Angela Merkel: a nélkülözhető kancellár?

Az APA osztrák hírügynökség tegnap szemfülesen kiszúrta és megosztotta előfizetőivel a következőket: Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy mikor fogja aláírni Magyarország New York állammal a CEU-ról szóló megállapodást, azt válaszolta az ATV-nek: akkor, amikor annak eljön az ideje.

A hvg.hu portálnak pedig a magyar miniszterelnök azt állította, hogy a Közép-európai Egyetem ügye nem ronthatja meg a magyar–amerikai kapcsolatokat, amelyek egyébként szerinte jelenleg kitűnőek, és azok is fognak maradni. Az osztrák hírügynökség az ügy hátteréről szóló beszámolójában liberális egyetemnek nevezi a CEU-t, valamint annak alapítóját, Soros Györgyöt is, akit – mint írja – Orbán évek óta első számú közellenségnek tekint.

Ennyit most erről a kifejezetten magyar vonatkozású ügyről, és most térjünk át egy csupán érintőlegesen magyar vonatkozásokat is tartalmazó témára, Angela Merkelre. A Politico című amerikai hírportál Brüsszelben szerkesztett európai kiadása „A nélkülözhető kancellár” címmel közli James Kirchicknek, a Brookings Intézet kutatójának a terjedelmes írását, amelynek a legfőbb állítása az, hogy a Nyugat túl fogja élni Merkel távozását. A szerző vitába száll azokkal az aggódó hangokkal, miszerint kétséges, ki lesz képes egyben tartani azt, ami még megmaradt a liberális világrendből, ha egyszer a szabad világ úgymond vezetője már nem ül benn a hivatalában. Azok a víziók – írja a Politico –, amelyek miszerint a német kancellár az egyetlen, aki képes az emberiség és az apokalipszis közé állni, annak nyomán váltak divatossá, hogy Donald Trumpot választották be a Fehér Házba. De ezek a víziók az amerikai portál szerint túlzóak, és Merkel tudja a legjobban, hogy Németország – a maga gyengén felszerelt hadseregével, mélyen beivódott pacifizmusával és történelmi gyökerű gátlásaival – nincs abban a helyzetben, hogy megmentse a Nyugatot. Európa és a világ kétségkívül túl fogja élni a távozását, hiszen annak ellenére, hogy ő jelentette a sziklaszilárd stabilitást, végső soron ő is pótolható. Igaz viszont, hogy távozása tovább növeli a bizonytalansági elemek számát a már amúgy is meglehetősen nehezen kiszámítható geopolitikai környezetben.

Angela Merkel – írja a Politico – azoknak a társadalmi erőknek is az áldozata, amelyek végigsöpörnek a Nyugaton, és amelyek előidézik a politikai közép összeomlását.

Az amerikai portál rövid helyzetképben megállapítja: sem Magyarország, sem Lengyelország nem mutatja annak jelét, hogy vissza akarna fordulni az illiberalizmus útjáról. Oroszország sem adta fel azon küzdelmét, hogy destabilizálja és megossza az Európai Uniót. A hagyományos elittel szemben álló populisták kormányozzák Itáliát, és gyakorlatilag az összes európai országban növekszik az erejük. Az Atlanti-óceán túlsó partján pedig az amerikai elnök továbbra is szeszélyes és kiszámíthatatlan. A Politico kitér arra, hogy Ben Rhodes, aki Barack Obama tanácsadójaként működött, visszatekintésében felidézi főnökének hivatalából való távozása előtti utolsó találkozóját Merkellel. A kancellár azt mondta akkor Obamának: a Brexit és Trump miatt döntött úgy, hogy egy negyedik ciklusra is jelölteti magát. „Egyedül van” – jegyezte meg Obama.

James Kirchick kitér arra, hogy Németországot a második világháború óta mostanáig - a történelem és a tabuk okán –elkerülték azok a nacionalista tömegmozgalmak, amelyek a legtöbb nyugat-európai országban jelen vannak. Ennek a sajátos mentességnek most, sajnálatos módon vége van, ebben az értelemben Németország úgymond normális országgá válik, persze a normális szót tessék idézőjelek közé tenni.

A Politico szerzője ugyanakkor nem süllyed apátiába. Utal arra, hogy Donald Trumpnak az elmúlt két év alatt rá kellett jönnie arra: a rosszindulat, a szövetségek iránti ellenszenv és egy hiperaktív Twitter-fiók nem elegendő ahhoz, hogy fenekestül felforgassa a katonai szövetségek globális hálózatát, a kereskedelmi rendszereket és a diplomáciai viszonyokat – mindazt, amit az elmúlt hetven év alatt megalkottak. De ahogyan Trump egymaga nem képes lerombolni a liberális világrendet, úgy az egy szál német kancellárnak sem áll hatalmában megmenteni azt – zárul a Politicóban James Kirchick írása.

Végül röviden arról, hogy a Der Standard című bécsi lap összesítése szerint különösen véresnek bizonyult ez az esztendő az újságírók számára. A cikk az isztambuli szaúdi konzulátuson meggyilkolt Dzsamal Hasogdzsi tragédiájából indul ki, de aztán statisztikákat is idéz, amelyek szerint, az Újságírók Védelmére Alakult Bizottság, a CPJ legalábbis így számol, 2018-ban eddig 52 médiamunkást öltek meg. Van olyan, sajtószabadsággal foglalkozó intézmény, ahol 74-es adat jött ki – az eltérések abból adódnak, hogy a bloggereket, az operatőröket, a hangmérnököket nem minden összegzés tartalmazza. Jelenleg 337 olyan emberről tudni a világban, aki médiatevékenység miatt van börtönben – közülük 73-an Törökországban.