Munkahelyi szerelem: nem hat rá a recesszió

Az amerikai Vault.com álláskereső portál frissen közzétett közvélemény-kutatása szerint nem igazán tartanak munkahelyük elvesztésétől a helyi munkavállalók, ha a szerelemről van szó. Bár a gazdasági válság negatív hatással volt a munkaerőpiacra, a felmérés szerint a megkérdezettek közel 70 százalékát egyáltalán nem befolyásolja a gazdaság állapota, amikor munkahelyen kialakuló párkapcsolatról dönt. Ahogy a kutatás idején egy válaszadó is megfogalmazta, „Ha arról van szó, hogy életed párját találhatod meg, nem szabad veszni hagyni a lehetőségét. Másik állást mindig találhatsz”.

Az emberek ébren töltött óráik döntő részét munkahelyükön, kollégákkal összezárva töltik. Nem meglepő tehát, ha a munkatársak között akarva-akaratlanul mélyebb kapcsolat szövődik. Ahogy egy megkérdezett is mondta, „Folyamatosan dolgozom, hol máshol találnék lehetőséget arra, hogy valakivel megismerkedjek? Ha találkozom valakivel, nem számít más, benne vagyok”.

A felmérés szerint a megkérdezettek 59 százalékának volt már olyan párkapcsolata, ahol a felek a munkahelyükön ismerkedtek meg. Ezek mintegy 40 százaléka rövidebb, 35 százaléka pedig kifejezetten alkalmi kapcsolat volt. Az szerelmek 30 százalékában azonban tartós, komoly együttlétről volt szó, sőt a válaszadók 19 százaléka esetében házasság is lett a dologból. A válaszadók 19 százaléka bonyolódott magasabb, 25 százaléka alacsonyabb beosztású kollégával kapcsolatba, míg a többiek inkább a munkahelyi hierarchiában hasonló szinten dolgozó munkatárssal kerültek közelebbi viszonyba.

A munkahelyi szerelmi kapcsolatba bonyolódóknak csak 27 százaléka számolt be a kapcsolat szakmai életére illetve a többi munkatársával való viszonyára gyakorolt negatív hatásáról. Közel 30 százalékos volt azoknak aránya is, akik kollégáik munkahelyi kapcsolatát zavaró tényezőként értékelték. A kapcsolatok eredményeként a válaszadók alig 8, míg párjuk alig 5 százaléka kényszerült munkahelyváltásra; ha a viszony ideje alatt valamelyik felet elbocsátotta a cég, az viszont a kapcsolatok 61 százalékának végét eredményezte. Ugyanakkor a válaszadók harmada számolt be arról, hogy az ilyen kapcsolat egyik vagy másik félnek előléptetésben vagy más formában szakmai előnyt eredményezett.

A válaszadók közel harmada elismerte azt is, hogy a munkahelyi kapcsolat során titkos légyottokra is sort kerítettek párjukkal, ami többek szerint „élete legjobb munkanapja volt”. Igaz, szerencséjükre, csak alig 6 százalékukat kapták rajta a kollégák. Az ilyen ügyeknek többnyire nem lett következménye, bár volt olyan válaszadó is, aki az érintett lefokozásáról számolt be.

Mindemellett a dolgozók több mint fele beszélt olyan esetekről, amikor egyébként házas kollégájuk bonyolódott kapcsolatba valamely munkatársával. A válaszadók szerint az ilyen kapcsolatok rövidebb ideig tartottak, de volt, hogy a felek évekig együtt voltak. Akadt olyan is, aki két házas munkatárs között kialakult kapcsolatról mesélt, amelynek „csúnya vége lett, és jelentősen lerontotta a munkahelyi morált”.

Függetlenül a korábbi kapcsolat kimenetelétől a megkérdezettek közel kétharmada másodszorra sem mondana nemet egy munkahelyen kialakuló kapcsolatra. Ennek oka lehet a korábbi boldog kapcsolat, de az is közre játszhat, hogy a munkahelyek megengedők, 75 százalékuk semmilyen előírással nem rendelkezik a munkatársak között kialakuló érzelmi kapcsolatokra vonatkozóan.

Lévén, hogy maguk is részesei voltak már hasonló kapcsolatnak, a válaszadók meglehetősen engedékenyen nyilatkoztak arra vonatkozóan, hogy mikor megengedhető a kollégák között kialakuló szerelmi kapcsolat, hiszen a dolog „úgyis elkerülhetetlen, minek ellenezni?”.

