Százéves a budai Gellért
Van, amikor ősöregnek látszik, máskor igen fiatalnak. Attól függ, melyik termében, milyen rendezvényen vendég az újságíró. Gyakran rendeznek itt ugyanis, a budai Gellért szállóban, a tér nevét viselő hotelben sajtótájékoztatókat és más eseményeket. (A nyitó kép forrása: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)
Az épület jelenlegi állapotában nem túl fényes, akárcsak az enyhén szólva eklektikus belső enteriőr. Ahányszor ránézek – márpedig sokszor villamosozom errefelé – számomra egy elszalasztott lehetőség. Már régóta olyan csodálatosnak kellene lennie, mint a Duna pesti oldalán, a Lánchíddal szembeni Four Seasons-nek… Bár akkor még kevesebb magyar járna ide a presszóba vagy a sörözőbe. Igaz, a fürdőt már így is kevesen tudják megfizetni. De maga az épület megérdemelné, hogy rendbe hozzák.
Ahogy azt is nagyon megérdemelte, hogy olyan lelkes, és kiválóan író muzeológus foglalkozzék a históriájával, mint Saly Noémi, aki oly sok feladata, tiszte, munkája mellett a Magyar Vendéglátó-ipari és Kereskedelmi Múzeum munkatársa.
Saly Noémi nem csupán könyvet írt a szállodáról Gellért 100! címmel, de kiállítást is rendezett róla. Egy esztendőnyi kutatómunkája fekszik benne, meg széleskörű műveltsége, tudása – és humora. Igen, gyakran ez is szükségeltetik egy könyv megírásához, mert ez a könnyű, laza stílus teszi könnyen olvashatóvá a szép kötetet.
Olyan izgalmas a sztori, mintha folytatásos filmet néznénk. Meg is érdemelt volna már legalább egy tévésorozatot – akár fictiont, akár non fictiont – nem véletlen, hogy a bécsi Sacher hotelről is jó néhány könyv meg film született…
Sok mindent megtudhatunk olvasás közben: például, hogy a szépséges szecessziós épület helyén már a XIII. században fürödtek őseink! Hogy aztán a XIX. században már ne csak fürdő üzemeljen itt, de szállásféleség is, messze elmaradva persze a Gellért nyitásának korabeli páratlan eleganciájától. Száz éve Budapest virágkorát éli, városrészek nőnek ki a földből pár évtized alatt, fényes lesz az Andrássy út és felkapott Buda – igaz, ez utóbbi csak később válik úrias negyeddé.
A XX. század hatvanas-hetvenes éveiben konszolidálódott a társadalom meg a Gellért, a presszó ultramodernnek számított és nagyon menő helynek, a konyha kiváló volt, a séfek Gundel Károly színvonalát követték, a szobákban már nyugati turisták is laktak, a velük szomszédos szobában meg belföldi lehallgató tisztek.
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum által kiadott könyv egyik erőssége a kiváló képanyag, amelynek nagy részét eddig soha, sehol nem láthattuk. Több, mint 200 fotót válogattak-kaptak múzeumoktól, magánszemélyektől, képgyűjteményekből. Egy időutazással ér fel, ahogy az ember látja épülni a medencéket, vagy a hídra felkanyarodó villamossínek lerakását. Hát még a munkásokat, akik közül némelyik épp belenéz a korabeli kamerába…
Érdemes elmélyedni az építészekről szóló fejezetben, meg Bánlaky Géza építész-igazgató élettörténetébe is. Desszertnek meg fussuk át a korabeli konyhaművészetről szóló sorokat!
Aki megveszi a könyvet, biztos elmegy a múzeum kiállítására is, jó szívvel ajánlom. A március 3-ig látható tárlat kiegészíti-megeleveníti a könyvben olvasottakat.
