Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma kedd van, 2024. május 7. Az év 128. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739410. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Fürge diáknak jár a karriercsomag

Fürge diáknak jár a karriercsomag
Infovilág

Simon Balázs, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet jogi és kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a programmal nemcsak a szövetkezetnél dolgozó fiatalokat célozták meg; a Fürge Diák társadalmi szerepvállalásának egyik fontos eszköze a program kidolgozása és működtetése. Simon hozzátette: a fiatalok munkába állása továbbra is súlyos gond a piac minden szereplőjének, vagyis nemcsak a munkáltatók, a munkaszervezéssel foglalkozó cégek, szakemberek, de a diákok is érzékelik elhelyezkedés nehézségeit. A karriercsomaggal, amellett, hogy partnereink segítségével megjutalmazzuk a jól teljesítőket, szeretnénk a figyelmet ráirányítani a problémára. Tudatosítani szeretnénk a diákokban, hogy az anyagi javak megszerzésén túl jóval többet tesznek magukért akkor, amikor a tanulás mellett még munkát is vállalnak. A munkaadóknak lehetőséget adunk arra, hogy jobban megismerhessék a felsőoktatásból frissen kilépett nemzedéket.

Tapasztalat és gyakorlati ismeretek híján szinte lehetetlen elhelyezkedni. A jó minőségű munkaerőt kereső cégek sem mindig tudják, hova forduljanak utánpótlásért.

A „Dolgozz a jövődön!” program elvégzése nem kis feladat elé állította a fiatalokat: minimum 555 munkaóra ledolgozása, a megfelelés  a minősítési rendszer követelményeinek, továbbá a munkavállalással kapcsolatos teszt legalább 90%-ban pontos kitöltése volt a követelmény. A feltételeket teljesítők májusban, a program zárásaként karriercsomagot vehetnek át. A csomag elemeit a programhoz csatlakozó – és a minősítési rendszert hitelesítő – tanácsadó cégek állítják össze. Többségében kapcsolati tőkéjüket, a minőségi munkával kiérdemelhető ajánlólevelet, és személyes karriertanácsadást ajánlottak fel.

Címkék