Bár a válaszadók több mint 80 százaléka a különböző részlegnél, de legalábbis különböző irodában dolgozók között kialakuló szerelmet tartja a legideálisabbnak, 73 százalékuk nem bánja, ha a felek azonos beosztásban, közel 60 százalékuk azt se, ha azonos helyszínen dolgoznak. Minden negyedik elfogadja, ha a hierarchia különböző szintjein állók, míg minden több mint harmadik, ha azonos projekten vagy azonos részlegnél dolgozók bonyolódnak kapcsolatba.

A válaszadóknak alig 9 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a munkahelyi szerelmi kapcsolat semmilyen körülmények között sem megengedhető.

Természetesen nem kell, hogy minden munkahelyen kialakuló érzelmi kapcsolat átlépje a fizikai határokat. Az ún. munkahelyi házastárs fogalma évek óta létezik. Olyan plátói kapcsolatokat jelöl, ahol a felek között nem alakul ki szerelmi viszony, de az érintettek a szimpla kollegiálisnál jóval mélyebb kapcsolatot ápolnak.

A kutatás során a válaszadók harmada mondta, van ilyen kapcsolata. A megkérdezettek egy része úgy nyilatkozott, hogy ez nem okoz problémát számára, míg mások a valóságnál többet állító, zavaró munkahelyi pletykák terjedéséről számoltak be. Többen mondták továbbá, hogy több is lehetne a dologból, ha nem dolgoznának együtt, vagy a ha a másik fél egyedülálló lenne…

Nemi erőszak – tettes és/vagy áldozat

Egy friss brit kutatás eredményei szerint sokan vélik úgy, hogy bizonyos körülmények fennállása esetében a nemi erőszak áldozatai legalább annyira felelősek a bűncselekmény megvalósulásáért, mint az elkövetők. A kutatás szerint ráadásul a nők azok, akik nagyobb arányban hajlanak arra, hogy az áldozatot is hibáztassák…

A nemi erőszak áldozatait segítő brit nonprofit szervezet, a The Havens részére készült kutatás eredményei szerint sokan úgy vélik, nem terheli kizárólagos felelősség az erőszakos cselekedetek elkövetőit. A Londonban, ezer fő – vegyesen férfiak és nők – megkérdezésével készült kutatás szerint a válaszadók 56 százaléka véli úgy, hogy bizonyos körülmények fennállása esetén a bűncselekmény megvalósulásáért az áldozat is hibáztatható.

A „Wake Up To Rape” című kutatás során megkérdezettek szerint ilyen körülménynek minősül, ha az áldozat és elkövető között volt korábban szexuális együttlét (73%), ha az áldozat ittas volt (64%), túl provokatívan volt felöltözve (28%), kihívóan táncolt (22%) vagy flörtölt (21%) az erőszaktevővel. Mindemellett a válaszadók közül tízből több mint egy fő úgy vélte, az áldozat hibáztatható akkor is, ha megcsókolta, italt fogadott el vagy beszélgetésbe elegyedett a későbbi erőszaktevővel.

A felmérés eredményei szerint éppen a nemi erőszaknak gyakrabban áldozatul eső nők azok, akik szigorúbban ítélik meg nőtársaik viselkedését, és jobban hajlanak arra, hogy a tettes kizárólagos felelősségét megkérdőjelezzék. A megkérdezett nők közel háromnegyede szerint ugyanis az áldozatot például ugyanúgy terheli a felelősség, ha korábban volt szexuális kapcsolata az erőszaktevővel. Ezzel az állítással a férfiaknak „csak” 57 százaléka értett egyet.

A nők harmada véli úgy, hogy a provokatív ruházat, ötöde, hogy a szexuális töltetű tánc, 15 százaléka, hogy egy felelőtlenül elfogadott ital vagy megkezdett csevegés ösztönzőleg hathat az elkövetőre. Ezzel szemben a férfiaknak 23 százaléka gondolja úgy, hogy a feltűnő öltözködés, 19 százaléka, hogy a tánc és 11 százaléka, hogy az ital elfogadása vagy egy megkezdett beszélgetés okot adhat az erőszakra.

