Az újságíró archívumából – Az ember és a Balti-tenger (2.)

Éppen negyven esztendővel ezelőtt, az akkor külföldön is mértékadónak számított Magyar Hírlap külpolitikai rovatának munkatársaként kaptam a feladatot, hogy tanulmányozzam a balti-tengeri térség néhány országának a környezetvédelmi igyekezetét és kooperációját – különös tekintettel az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmánya szellemében – három évvel a dokumentum aláírása után. Lengyelországban, az NDK-ban (a mai Németország keleti felében) és Dániában jártam, felderítendő az ember és a Balti-tenger kapcsolatát. A négy évtizeddel ezelőtti négyrészes beszámoló – meggyőződésem – akár politikai helyzetjelentésként is szolgálhat az akkori Európa egy részéről. Különösen kicseng ez az NDK-beli kollégák megnyilvánulásaiból, amelyekkel csaknem azonos hangnemű a Dán Kommunista Párt lapja szerkesztőjének a véleménye.

A kormányrúd vége: a műhold Instytut Bałtycki. Talán ötször is elmentem az apró táblával jelzett Balti Intézet előtt a gdański Hosszúpiacon, mielőtt rátaláltam az épületre. Hogyisne, amikor ki tudja, hányadszor ejtett ámulatba a romjaiból legeredetibb szépségében helyreállított belváros, a gót és reneszánsz stílusú városháza, az Artus-udvar, a profán építészet pompás példánya, az Aranyház, az olasz reneszánsz egyik remeke...

Stanisław Potocki a Balti Intézet igazgatója. Magas, galambősz hajú, szemüveges férfi. A találkozót megszervező lengyel kollégám, az Interpress sajtóügynökség helyi szerkesztőségének vezetője, Mieczysław Nakonieczny mondta el, hogy a professzor másfél évtizede áll az intézet élén, s a többi között részt vett a gdański konvenció kidolgozásában. A jogtudós és történész szakértőként működött közre az úttörő jelentőségű okmány tervezetének megfogalmazásában, a sokoldalú tanácskozássorozat előkészítésében és lebonyolításában.

– Bár kis létszámú tudományos műhelyről van szó, intézetünk meglehetősen sokoldalú munkát folytat – kezdte az igazgató a bemutatást. – Kutatásaink két iránya: a skandináv országok és a lengyel–német kapcsolatok. Néhány publikációnk címe alighanem némi bepillantást ad tevékenységünk egyik részébe: A lengyel–skandináv kulturális kapcsolatok 1000 éve; Ellenállási mozgalom Dániában; Svédország, Norvégia a 19–20. században; Lengyelország nyugati határai; A lengyel tengermellék, 1939–45; A német kisebbség helyzete Lengyelországban 1918–38 között... Itteni kollégájától tudom, hogy elsősorban nem ez érdekli, hanem a Balti-tenger melléki országok együttműködése.

– A politikai enyhülés ebben a térségben is éreztette jótékony hatását – magyarázta a professzor. – Az ismert előzmények, törekvés a német kérdés megoldására, az európai határok, köztük elsősorban hazánk, a Lengyel Népköztársaság nyugati határának elismerése, az összefoglaló néven „keleti szerződések” megkötése az addiginál oldottabbá tette a balti térség eltérő társadalmi-politikai berendezkedésű államainak kapcsolatait. Tíz évvel ezelőtt kidolgoztuk a balti-tengeri KRESZ-t, hozzáláttunk az áramlások, a növény- és állatvilág közös kutatásához... A rostocki keleti-tengeri héthez hasonló „északi békenapokat” rendeztek az NSZK-beli Kielben... Általában az volt a törekvésünk, hogy minél sokoldalúbbá tegyük a balti-medence térségében fekvő országok és népeik együttműködését, hogy az a későbbiekben hivatkozásul és alapul szolgálhasson különféle szerződéses megállapodásokhoz.

