Az újságíró archívumából – Elégedetlen „a halál állomásfőnöke”

Ez alkalommal a vészkorszakra, a magyarországi zsidók és cigányok elhurcolásának az (az idén, 2009-ben 65.)évfordulójára  emlékező cikket emelte ki a krónikás az archívumából. Megjelent a Magyar Hírlap 1989. április 28-i számában. 

Újabb adatok a 45 évvel ezelőtt kezdődött deportálásokról

Elégedetlen „a  halál állomásfőnöke”

Bécsben, az Osztrák Ellenállás Archívumában folytatott kutatómunkájáról beszélgettünk dr. Szita Szabolcs történész kandidátussal. Az antifasiszta küzdelem dokumentumai mellett igen gazdag anyag található az irattárban a zsidó- és cigányüldözésről, a háborús és népellenes bűnösök felelősségre vonásáról. Hazánkban még nem közölt, az 1944. évi deportálások szervezőit és „tanácsadóit", a hírhedt Eichmann-kommandó tagjait terhelő bizonyítékok egész sorát találta meg a kutató.

● Milyen, eddig ismeretlen tényekre bukkant a bécsi dokumentumok tanulmányozásakor?

– Nemrég kapta meg az archívum Franz Novak SS-Hauptsturmführer négy bécsi perének teljes iratanyagát. Novak az Eichmann-különítményben az auschwitzi emberszállítmányok egyik fő szervezője, „a halál állomásfőnöke" volt. Legutóbb 1972-ben ítélték hétévi börtönre; nem azért, mert cselekvően közreműködött több százezer ember gázkamrába juttatásában, hanem mert „túlzsúfolta a halálgyárakba indított vagonokat".

● Mikor kezdődtek válójában a deportálások Magyarországról?

– A menetrend szerinti és tömeges kiszállítás 1944. május 15-én kezdődött. De éppen most, április 28-án kell emlékeznünk a szomorú 45. évfordulóra, amelynek újabb részleteire bukkantam bécsi kutatásaim során. Fehéren-feketén bizonyítható, hogy a 45 esztendővel ezelőtti, április végi deportálások egyrészt a május közepén kezdődött tömeges elhurcolás „főpróbájául" és a Waldsee-levelezőlapokkal folytatott manipulálás magyarországi előkészítését szolgálták.

● Vannak olvasóink akik nem hallottak a Waldsee-levelezőlapokról...

– Eichmann és különleges alakulatának tagjai találták ki ezt a „türingiai helységet", amely persze a valóságban nem létezett. A Waldsee Auschwitz–Birkenau volt, ott, a pokol tornácán íratták az elhurcolt emberekkel az egyen-levelezőlapokat: biztonságban megérkeztem, egészséges vagyok, itt dolgozunk ... A bécsi archívumban bukkantam rá Eichmannék futárának vallomására: Berlinből hozta Budapestre zsákszám a levelezőlapokat, és itt a magyar posta kézbesítette a hozzátartozóknak. Azok, akik a lapokat aláírták, legtöbbször talán már el is hamvadtak a krematóriumok tüzében, amikor hozzátartozóik megkapták a „megnyugtató" üdvözletet.

● Honnan vittek magyar állampolgárokat 1944. április utolsó napjaiban „Waldseebe"?

– Magyarország német megszállása, 1944. március 19. előtt egy héttel Eichmann és „munkatársai" – a már említett Novak, továbbá Krumey, Hunsche, Wisliceny, Dannecker és a többi tapasztalt, a deportálásokban nagy gyakorlatra szert tett sonderkommandós – Mauthausenben (az SS-zsargon Mordhausennek nevezte a haláltáboráról hírhedt osztrák helységet) gyülekeztek bevetésre várva. Az országot elözönlő német hadosztályok nyomában ők is megjelentek, és rögtön hozzáláttak a letartóztatásokhoz; a túszszedéshez, a zsidók megfélemlítéséhez és a „megnyugtatáshoz" is: ha a zsidóság megfelelő magatartást tanúsít, nem lesz semmi bántódása... Szégyenletes tevékenységük „jogi" alapját Hitler és Horthy klessheimi megállapodása alkotta: a kormányzó engedett a német követelésnek, magyar zsidó „munkások" Németországba szállításának.

– Az 1944. április 28-i első halálszerelvényre a Pest melletti kistarcsai táborba internált 16–60 év közötti férfiakat és a 18–50 év közötti nőket rakták föl. Elhoztam a bécsi archívumból annak a dokumentumnak a fénymásolatát, amely bizonyítja: ezt az első, több mint 1800 fős emberszállítmányt Krumey SS-Obersturmführer parancsnoksága alatt zsúfolták be a 45G mintájú marhavagonokba, hogy – miként cinikusan kijelentette – „egy kis levegőhöz jussunk Kistarcsán".

– Veesenmayer budapesti német követ és teljhatalmú birodalmi megbízott az 1944. április 27-én kelt 1089. számú titkos táviratában jelezte Berlinnek: a magyar királyi honvédelmi minisztérium közreműködésével kereken 2000 munkaképes férfit és nőt válogattak ki, hogy Auschwitzba szállítsák őket. A másnapi, 1108. szánni távirat szerint: „Ma elindult Budapestről az első, 16—50 év közötti 1800 zsidó munkással a szállítmány. Holnap újabb vonat megy Topolyáról 2000 zsidó munkással."

