A magyar divat(politika) ma

Mostanában mindenki abba öltözik, amibe akar. Az utcai megjelenést a fast fashion (gyors divat) külföldi középmárkái határozzák meg, butikjaik a plázákban találhatók, ahol a fiataloknak szánt, megfizethető pólók, nadrágok halmazát árusítják.

Egy póló élete. A tarka hazai kavalkádba az is belejátszik, hogy sokan naponta néznek be valamelyik turkálóba, ahol a tegnapi, meg tegnapelőtti fast fashion darabok végzik, hogy aztán ismét életre keljenek, miután ide szállították őket –Angliából.

Milyen is hát, mondjuk, egy itthon kapható póló – vagy, miként ma mondják, egy felső – élete? Megtervezik és megrendelik valahol Skandináviában vagy Nagy-Britanniában, a kínaiak elkészítik (nem egyszer szörnyű körülmények között, rabszolga-munkával), utána hajóval Európába szállítják, a nagykereskedők szétküldik a boltokba, árulják két hónapig, majd aki megveszi, fél év múlva kidobja – jó esetben egy utcán gyűjtött jótékonysági ruhakupacba. Onnan utazik bálákban kamionnal Budapestre, valamelyik használtruha-butikba (előkelő nevén: second handbe), és kezdődik új, szintén rövid élete, hogy hamarosan a szemetesben végezze, netán ruhacserén, garázsvásáron, jótékonysági szervezetnél.

Nem a nagyközönség a fontos. Uralkodó divatirányzat nem látható az utcán. Mini, midi, maxi, overál, farmer, short, dzseki –idejétmúlt szavak, fogalmak. A budapesti/városi utca képének semmi köze egyébként ahhoz sem, amit a hazai divatbemutatókon láttam a múlt hetekben. Az ősz a főszezon a kifutókon, amikor a tervezők már a jövő nyári öltözékeket mutatják be.

Miután saját magukat iparművészeknek tartják (joggal, hiszen többségük MOME-t, azaz Moholy-Nagy Művészeti Egyetemet végzett), látszólag nem izgatja őket különösebben, hogy terveiket, alkotásaikat az utca népe követi-e vagy sem, akár színben, akár fazonban. Nem abból élnek, hogy eladnak-e a bármit is, hiszen a nagyközönség a tervezők nevét sokszor ki sem tudja ejteni, nyilvános üzletük nincs, vagy ha van, akkor sem reklámozzák. Az ilyen eseményeken jelen lévő milliárdos feleségek meg tévés marketingfőnöknők sem tudnák felvenni a ruháikat, hiszen nem anorexiás manökenek.

De nem a nagyközönség a fontos. Egy szűk megcélzott rétegről van szó, celebekről (a szenzációhajhász média által eldobható hírességnek kikiáltott akárkikről), tévés szerződésekről, sztárokról, ilyen-olyan okból, forrásból pénzelt show-król. Jellemző, hogy a legutóbbi bemutatókon sem lehetett látni egyetlen civilt sem, szinte kizárólag szakmabelieket, divattervező kollégákat, művészeti főiskolásokat, divat-bloggereket. Bár a fiatalok egy része olvas divatblogot, egyik blogger vagy influenszer (botcsinálta véleményformáló) tudósításának hatására sem fogja senki elkezdeni keresgélni a Facebookon valamelyik hazai divatműhely címét, hogy megvegye a 80 ezer forintos blúzt vagy 200 ezer forintos nyári – ruhát. Magam sem tudom, hogy nevezzem azt a több rétegű, itt-ott szakadtnak látszó, aszimmetrikus szabású öltözéket, amit persze soha senki fel nem venne utcára.

Mosolyogni tilos! Jó, persze, a nagy világmárkák is így működnek. Bolondos, extravagáns, hordhatatlan holmikban, elborzasztó sminkben és lehetetlen cipőkben imbolyognak az éhezésre kényszerített tinédzserek a kifutón – picurka csípő és has kinyomva, egyik láb a másik elé rakva, mosoly tilos - ami aztán megjelenik a világ nagy divatlapjaiban. Minél őrültebb egy darab, annál nagyobb az esélye, hogy mindenütt viszontlátja az olvasó.

De egy Oscar-díj átadóra „normális” és gyönyörű estélyibe is képesek felöltöztetni az akár 72 éves világsztárt (lásd: Helen Mirren), hiszen számukra mégis az a legfőbb reklám, ha egy híresség hordja a művüket, hatalmas tévés nyilvánosság előtt. Merthogy a nézettség mindenek felett!

Miért nincs magyar divatlap? Jellemző, hogy nem létezik itthon magyar divatlap, holott több tucatnyi, tehetséges, főiskolát végzett magyar divattervező mutatkozott be az utóbbi hetekben tartott divatbemutatókon. (Persze mindegyik női és bulvármagazinban van divatrovat, de az csak reklám.) A multik Magyarországra plántált, többnyire butácska tizenéveseknek szánt, folyton-folyvást értelmetlen vásárlásra buzdító, színes, úgynevezett lifestyle-magazinjai a fast fashion márkákból és a kozmetikai cégek hirdetéseiből élnek. Ezekben a magazinokban csak pár mondat a szöveg, a többi kötelezően kép, mert csak így lehet eladni a ruhát, körömlakkot, parfümöt vagy valamelyik lakberendezési mütyürt.

