Kern András cd-je szerint: Semmi baj…

Kernt – saját bevallása szerint – már a Színművészeti Főiskolán megpróbálták lebeszélni az éneklésről, amiben persze van valami: nem igazán énekes alkat. Zenélni nem tanult, hangterjedelme szűk, hangszíne rekedtes, szóval valóban nem a dal jut róla eszünkbe elsőre. 

Csakhogy Kern azok közé a nagy művészek közé nőtt, akiknek nem a bel canto-adottságok, hanem az előadásmódjuk egyéni, összetett sokszínűsége az, ami miatt szeretjük, ha énekelnek. Bennük nem egyszer több szövegértelmezés, előadói szerepformálás búvik meg, mint sok népszerű énekes sztárban, és ettől az egyéniségtől már nem kérjük számon a hang minőségét. 

Kern tehát ismét elérkezett oda, hogy valamit meséljen a világ és a maga viszonyáról. A Semmi baj... című korongon hallható 13 vadonatúj dal többségének szövegét (Heilig Gábor, Másik János és Sztevanovity Dusán mellett) ő maga írta. A zenék egyrészt a „régi” szerzőtársaktól vannak: Heilig Gábor, Másik János, Oroszlán Gábor, Presser Gábor, Sztevanovity Zorán, másrészt „újak”, akiknek dalait a Kern még sosem énekelte, ilyenek Fesztbaum Béla, Rakonczai Viktor valamint Rácz Gergő. Kern szeret időnként külföldi szerzőket is megszólaltatni, ezúttal Bob Dylan To Ramona (Ramónának) című művét dolgozta át magyarra, amit hat másik dal mellett ifj. Rátonyi Róbert 
hangszerelt.

Ha valaki azzal kezdi: „Semmi baj”, az ember hajlamos azt hinni, hogy ezek szerint volt valami baj, vagy ezt is csak 
úgy mondja az illető, hogy rákérdezzenek: „valóban”, és akkor el lehessen mondani, hogy hát azért nem egészen. 
Kern ezt az indító számot Heilig Gábor egy rádiókabarés fellépéséből vette át, inkább szöveg-centrikus kuplécska, 
amely Zorán „de nekünk így is jó” strófáit juttatja eszünkbe. A monoton verkli-dallam egyetlen felélénkítője Kohán 
István (klarinét) és Gazda Bence (hegedű) klezmeresen huncut közbejátszásaiból adódik, különben nem túl igényes 
nóta. 

„Astoria”. Kern elmondása szerint Presser Gábor ezúttal nem hivatkozott elfoglaltságokra, hanem percek alatt 
megírta neki ezt a balladisztikus hangulatú visszaemlékezés-dalt, amely igényességével igen jó érzéseket kelt a 
hallgatóban. Az énekelt refrének között Kern prózaként dünnyögi el a strófákat, s minden sora önvallomás.   
Oroszlán Gábor jó ritmusú, karibi hangulatot körített az „Ételbár” nosztalgikus hangulatába, amelynek szövege 
szürrealisztikus humorral, az ételek szemszögéből meséli el a sztorit. Slágergyanús dalocska.
Ismét egy Heilig Gábor-szerzemény, a „Bizonytalan blues”. Kedves humorral ezúttal egy „életút” rajzolódik fel blues 
sémára sámfázva. 

„Carmen”. Másik János ezúttal egy Cseh Tamás-hangulatú tangót adott Kern Andrásnak. Mind szövegében, mind 
zenéjében igényes szerzemény, és nagyon jó lehetőséget kínál a színésznek, hogy teljes eszköztárral adjon elő egy 
könnyes-bús dal-monológot. 

Rakonczai Viktor és Rácz Gergő „Krimi” című dala feszült, izgatott dallammal és hangszereléssel szolgálja Kern 
szövegét. A jó előadói lehetőségek ezúttal más zenei formában szólalhatnak meg.

Bob Dylan régi keringő dallamát Kern Alan Price előadásában ismerte és szerette meg, valamikor fiatal korában. A 
dalszöveg megváltozott, és ettől pesti ízeket kapott az egész. Kern itt egy nyöszörgős, öreg karaktert játszik, amitől 
az egész egyszerre komoly és gunyoros, de hát ilyen maga az élet is. A dal címe: „Ramónának”. 

A „Butuska dal Emminek” a zenélő színésztárs, Fesztbaum Béla szerzői tehetségét dicséri. A dal a dzsesszes 
hangulatú színpadi sanzonok előadói lehetőségeit kínálja az előadónak.

Az „Esőkabát” a Sztevanovity fivérek világából „kernesedett” ide a lemezre reggae bicegéssel. A kompozíció kicsit 
Leonard Cohen stílusát is idézi, ami nem rossz iskola. Orosz Zoltán jellegzetes harmonikajátékát itt is élvezhetjük. 
Másik János „Baby Blue” című dala ismét egy gyerekkori élmény felemlítése összetett zenei szerkezettel és nagyon 
jó kompozíciós tehetséggel. Kern rekedt dünnyögése ismét átmelegszik, s a refrént már a hallgató is vele dúdolja. 
„Csitt!” – mondja Heilig harmadik szerzeménye, amely zeneileg igényesebb az előző számainál. A dal egy szerelmi 
vallomás újszerű köntösben, jól hangszerelve. Ő jegyzi a „Frivol kuplé” című dalt is, ami kissé modernre véve 
lényegében az, aminek mondja magáét, a klasszikus kuplé hagyományok poénra kihegyezett jó folytatása. Kern 
hallhatóan lubickol a lehetőségben.

Másik János „Kék óra” kompozíciója zárja a lemezt. Az elcsendesedés percei, amelyen az ember csak ül és hallgatja: 
szép volt.

Tizenhárom dal, tele olyan valóságokkal, melyeknél nem tudható, mennyi a konkrét és mennyi a fiktív életrajzi elem, 
de így is, úgy is magunkra és egymásra ismerünk, és félszavakból is értjük egymást, mint annak idején Szilágyi 
György emblematikus kabarémonológjában. Itt az egész olyan, mint egy városi rocker dumája, ami ha kicsit talán 
érzelmesebb is az eddigieknél, tele van a tőle megszokott sajátos humorral, iróniával. Kern András kivárt, dolgozott 
és megint dupla hatost dobott a kockával. Szórakoztató és szerethető dalait a Sony Music adta ki; ezt hallgatva még 
azt is hajlamosak vagyunk elhinni, – persze összekacsintva –, hogy „semmi baj”!