Népesedés, élelem és a nők oktatása
Krisztus idejében körülbelül 250 millió ember élt a Földön, s a növekedés igen lassú volt, ugyanis ez a szám csak a 17. század közepére duplázódott meg. Ám akkor viszont nagyon beindult valami: az a folyamat, amit a szakírók azóta népességrobbanásnak neveznek. Az akkori össz-lélekszám rohamos növekedésének két fő oka volt: a mezőgazdasági hozamok növekedése, és – némileg morbid módon – a fertőző betegségek visszaszorulása. Több ennivaló lett és kevesebb pusztító járvány, és ennek meg is volt a hozadéka. Ettől kezdve az emberiség számának újabb megduplázódásához már csupán újabb 150 évre volt szükség. A 19. század elején már 1 milliárd ember lakott bolygónkon. Ma jó 6 milliárdan élünk a Földön.
A világ népessége egyértelműen tovább nő; évente kb. 70-80 millióval leszünk többen. A legutóbbi előrejelzések értelmében a világnépesség a következő 15 évben 8,4 milliárdra emelkedik, az ENSZ becslései szerint 2050-re meghaladhatjuk a 10 milliárd főt. A gyarapodás üteme várhatóan a Közel-Keleten és Afrikában lesz a leggyorsabb. (Ezek a prognózisok nem számolnak a halálozási arány radikális megugrásával, pedig világméretű járvány, tömegesen pusztító háború, vagy még a mostanit is nagyságrendekkel meghaladó globális éhínség nem kizárható.) Bár eleddig nem váltak valóra a brit közgazdász, Thomas Malthus 1801-ben közölt borúlátó jóslatai, amely szerint a háborúk és a természeti csapások "normális" úton véget vetnek a népesedésnövekedésnek, azt látni kell, hogy a Föld eltartóképessége valóban véges. Ökológiai lábnyomunk tekintetében már most 130 %-ban túlhasználjuk a bolygó kapacitásait, és a túlhasználat aránya évről évre csak növekszik.
Fontos azonban tudatosítani, hogy mind a lakótér, és főként az élelmiszer tekintetében a Földön tapasztalható viágméretű és tömeges éhínség nem az eltartóképesség kimerülése, hanem az elosztási formák és a termelési rendszerek igazságtalansága miatt nem szűnik meg. Világélelmezési adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a Földön van elég élelmiszer ahhoz, hogy gyakorlatilag rögvest meg lehessen szüntetni az éhínséget. A Földön továbbra is nyolcszázmillió ember éhezik, és kétmilliárd szenved krónikus táplálékhiánytól. Évente tizennyolcmillióan halnak meg az éhezéssel összefüggő betegségekben. Az öt évesnél fiatalabb gyermekek halálának fele részt (évente tízmillió) az elégtelen táplálkozás az oka.
Pedig ha például csak a gabonatermést nézzük, a bolygónk már most képes megadni a minden férfi, nő és gyermek számára naponta szükséges 3000 kcal energiát). Miközben az élelmiszertermelés növekedése hatodával felülmúlja a népességnövekedést, az elosztásbeli különbségek tovább növekednek, s a modern világ szégyenére globális szinten továbbra is fennmarad a tömeges táplálékhiány és az éhínség.
Kevesen tudják, de miközben a bruttó lélekszám természetesen növekszik, a világ népességének a növekedési üteme lassul, és a jövőben csak további lassulás várható. A világ demográfiai története ugyanis sokkal összetettebb, mind gondolnánk. Miközben a föld összlakossága a 17. században elérte a fél milliárdot, elindult egy érdekes, a népességrobbanással ellentétes folyamat is. A szakirodalom által "termékenységi átmenetnek" nevezet jelenség lényege, hogy az egy anyára jutó gyerekszám csökken. A folyamat Európában kezdődött, ám mára az egész "fejlett" világra kiterjedt. A 20. század közepén világszerte átlagosan 5 gyerek jutott egy anyára, a 21. század elején már csak kb. 2,7. A szórás azonban még ma is hatalmas: több "fejlődő" országban ma is átlagosan 5-nél több gyermeket szülnek a nők, a közép-európai régiónkban az átlag pusztán 1,3.Miközben sok európai országban (így itthon is) nagy az aggodalom a népességfogyás miatt, a világ legszegényebb részein továbbra is fenntarthatatlanul sok gyermek születik, létrehozva valamiféle "kettős prést". E régiókban az elmaradott termelési struktúrák és igazságtalan elosztási rendszerek miatt kevés az élelem, ám éppenséggel sok az etetendő száj, sok a születő gyermek. Ez a kettősség állandósítja a nyomort. Egyértelmű, hogy mindkét területen változtatni kell: a termelés korszerűbbé és az elosztás méltányosabbá tétele mellett, fontos a családszabályozás is.
