Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma hétfő van, 2024. május 6. Az év 127. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739409. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Spinelli-díj: még közelebb az EU-t a polgárokhoz

Spinelli-díj: még közelebb az EU-t a polgárokhoz
Infovilág

Akárcsak tavaly, az Európai Bizottság idén is meghirdeti (az Európai Unió egyik alapító tagjáról elnevezett) „Altiero Spinelli-díj az Európáról szóló ismeretek terjesztéséért” elnevezésű uniós pályázatot. A díj olyan pályamunkákat jutalmaz, amelyek segítik, hogy a polgárok minden eddiginél jobban megismerjék az Európai Uniót, és kedvet kapjanak a demokratikus folyamatokban részvételhez. (Tavaly egy-egy első és harmadik díjat hoztak haza honfitársaink.)

Az idei pályázat középpontjában a fiatalok és az őket érdeklő témák állnak. A díjra egyebek mellett azok pályázhatnak, akik újszerű oktatási programot vagy kampányt dolgoznak ki, pedagógiai játékot fejlesztenek ki, mely gyarapítja a fiatalok Európával kapcsolatos tapasztalatait, illetve olyan együttműködési kezdeményezéseket álmodnak meg, melyek ösztönzik a fiatalok demokratikus szerepvállalását.

A idei pályázatban az uniós országok állampolgárai, valamint az EU-ban letelepedett nem kormányzati jogi személyek indulhatnak. A pályázatok benyújtási határideje 2019. január 7. A győzteseknek a Bizottság öt, egyenként 25 000 euró összegű díjat ítél majd oda. A díjátadóra a 2019. évi európai ifjúsági hét –  amely a fiatalok és a demokrácia témakörét állítja reflektorfénybe – alkalmával, 2019. április 29. és május 5. között kerül sor.