Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma kedd van, 2024. május 7. Az év 128. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739410. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

StartUP-konferencia: kezdő vállalkozásoknak rajt előtt

StartUP-konferencia: kezdő vállalkozásoknak rajt előtt
Infovilág

A siker tehát mindenki előtt nyitva áll. A kezdő vállalkozások számára nagy kihívás az, hogy az ötlet mellé elegendő tőkét is szerezzenek. Ráadásul nem elég a saját szakmájukban jónak lenniük, sok olyan egyéb feltételnek is meg kell felelniük, és rengeteg olyan tudással kell rendelkezniük, ami nélkülözhetetlen a működéshez. Mindeközben folyamatosan alakulnak új vállalkozások, keletkeznek új ötletek. Közülük ismerhetnek meg nyolcat a III. StartUP Underground konferencia részvevői, miután befektetők és egyéb szakemberek is megosztják tudásukat a kezdő vállalkozókkal.

A szervezők célja, hogy olyan újszerű internetes és mobilos ötleteket mutassanak be, amik pár éven belül látványos üzleti sikert érhetnek el világszinten. A két évvel ezelőtti konferencián még a nézőtéren ült a Prezi.coml egyik alapítója, aki az idei eseményen, mint az egyik nemzetközileg sikeres online termék vezetője nyitja meg az eseményt.

Kedvcsinálónak a konferencia fő gerincét adó startup-ok (kezdők, indulók, rajtolók) közül néhány: a Maptimer.com nemzetközi eseménylistázó és -kereső új közösségi szogláltatást kínál, az Otthonról.hu pedig internetes távmunka rendszert. Mobilplatformmal két ötletgazda  is bemutatkozik: az egyik a WildFire mobil kriptográfiai online rendszert és a hozzá tartozó mobileszközt, a másik egy "mobil hozzáférésű szolgáltatáscsomagot" prezentál. Ez utóbbi mobilreklám kihelyezését támogatja. A "Mobil in the Sport" befektetési ötletben mobilon futtatható, videós edzésprogramot terveznek létrehozni, az Akcioguru.hu internetes áruház megalkotói online árösszehasonlító szolgáltatást indítanának. A "3dvalóságvilág" elnevezésű pályázatban üzleteket háromdimenziós grafikai térben bemutató alkalmazás tekinthető meg, a WebCam Laboratory webes természetfigyelő rendszert szolgáltatna az érdeklődő iskoláknak és természetbúvároknak.

Az eseményt a jobbára internetes szakemberekből álló szervezőbizottság mellett az Innostart Nemzeti és Üzleti Innovációs Központ szervezte. Az Innostart által felkért befektetői zsűri a bemutatkozó rajtolók legjobbikának 100 ezer forintos díjat ajánlott fel az Innoreg Közép-Magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség támogatásával. A zsűritagok neve itt olvasható. 

A konferencián a részvétel a támogatók jóvoltából ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Bővebben a rendezvény weboldalán. A részletes programért szíveskedjék ide kattintani.

Címkék