Európa kettészakadását csak a politikai bölcsesség akadályozhatja meg

„Ne a keletet hibáztassuk Európa populizmusáért” – írja a Politico című amerikai portál európai kiadása által közölt cikkében Tomáš Valášek, a tekintélyes konzervatív amerikai Carnegie Alapítvány brüsszeli intézetének az igazgatója, Szlovákia volt NATO-nagykövete.

A szerző megállapítja, hogy a liberális és az illiberális erők közötti harc lett a fő beszédtéma Európában, és ahogyan egyre hevesebbé válik a jövő májusban esedékes európai parlamenti választások kampánya, sok politikus hajlamos ennek mentén szembeállítani egymással a kontinens két felét. Megkísérti őket az a lehetőség, hogy a Nyugatot olyan liberális bástyának láttassák, amely ellen a Közép-Európából eredő probléma, az új tagországok populizmusa intézett rohamot. Ilyen értelemben az európai parlamenti választások az unió egységét teszik majd próbára.

Holott – írja Valášek – a populizmust nem Orbán Viktor magyar miniszterelnök találta fel. Ausztriában a szélsőjobboldali párt már benn ült a kormányban, amikor Magyarország még csak szépreményű EU-tagjelölt ország volt. A jelenség nem is korlátozódik Közép-Európára. Hogy mégis kialakult ez a sztereotípia, annak a Politico vendégkommentátora szerint több oka van. Az egyik, hogy csak két európai országot kormányoznak ma jobboldali populisták. Lengyel- és Magyarországról van szó, tehát mindkettő Európa keleti felén található. Olaszország helyzete más, ott a bal- és a jobboldali populisták koalíciója van kormányon.

A másik ok, hogy Orbán maga is hozzájárult ennek a nézetnek a gyakori hangoztatásához, hiszen ő használta az illiberális jelzőt, és ő állította be a liberális és illiberális államok közötti harcot Kelet és Nyugat küzdelmeként, részben azért, hogy a valóságosnál nagyobbnak tüntesse fel saját követőinek a táborát a régión belül.

Valášek felhívja a figyelmet arra, hogy eltérőek a történelmi tapasztalatok. Miközben 1968 Nyugaton liberális forradalom volt, ugyanarra az évre Közép-Európában Csehszlovákia szovjet lerohanása nyomta rá a bélyegét, és az szétzúzta a szocializmus működőképességébe vetett maradék hitet is, amivel egyben kijelölte a kommunistaellenes politikai osztály azóta is érvényesülő jobboldali irányválasztását. Ebben az összefüggésben értelmet nyer a közép-európaiak ellenállása a menedékkérőkre vonatkozó kötelező kvótákkal szemben: abban keveredik a kívülállók aggodalmaskodása azzal, hogy nem szeretik, ha megmondják nekik, hogyan legyen.

De a Nyugat is hozzájárult a populista Közép-Európáról szóló narratíva elterjesztéséhez – folytatódik az elemző gondolatmenete. A régi uniós tagországok sajnálkoznak az EU 2004-i kibővítése miatt, és a liberalizmusnak az egész tömböt átható válságában lehetőséget látnak arra, hogy szorosabbra fűzzék az úgymond hasonlóan gondolkodó országok közösségének belső kötelékeit. Azzal, hogy Európa gondjait kelet–nyugati keretbe helyezik, a kétszintű tagság megteremtésének alakítják ki a politikai előfeltételeit.

Ha azonban a liberálisok valóban meg akarják fékezni a populista hullámot, és az európai projekt szószólói akarnak lenni, akkor el kell kerülniük azt a csapdát, hogy Közép-Európát ütlegelik. Ha Európa el akarja kerülni a végleges szakadást, akkor a politikai erőt azzal a bölcsességgel kell párosítania, amely felismeri a megosztó kelet-nyugati retorika veszélyeit, és van bátorsága az egység üzenetét hangoztatni – írja a Carnegie Europe szlovák igazgatója. 

Tomáš Valášek amellett, hogy sürgeti az időszerű nagy politikai problémák – így például a menekültügy – közös, kompromisszumos európai megoldását, fontosnak tartja azt is, hogy Európa keleti és nyugati fele között ne csak az az egyirányú megismerési folyamat érvényesüljön, hogy a közép-európaiak tanulnak a Nyugattól, hanem alakuljon ki egyensúly ezen a téren is. Felveti például, hogy a francia–német ARTE tévé mintájára egy kelet–nyugati tévécsatorna létrehozása talán hasznos lehetne. 

A populisták nem mindenben tévednek, amikor azt mondják, hogy az EU rosszul működik – ismeri el a Politico-cikk szerzője, aki szerint éppen a jobbítás végett lenne fontos egész Európa demokratáinak a mozgósítása.

Röviden még kitérek arra, hogy a Der Standard című bécsi lap szerint gyűlölködő bejegyzések hullámát indította el az internetes közösségi médiában annak a híre, hogy Soros György vasárnap este találkozott Sebastian Kurz osztrák kancellárral, és a Közép-európai Egyetem Budapestről Bécsbe költözése volt megbeszélésük fő témája. A találkozóról maga Kurz számolt be a Twitteren. A Sorost szidalmazó, esetenként őt ördögként beállító reagálások között burkoltan és közvetett módon halálos fenyegetőzések is akadtak – egyebek közt az FPÖ nyilvános Facebook-csoportjának a bejegyzései között. A kormány részét alkotó Osztrák Szabadságpártnak hivatalosan és elvben semmi köze nincs a Facebook-csoporthoz.