Érdekes módon a fiatalabbak körében nagyobb azok aránya, akik a fenti körülmények fennállása esetén az áldozatot is felelősnek tartják, nem csak az elkövetőt. Például, míg a 35 és 50 év közöttiek 25, addig a 18-24 évesek 33 százaléka gondolja úgy, hogy a túl rövid szoknya vagy a túl mélyen dekoltált blúz viselése kihívó lehet az erőszaktevőre nézve. A megismerkedés során elcsattant csókot a fiatalabbak 23, az idősebbek 8 százaléka okolná, míg egy, a bárban elfogadott italt vagy csevegést az előbbiek 20, az utóbbiak 7 százaléka tartana a felelősség viselésére okot adó cselekedetnek.

A kutatás arra is rávilágított, hogy a többség biztonságban érzi magát, és nem fél attól, hogy egyszer maga is áldozattá válhat, igaz ebben az esetben a férfiak a kockázatvállalóbbak. A megkérdezettek közel fele - a férfiak 58, a nők 40 százaléka - ment már haza éjszaka, egyedül kihalt utcákon, negyede ült be egy italra valamilyen szórakozóhelyre kísérő nélkül, közel ugyanennyien fogyasztottak rövid távú emlékezetkiesést okozó alkoholmennyiséget, és minden ötödük ült be úgy taxiba, hogy nem ellenőrizte a sofőr engedélyének meglétét.

Magabiztosságuk ellenére a megkérdezettek jelentős része, tízből négy személy valószínűleg nem, 2 százalékuk biztosan nem fordulna a rendőrséghez, ha erőszakos közösülés áldozatává válna. Ennek oka, hogy szégyellenék bevallani (55%), inkább szeretnék elfelejteni (41%) vagy nem akarnak bíróság előtt, nyilvánosan megjelenni (38%).

A felmérés szerint ötből egy személy – a nők 23, a férfiak 20 százaléka – volt olyan helyzetben, ahol akarata ellenére került sor szexuális együttlétre, míg a válaszadók több mint harmada – a nők 40, a férfiak 20 százaléka – találta már magát olyan szituációban, amely nem kívánt közösüléshez vezethetett volna…

USA: vállalhatják-e szexuális orientációjukat a katonák?

Egy friss közvélemény-kutatás szerint a helyi lakosság többsége támogatná, hogy a melegek és leszbikusok szexuális orientációjukat nyíltan vállalva szolgálhassanak az Egyesült Államok katonai alakulatainak kötelékeiben. Igaz, a homoszexuális katonák szolgálatát kevésbé valahogy kevésbé szívlelik. Hol a különbség?

Az Obama-adminisztráció a hadsereg esetében alkalmazott ún. „Ne kérdezd, ne mondd el!” stratégia felülvizsgálatára tett javaslatot a közelmúltban. E szerint feloldaná azt a megkötést, hogy csak az szolgálhat az ország katonai alakulatainak kötelékeiben, aki titkolja a heteroszexuálistól eltérő szexuális orientációját, és a jövőben engedné, hogy a katonák másságukat nyíltan vállalhassák. A New York Times – CBS News közös kutatása szerint a lakosság támogatná az intézkedést, bár a melegek és leszbikusok identitásvállalását nagyobb arányban fogadnák el, mint a homoszexuálisokét. Furcsán hangzik?

A kutatás különlegessége, hogy a kérdezés megfogalmazásában rejlő, és így a kifejezésekhez társított értékek és attitűdök között érzékelhető különbségre világított rá. A lekérdezés során ugyanis kétféleképpen kérdeztek a kutatók. A válaszadók fele esetében arra voltak kíváncsiak, támogatják-e, hogy a meleg és leszbikus katonák szexuális orientációjukat nyíltan vállalva szolgálhassanak a haderőnél, míg a másik fél esetében azt kérdezték, hogy vajon a homoszexuális katonák vállalhassák-e nyíltan szexuális beállítódásukat.

Az eredmények szerint tízből hét válaszadó engedné, hogy a melegek és leszbikusok hivatásszerűen védjék hazájukat, míg tízből hat azzal is egyetértett, hogy ugyanők katona létükre nyíltan vállalhassák a másságukat. Ezzel szemben csak tízből hat támogatná a homoszexuálisok katonai szolgálatát, és csak körülbelül minden negyedik gondolja úgy, hogy homoszexualitásukat a haderő tagjainak nem kellene titkolni.

A megfogalmazásban rejlő különbség a demokrata szavazók körében okozta a legnagyobb zavart. Esetükben 79 százalék értett egyet a meleg és leszbikus katonák nyílt identitásvállalásával, de csak 43 százalék támogatná ugyanezt a homoszexuális katonák esetében. A republikánus és független párt preferenciával rendelkezők esetében nem mértek ilyen látványos különbséget.