● Ezek szerint a magyar katonaság által megszállt Délvidékről is indult szerelvény a lengyelországi haláltáborba a 45 évvel ezelőtti április végén?

– Sőt, még Nagykanizsáról is, 1944. április 30-án. Az ottani, politikaiaknak mondott deportáltak közé – hogy „gazdaságosan" kihasználják a vonatszerelvényt –, nőket, gyerekeket, öregeket is föltuszkoltak az Auschwitzba induló marhavagonokba.

– A május 15-i menetrend szerinti deportálások megkezdése előtt, május 4–5-én Bécsben a német „szakértők" a magyar és a szlovák vasutak főtisztjeivel még egyeztető tárgyalást folytattak, hogy zökkenőmentesen folyjék emberek százezreinek a halálba szállítása. Érdekes módon sem az osztrák, sem a magyar vasút archívumában mindeddig nem sikerült megtalálni a deportálások iratait. Nem tudjuk például, hogy mit jelent a magyar zsidószállítmányokat rejtjelező DA rövidítés ...

– Eichmannék sokoldalúan készültek a tömeges deportálásra: Miskolcon és Kassán képezték ki a szerelvényeket kísérő német közrendőrökből toborzott Schutzpolizei (védőrendőrség, Schupo) tagjait. A kutató számára fontos részlet: némileg módosul a halálvonatokat kísérő egyenruhások összetételéről alkotott kép. Eddig csak SS-ekről beszéltünk, írtunk. Igaz, abban a vészhelyzetben ugyan ki figyelte az egyenruhák közti különbséget, hogy SS- vagy Schupo-kézben van-e a géppisztoly, a korbács?! A Schupo-tagoknak az archívumban őrzött tanúvallomása bizonyítja: közöttük is voltak, akiket megrendített az Auschwitzban, Birkenauban szemük elé táruló látvány, nem utolsósorban a vagonokból kitámolygó, kizuhanó emberek állapota.

● Tudjuk: igen rövid idő alatt bonyolították le a vidéki magyar zsidóság kiszállítását az országból. Hány embert hurcoltak el Magyarországról, vidékről és a fővárosból?

– A kamenyeck-podolszki, az újvidéki vérengzéseket és munkaszolgálatos-veszteségeket is beleszámítva, a magyar zsidóság mintegy 600 ezer hozzátartozóját gyászolja. Veesenmayer német követ statisztikája szerint 1944. április 28–július 9. között 437 402 személyt vittek ki az ország általuk kialakított öt övezetéből. A zsidó világkongresszus 40 évvel ezelőtt (bár akkor még friss volt a fájdalom és az emlékezet), 330 munka- és haláltáborról beszélt. Azóta kiderült, hogy csupán Németországban, a lengyel és a cseh protektorátus területén 500, Ausztriában további 230 táborban voltak magyar zsidók!

● Hogyan tudtak viszonylag rövid idő alatt százezreket összegyűjteni és kivinni az országból?

– Csakis a magyar hatóságok készséges közreműködésével. Ennek ellenére – derül ki a bécsi archívumban őrzött periratokból – Eichmannék, Novakék és a többi vádlott mintegy fölróják a magyar honvédség néhány magas beosztású személyiségének, hogy akadályozta a „munkáját". Az történt ugyanis, hogy embermentő céllal ezreket hívtak be katonai szolgálatra az üldözöttek közül. Reviczky Imre, a nagybányai közérdekű zászlóalj parancsnoka, Gobbi Ede százados (Gobbi Hilda édesapja!), Heinrich János ezredes és mások embermentő tevékenységéről többet kellene beszélnünk, írnunk, mint eddig. Miként például dr. Mester Miklós államtitkáréról vagy Alapy Gáspár komáromi polgármesterről, akit végül is szabotázs címén deportáltak s elpusztítottak. A történészekre vár továbbá, hogy pontosan, hitelesen földolgozzák a magyarországi egyházak mentőakcióinak történetét; végre reálisan kellene taglalni a többi között Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát, a vértanúhalált halt Apor Vilmos győri püspök, a soproni apácák a fehérvári és a veszprémi püspök, vagy éppen Mindszenty József akkori tevékenységét Miként Wallenberg és Langlet mellett a svájci Carl Lutz, az olasz Perlasca és segítőtársa regénybe illő történelmi tetteit is részletesen meg kellene örökíteni.

– Nemzeti önbecsülésünk is megköveteli, hogy a magyar ellenállás minden mozzanatát fölkutassuk, hogy a magyarságról végre kedvezőbbé váljék a kép. Miként a kis Ausztriában rég megtették, akként nálunk is meg kellene szervezni végre a nemzeti ellenállás kutatóhelyét, hogy az oda betérők – mindenekelőtt gyerekeink, unokáink – a valóságnak megfelelően eligazodhassanak történelmünk e korszakában is.