Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma kedd van, 2024. május 7. Az év 128. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739410. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Kollégánk, Kocsis Tamás aranytollas

Kollégánk, Kocsis Tamás aranytollas
Infovilág

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének ünnepségén elhangzott: Kocsis Tamás a hatvanas évek közepéig a Magyar Nemzet szerkesztőségében dolgozott, majd  tizenhárom éven át volt külföldi tudósító. Először Pekingben Mao kulturális forradalmának idején, majd miután kiutasították Kínából, az észak-koreai Phenjanból tudósított. Élményei alapján könyvet írt Koreáról, amelyet az ottani hatóságok betiltottak, és elérték, hogy Magyarországon is kivonják a kötetet a kereskedelmi forgalomból. Kocsis Tamás ezt követően Jugoszlávia fővárosában, Belgrádban dolgozott, végül utolsó állomáshelyén, Berlinben. 1981–87-ig a kétnyelvű (angol–német) budapesti napilap, a Daily News – Neueste Nachrichten főszerkesztőjeként dolgozott. 1987-től a Képes 7 főszerkesztője, majd elnök-igazgatója. 1990-ben került az Axel Springerhez, illetve annak sajtóügynökségéhez: az Europressnek ő lett alapító-névadó „keresztapja”. Főszerkesztő-helyettesként fejezte be pályafutását, ám nyugdíjasként még hosszú évekig dolgozott a sajtóügynökségnél. Utána hozzákezdett emlékiratainak megírásához. Szabadidejében hobbijának – a bélyeggyűjtésnek – hódol, és a MÚOSZ külpolitikai szakosztályában tevékenykedik.

Az Infovilág szerkesztősége szívből gratulál Kocsis Tamás kollégánknak a kitüntetése alkalmából, jó erőt, egészséget, boldogságot, alkotó szorgalmat kíván.

Kocsis Tamáson kívül ma további tizenegy kolléga – Andrássy Antal, Baktai György, Barabás Péter, Benedek István Gábor, B. Révész László, Daniss Győző, Fábián István, Gyarmati Béla, Novotny Zoltán, Péterfi Szonya, Cseke Péter – részesült Aranytoll életműdíjban.

Címkék