirtás politikája kapna elismerést

Orbánék Hóman-szobrával az antiszemitizmus és a népirtás politikája kapna elismerést
Infovilág

Az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma óv attól, hogy Székesfehérvárott felállítsák Hóman Bálint szobrát. A közlemény emlékeztet arra, hogy az Orbán-kormány 15 milliót adott az alkotásra, miközben olyasvalakiről van szó, aki a háború idején, Horthy és Szálasi alatt is megtartotta magas posztját. Márpedig ez a két vezetés a felelős csaknem 600 ezer magyar zsidó haláláért. Hóman támogatta a németbarát politikát, mivel a szövetségtől az elvesztett területek visszaszerzését remélte, emellett egyetértett a náci Berlin szélsőségesen zsidóellenes politikájával. Ő dolgozta ki 1938-ban az első, antiszemita törvényeket, bár ennél még határozottabb intézkedéseket sürgetett a zsidókérdés megoldására. Elérte, hogy a zsidó hitet kivegyék az elismert vallások közül.

Később kikerült ugyan a hatalomból, de parlamenti képviselőként a deportálásokat szorgalmazta. Budapest eleste után nyugatra menekült a nyilaskeresztes kormánnyal együtt. Az amerikaiak azonban visszaadták, és bár lehet vitatkozni arról, mennyire voltak jogszerűek a perek a háború után, az azonban nem kétséges, milyen szerepet töltött be Hóman az antiszemita jogszabályok létrejöttében, amelyek felszámolták a zsidók jogvédelmét és végül megnyitották az utat a haláltáborokhoz. Az auschwitzi áldozatok közül minden harmadik, a vészkorszakban megölt zsidók közül pedig minden 10. magyar volt.

Az amerikai Holokauszt Múzeum elutasítja, hogy Magyarországon, vagy bárhol másutt ilyen szörnyű emberek előtt tisztelegjenek. Hóman Bálint esetében a szobor, vagy a tiszteletadás bármely más formája azt a benyomást kelti, hogy a magyar kormány és Székesfehérvár városa úgy gondolja: az antiszemitizmus, a faji és vallási előítélet és a népirtás inkább dicséretet érdemel, nem pedig egyetemes elutasítást.

A The Economist „Európa új fejfájása” címmel arról ír, hogy rettenetesen rajtolt az új lengyel kormány. Úgy tűnik föl, az ellenzékben töltött 8 év alatt semmit sem változott a Jog és Igazságosság téves politikája, illetve nacionalista paranoiája. Márpedig Lengyelország számít, hiszen Kelet-Közép-Európa zászlóshajójáról van szó. Stabilitása, kedvező gazdasági helyzete és Európa-barát irányvonala tiszteletet szerzett számára az eltelt időszakban.

Ha Kaczynski véget akar vetni mindennek, akkor jó úton jár. A politikus nagyra becsüli Orbán Viktort, aki az illiberális állam mellett van. A hatalmon lévő lengyel párt az első lépéseket teszi ugyanebben az irányban és a válságok által megviselt unió nemigen van felkészülve, hogy ellenálljon.

A varsói koalíció vezető ereje – sok más populista párthoz hasonlóan – rövidlátó gazdaságpolitikával társítja az illiberális kül- és kulturális irányvonalat. Ez ártani fog az országnak; és még ennél nagyobb aggály, hogy igen fontos kérdésekben meggyengíti az EU-t, főleg a menekültválságban. A magyarok, csehek és szlovákok elutasítják a kvótát és most a lengyelek is azzal fenyegetőznek, hogy csatlakoznak hozzájuk.

A visegrádi csoport nem tudja megvétózni a Bizottság döntéseit. Ám ha illiberális faltörő kos lesz belőle, akkor szakadék alakulhat ki a kelet–nyugati megosztottságból. Normális időkben Európa ki tudná várni, amíg a Jog és Igazságosság megbarátkozik a valósággal. A párt csak most kezdett hozzá a vandálkodáshoz, de nem olyan könnyű tönkretenni egy nemzetet.

Az unió számára sokkal könnyebb lenne szembenézni a gondokkal, ha olyan lengyel partnere lenne ehhez, amely a megoldás, nem pedig a probléma része. Az alternatíva ehhez képest, hogy az EU nem tudja elvégezni a dolgát és lassan szétesnek a lengyel intézmények. A lengyeleknek meg kellene mondaniuk a kormányszövetségnek, hogy hagyja ezt abba.

Leszedi a keresztvizet a német és az osztrák kormányról a törökökkel kötött megállapodás miatt a Die Presse. „Az isten hozott-politikájának füstölgő romjain” című írás azt hangsúlyozza, hogy a két ország és a többi uniós szövetséges ennél cinikusabban már nem is járhatott volna el, hiszen mocskos módon éppen azért fizet Ankarának, amit Orbán Viktor már a nyáron elkezdett, hogy tudniillik Törökország alvállalkozóként végre határozottan védje az EU külső határait és fékezze meg az illegális bevándorlást.

Ezt a fokú kétszínűséget csak nehezen lehet felülmúlni. Ugyanaz osztrák kancellár, aki a határ lezárásáért a nyáron még nekiment a magyar kormányfőnek és ostoba párhuzamokat állított fel a holokauszttal, most éppen azt csinálja a török elnökkel, amit előtte hatalmas pátosszal Orbán szemére hányt. Meg azért is kétszínű ez az eljárás, mert még egy darabig lehetővé teszi, hogy fenntartsa a morális felsőbbrendűség látszatát Berlin és Bécs számára a befogadás-kultúrában kevésbé járatos magyar, lengyel, baltikumi vagy éppen brit barbárokkal szemben. A piszkos munkát a törökökre bízzák, ők maguk meg veregethetik a saját vállukat állítólagos humanizmusukért.

És érdekes módon ezúttal nincsenek kirohanások a szociális médiában, lángoló vezércikkek a gonosz Orbánról, elmaradnak bojkott-felhívások, gyertyás felvonulások, a hobbisegítők, miközben a menedékkérőket kitoloncolási őrizetbe veszik.


A mai teljes nemzetközi sajtószemle itt olvasható, tessék kattintani!

 

Címkék