A népességnövekedési problémákat egyértelműen kezelni kell, de nagyon nem mindegy, hogyan! Közismert ugyanis, hogy egyes országok emberi jogi szempontból elfogadhatatlan módszerekkel kívánják "szabályozni" a kérdést. A világ legnépesebb állama, Kína az 1980-as évek eleje óta családonként csak egy gyereket engedélyez (kivéve, ha az elsőszülött a kínai társadalomban még ma is „értéktelenebb“ lány, mert akkor még egyet). Az intézkedésnek azonban számos negatív hatása is van: illegális abortuszok, lánycsecsemők meggyilkolása, eltitkolt gyerekek (akik nem lesznek jogosultak az iskoláztatásra és az orvosi ellátásra), pár nélkül maradó férfiak tömege a nemek arányának eltolódása következtében.
De természetesen léteznek más módszerek is a népességnövekedés visszafogására, olyanok, amelyek emberi jogi szempontból nem aggályosak. Ezek közül a legfontosabb az anyák, azaz a nők körülményeinek a javítása. Azokban a társadalmakban, amelyekben működik a "kettős prés", a nők helyzete igencsak problematikus. Önrendelkezési jogaikat rendszerint erősen korlátozzák, iskolázottságuk pedig kifejezetten alacsony szintű. 1996 óta az ENSZ Népesedési Alapja évenként megjelöl egy-egy témakört, amelyre a mépesedési világnap alkalmából külön fel kívánja hívni a figyelmet. A téma az idén a nők oktatása.
A világgazdasági válság még egyértelműbbé tette, hogy az alapvető problémákat nem akkor kell kezelni, amikor már bekövetkeztek, hanem még mielőtt kialakulnának. "E nehéz időkben, nincs okosabb dolog, mint befektetni a nők oktatásában" – nyilatkozta Thoraya Ahmed Obaid, az ENSZ Népesedési Alapjának, az UNFPA-nak (United Nations Population Fund) igazgatója. A nők oktatása több szinten is nélkülözhetetlen. A legalapvetőbb szinten ott van az információs jog, hogy pl. megismerhessék a modern fogamzásgátlók (gumióvszer és társaik) használatát, és egyáltalán tisztában legyenek vele, hogy a családtervezésben nekik is lehet szavuk. A világ sok országában a mai napig a férfiak, vagy a nagyszülők kényszerítik a több gyermek vállalására a nőket. Már magasabb szint, hogy a nők az oktatás által saját önrendelkezési jogaikért folytatott küzdelem aktív tagjaivá válhatnak. Demografiai szempontból szintén releváns, hogy a továbbtanuló nőknél az első gyermek vállalásának időpontja későbbre tolódik, a gyerekszülésre alkalmas életszakasz pedig rövidül, vagyis "automatikusan" kevesebb gyermek születik.
A nők oktatásának pozitív következményei gazdasági szempontból is szembetűnőek. Kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy a nők képzése által növekedik a termelékenység, javulnak pl. a mezőgazdasági mutatószámok, magasabbá válik a nemzeti jövedelem. Szakértők szerint a termelési és elosztási rendszerek megreformálása mellett a korszerű családszabályozás két dologtól függ. Máig számos helyen azért vállalnak sok gyereket, mert nincsen kiépített társadalombiztosítási rendszer, s a sok gyerek az egyetlen garancia arra, hogy lesz, aki eltartsa, gondozza az öregeket. Ha az állam átvállalja ezt a feladatot (azaz az idősek kapnak nyugdíjat) a termékenység láthatóan csökken.
A másik "kulcs" a nők képzése, oktatása, és munkába való bevonása. Az ENSZ 189 tagállama által 2000 szeptemberében jováhagyott «8 millenniumi fejlesztési cél» (Millennium Development Goals) közül 5 közvetlenül érinti a nők oktatását (1. cél: A szélsőséges szegénység és éhínség felszámolása; 2. cél: A mindenkire kiterjedő alapfokú oktatás;, 3. cél: A nemek közti egyenlőség és a a nők felemelkedésének előmozdítása; 4. cél: A gyermekhalandóság csökkentése; 5. cél: Az anyai egészségügy javítása.) Ahogyan az UNFPA, az ENSZ Népesedési Alapjának igazgatónője elmondja: "A képzett nők adják az igazi garanciát a népesedési problémák csökkentésére. Ha ma komolyan a nők tömeges oktatásába fektetnénk erőforrásainkat, akkor képesek lennénk kezelni a túlnépesedési kérdések valódi gyökereit."
