Az újságíró archívumából – szabad az út Nyugatra

Ez alkalommal a bel- és külpolitikailag különösen turbulens, a történelem menetét meghatározó 1989 ősze történéseit fölelevenítő egyik összefoglalóját adja közre. Az alábbi írás az akkor rangos és mértékadó napilapként ismert Magyar Hírlap 1989. november 10-i számában jelent meg. Fogadja érdeklődéssel, kedves Olvasó!

Kiküldött munkatársunk, Kulcsár László jelenti:

Ez az NDK nem az az NDK, ahonnan legutóbb egy hónappal ezelőtt küldtem a jelentéseimet. Azóta a keletnémet tájékoztatást is elérte a peresztrojka és a glasznoszty, érdekesebbek, izgalmasabbak ma az itteni lapok sok hazainál. A csütörtöki Der Morgen, a liberális demokraták lapja így fogalmazott: „egy hamis politika döntötte súlyos politikai és gazdasági válságba az országot – miután vezetésről itt (egyelőre) aligha lehet szó". A berlini pártbizottság újságja keményen beolvas kenyéradó gazdájának, az NSZEP-nek, ahol hosszú ideig „semmibe vették a demokráciát".

A reformgondolatai s a berlini pártközponttal szembeni bátorsága révén „drezdai Gorbacsovnak" becézett Hans Modrow megyei párttitkár minden bizonnyal nem átmeneti személy lesz a miniszterelnöki székben, ha a parlament megválasztja. Modrow volt egyébként az első felszólaló az NSZEP KB második napi ülésén. A jelenlegi helyzet okait elemezve bírálta az eltávolított vezetés súlyos hibáit, a dolgok szépítését és a tények hamis megítélését. A leendő kormányfő egyúttal szakaszosan végrehajtandó gazdasági reformra tett javaslatot.

Ugyanez a testület arról is határozott, hogy december 15–17. között Berlinben megtartják a Német Szocialista Egységpárt országos konferenciáját. Tehát nem hozzák előbbre a sorrendben esedékes XII. pártkongresszust, viszont a tanácskozás azt hivatott előkészíteni, miközben elemzést készít az ország és a párt aktuális helyzetéről, a teendőkről, valamint a kb-ban végrehajtandó változásokról.

Hans-Joachim Böhmét, a hallei első titkárt néhány órával azután, hogy beválasztották az NSZEP új PB-jébe, saját pártbizottsága menesztette, megvonva tőle a bizalmat. Ugyanígy járt cottbusi kollégája, Werner Walde is, aki a testület póttagja lett egy nappal azelőtt. Hasonló sors fenyegeti Johannes Chemnitzert, aki meg KB-titkár is lett. Szűkebb hazájában, Neubrandenburgban kérdőjelezték meg e tisztségei jogosságát.

Hétfőn ülést tart az NDK parlamentje, a Népi Kamara. Napirendjén az elnök helyettesei és az egész elnökség visszahívása, leváltása és az új tisztségviselők megválasztása áll. Ugyanakkor vitát kezdeményez az NDK-beli helyzetről. Hivatalosan leváltja a most ügyvezetőként működő Stoph-kormányt, megválasztja az új miniszterelnököt és megbízza a kormányalakítással.
Drezda, 1989. november 9.

És most álljon itt az a néhány sor, ami akkor, húsz évvel ezelőtt, a viszonylag korai napilapzárta miatt már nem kerülhetett bele az NDK-ba kiküldött tudósító napi jelentésébe. (A fenti tudósítás elküldése utáni percekben, a Magyar Hírlap munkatársaként, Drezdából Berlinbe vonatoztam. Eredetileg másnapra, tehát november 10-ére interjút ígért a már említett Modrow titkársága a magyar kormánylap tudósítójának; az események azokban elsodorták a találkozót.)

Annyira hihetetlennek tetszett az NDK határainak megnyitásáról szóló bejelentés 1989. november 9-én kora este, hogy az első percekben észre sem vette az átlagpolgár, mivel szinte elsikkadt a fölgyorsult események (mindenekelőtt a régóta várt személyi változásokról szóló hírek) között.

A száraz tények: Günter Schabowski, a keletnémet állampárt politikai bizottságának tagja, frissen kinevezett kormányszóvivő nemzetközi sajtóértekezletet tartott, amelyen a többi között a tervezett utazási könnyítésekről is beszámolt. E "könnyítés" (mindazonáltal csak tervezet!) arról szólt, hogy évente 30 napot tölthetnének az NDK polgárai nyugati külföldön, meglehetősen bürokratikus eljárás eredményeként. Schabowski azt fejtegette, hogy aznap (tehát 1989. november 9-én) a berlini kormány (és persze a mindenható állampárt) illetékesei egyetértettek az NDK határállomásain át történő kiutazások szabályozásának a tervezetében. Néhány másodperc késleltetéssel a kormányszóvivő még hozzátette: "Azonnal és haladéktalanul..." Ez a meglehetősen homályos, kétértelmű megfogalmazás sarkallta arra a sajtótudósítókat, hogy percek múltán világgá röpítsék az általuk egyértelműsített információt: az NDK polgárai azonnali hatállyal átléphetik a két állam határát, azaz kiutazhatnak.

Az ekként "pontosított" hírt nyomban bemondták a nyugat-németországi rádiók és tévék, hogy első kézből tájékoztassák a keleti oldalon élőket. A bejelentés elsősorban Berlinben terjedt meglehetős gyorsasággal, a főváros lakói – kezdetben puszta kíváncsiságból – majd átlépési szándékkal megindultak a két városrész közötti határátkelők felé. Pár óra alatt akkora lett a tömeg, hogy már mozdulni sem lehetett. Az időközben Drezdából Berlinbe érkezett magyar tudósító is beszorult a sok tízezres sokadalomba, miközben remény és rémhírek (jön a rendőrség, jön a stázi, oszlatni fognak, lőni fognak, menjünk inkább haza, ez nem lehet igaz, várjuk ki a végét...) váltakoztak. Elsőként cselekedtek fél órával éjfél előtt (addigra megérkezett az engedélyező parancs a legfelső helyről) a Bornholmer Strasse-i átkelő őrzői: félre álltak a mindaddig morcos NDK határőrei, és mosolyogva felnyitották a sorompókat, hogy szabaddá tegyék az utat mindenki számára az 1961. augusztus 13-án fizikailag is ketté osztott város nyugati felébe. Jelképesen, majd pedig a valóságban is leomlott a berlini fal.

Legyünk büszkék mi, magyarok, akikről már az első percekben elterjedt az azóta számtalanszor hangoztatott, leírt megállapítás: (jelképesen) mi ütöttük ki az első követ a berlini falból. Talán akkor, amikor még augusztusban, a páneurópai piknik óráiban, kitártuk a határkaput Sopronnál, majd pár héttel később megnyitottuk a nyugati határt a távozni akaró keletnémetek tízezrei előtt.