Szépítő építők Nagykanizsán – bérlakás-felújítás szolidaritásból
Mint már beszámoltunk róla, a kezdeményezés a Corvinus Egyetem Társadalomelméleti Kollégiumát és a Bercsényi Építész Szakkollégiumot dicséri a Norvég Civil Alappal és a Habitat for Humanityval együtt.
Nagyon rossz állapotú önkormányzati ingatlanokat újítottak fel részben az ingatlan bérlői, részben a munkát segítő
amerikai és magyar önkéntesek, valamint a kollégium tagjai.
A lepusztult ingatlanokat – anyagiak híján – sem a fenntartó, sem a bent lakó nem tudta felújítani, hiszen a bérlők még a minimális lakbért és közüzemi díjakat sem tudták fizetni, emellett tetemes tartozást is fölhalmoztak. Mindennek törlesztésére hagyta jóvá Nagykanizsa önkormányzata a szociális építőtábor tervét.
A múlt év elején kezdődött az előkészítés, a tényleges munka 2010 áprilisában indult. A nagykanizsai Ligetvárosban
két háztömb, azaz nyolc lakás kapott külső homlokzat- és tetőszigetelést; munkájukkal harmincnyolcan
csökkenthették a lakbértartozásukat. A második ütemre az idén augusztusban került sor: Ligetváros egy négylakásos
épületén a kollégiumok aktivistáinak, a Habitat for Humanity művezetőinek és a lakbérhátralékos családoknak a
részvételével. Az épület külső felújítása és hőszigetelése révén tovább huszonnégy lakó adóssága csökkent.
Anyagiak híján egyelőre bizonytalan a folytatás, pedig az első építkezés sikerén felbuzdulva, mind a ligetvárosiak,
mind a nagykanizsai városgazdálkodás szívesen látná a kollégistákat, akik továbbra is készek a segítségre.
Az önkéntesek keresik a további pályázati lehetőségeket, a reménybeli együttműködő (civil) partnereket, és
elsősorban az olyan önkormányzatokat, amelyek nyitottak arra, hogy a szociális bérlakásokban élőknek kínáljanak
hasonló bizonyítási lehetőséget.
A kezdeményezésről további részletek itt.