Csak akkor tudna piacon maradni egy mégoly sok pénzből alapított magyar divatlap is, ha ezek a világmárkák kegyeikbe fogadnák és hirdetnének benne. Már a naptárit megelőző év végén összeülnek ugyanis a világ nagy divatlapjainak meg a ruházati és kozmetikai cégeknek a vezetői és elosztják, mondjuk, Közép-Kelet-Európára, majd országokra bontva, a hirdetési keretet. Az újságcikk, a szöveg másodlagos.

Nanushkának sikerült. A hazai divattervezők – mint az énekesek – arra vágynak, hogy külföldön legyenek ismertek és sikeresek. Kemény dió. Nagyon sok pénz kell hozzá, többnyire külhoni tanulmányok, kiejthető név, rafinált kapcsolati tőke. Ezért sem magyar a fiatal hazai divattervezők márka-, illetve fantázianeve. Vagy úgy írják, hogy külföldön is ki lehessen ejteni.

Keveseknek sikerül beteljesíteni ezt az álmot, úgy tűnik föl, Sándor Szandrának, azaz Nanushkának igen. Több lapban is megjelent a hír, amely szerint olyan színésznők is előszeretettel viselik egyedi dizájner darabjait, mint Uma Thurman vagy Jodie Foster. A budai Várkert Bazárban tartott bemutatóján megjelentek hazai sztárok is. A Totem nevet viselő kollekció a tervező szerint az ókori Egyiptom szimbólum-rendszeréből is ismert jelképeket használja fel.

Neki már üzlete is van, sőt, nyílt napot is tartott. „És beszélgetett az érdeklődőkkel.” – olvasom. Ami azt jelenti, nem lehet csak úgy bármikor oda menni, vásárolni. Jó, mondjuk az árak sem olyanok, hogy valaki ötletszerűen, mert van fél órája, beugorjon venni valamit.

Hogy jön ide a turizmus? Ezek után különösen érdekes, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség kiemeltnek tartja hosszú távú stratégiájában a magyar divat szerepét a hazai turizmus vonzerői között.

Ha még a hazai vásárlónak sem olyan egyszerű fellelni egy valóban magyar ruhadarabot – akkor hogyan találna rá egy Budapesten pár napig bóklászó külföldi?

De bízzunk a jövőben, ami ilyen is lehet, és itt most nem vélemények, hanem az interneten talált idézetek következnek:

Egy kormányhatározat szerint a „Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. feladatait kibővíti a magyar divat- és design-(dizájn)ipari stratégia kidolgozásával, a belföldi és a külföldi regionális divat- és designipari megjelenésekkel, továbbá a divat- és designipar területén működő hazai szervezetek közötti koordinációval. Mindezekre egy külön céget kell alapítani.

A kormányhatározat előírja, hogy az említett céget – nonprofit zrt. formában – azonnal meg kell alapítani és erre 150 millió forint  fordítható, alaptőkeként. További 150 milliót kap a társaság a működésére. A felügyeletet a nemzeti fejlesztési miniszter látja el, az új cég tulajdonosa pedig a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. lesz.”

A magyar divat- és designipar fejlesztéséhez kapcsolódó feladatokra tavaly decemberben 2 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány.

„Ha a turizmusról van szó, a miniszterelnök lánya nem csak az új imázs kitalálásánál segít be, de az állami irányítás alá vont divatiparban is nyomul. A HVG az egyik májusi számában arról ír, hogyan szereztek fontos pozíciókat Orbán Ráhel ismerősei” – idézi a 444.hu

„Egy tavaly decemberi határozattal a kormány kétmilliárd forintot különített el arra, hogy az MTÜ felpörgesse a magyar divat- és dizájnipar fejlesztését. Az állami pénz megérkezésével pedig egyből Orbán Ráhel emberei kerültek pozícióba. A HVG szerint ezt jól mutatja, ahogy a divathét korábban bevált szervezőcsapatát hirtelen lecserélték, hogy helyet csináljanak Orbán Ráhel baráti körének. A rendezvény nevét is Central European Fashion Week-re változtatták. A korábbi szervezők egyébként annál a Design Terminálnál dolgoztak, aminek szintén Orbán Ráhel ismerőseinek nyomulása miatt kellett elköltözniük a pesti Erzsébet térről.” 

„A miniszterelnök lányának ismerősei jó pozíciókba kerültek a Magyar Turisztikai Ügynökségen belül is. Az állami divatért felelős Divatipari Marketing Igazgatóság élére Orbán Ráhel volt évfolyamtársát, Bata-Jakab Zsófiát nevezték ki. Bata-Jakabnak lehet tapasztalata az állami divatdiktálásban, az egyetem mellett Zoób Kati divattervező mellett dolgozott, aki Attitude néven állami divatmárkát indított.”

„Ott vannak a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetésében azok az emberek is, akikről Juhász Péter jelentetett meg egy videót, ahogy éppen Orbán Ráhellel állami pénzekről tárgyalnak. …Róluk a kormányzati ügyek leleplezéséről leszokott Origo írta meg, hogy a miniszterelnök lánya még az egyetemi évek alatt ismerte meg őket.” 

Nos, egyelőre ennyit a hungaricumokról és a magyar divatról.