– Célunkat részben elértük, létrejött a gdański szerződés, a tenger élővilágának, tisztaságának, halállományának védelmére – folytatta Stanisław Potocki. – Történelemmel, napi politikával egyaránt foglalkozóként elmondhatom, hogy a hdański és a helsinki konvenció csupán a keretmegállapodás. Ajánlásainak megtartása, a közös és összehangolt küzdelem a tenger tisztaságáért, újjáélesztéséért csakis feszültségektől és súrlódásoktól mentes – tehát az alkotómunkát leginkább szolgáló békés – körülmények között képzelhető el. Az újszerű kapcsolatokra, a bizalommal végzett munkára a balti térség három szocialista országa nem egy jó példával járt elöl eddig is. Ugyanilyen egyenrangú kapcsolatokra törekszünk a másik négy szomszéd országgal is.

A tenger potenciális szennyezői mi, az emberek vagyunk – jelentette ki Jerzy Grudziński, a Lengyel Tengerhajózási Társaság (PZM) gazdasági és fejlesztési igazgatója. A PZM székhelye az egyik legnagyobb lengyel kikötőváros, Szczecin. A vállalat egyebek között arról is híres, hogy az Uniwersity Toruński elnevezésű, 52 ezer tonnás tehérhajójának a parancsnoka az első női kapitány: Danuta Walasko-Belinska. A világ 8. legnagyobb teherhajóflottáját a PZM mondhatja magáénak.

– Százhuszonkét hajónk hasznos terhelése több, mint 3,2 millió tonna – folytatta Grudziński igazgató – öt és fél ezer tengerészünk az idén 34 millió tonna áru biztonságos továbbításáról, be- és kirakodásáról gondoskodik. Szenet, vasércet, búzát, foszforitot, kőolajat stb. szállító hajóink a világnak mind a 240 kikötőjében megfordulnak...

–… a többi között a hazai, a balti-tengeri kikötőkben is – vetettem közbe. – Ön azzal kezdte az imént, hogy a tenger potenciális szennyezői lehetnek egyebek között a PZM hajói...

– Ami a Balti-tengert illeti, bennünket is kötelez a gdański konvenció; a többiekre a londoni konvenció előírásai az érvényesek – válaszolt az igazgató. – Ennek ellenére óhatatlanul és akaratlanul hozzájárulunk az élővizek szennyezéséhez. A legtöbb gondot az olajszállító hajók okozzák, főleg az öreg, elhasználódott tankhajók. A mieink viszont újak – nyújtotta a PZM hajóállományát ismertető könyvecskét, melyből magam is meggyőződhettem: három-négy évvel ezelőtt bocsátották vízre a Hamburgban és Yokohamában készült 137–146 ezer tonnás tankereket, amelyek persze, nem a Balti-tengeren, hanem más tengereken végeznek bérfuvarozást.

– Igen drága pénzért a legkorszerűbb navigációs és hírközlő berendezésekkel szereltük föl olajszállítóinkat; műholdakkal kapcsolatot tartó, radaradatokat földolgozó számítógépek szolgálják a hajózás biztonságát, a balesetek elkerülését. Kapitányainkat az Esso és Shell tankhajóira küldtük tanulni. A grenoble-i Port Revel diplomája a hajósok szemében ér annyit, mint más embernek az oxfordi vagy a cambridge-i oklevél. Meggyőződésünk: még mindig olcsóbb egy-egy kapitányra 6–6 ezer dollárt költeni Port Revelben, mint soha helyre nem hozható károkat okozni bármelyik tengeren is. Mi nem vendégként vagyunk jelen a tengereken, nekünk az a munkahelyünk, amely ha tiszta, élettel teli, gyönyörűséget szerez – szögezte le Grudziński igazgató.

– Egy gyakorlati kérdés: a Skagerrak és a Kattegat tengerszorosok kijáratai a Balti-tengernek az Atlanti-óceánra; nem ütközik-e nehézségbe a használatuk?

– A hajózás szabadságát nemzetközi szerződések rögzítik; a Balti-tengerre is érvényesek ezek a konvenciók. Ugyanakkor a gdański megegyezés záró fejezetének 9. pontja részletesen kitért a sok veszélyt rejtő szorosok használatára. Átkeléskor dán révkalauz segíti hajósainkat. Nem is olyan rég a dán televízió egyik forgatócsoportja bennünket, lengyeleket állított példaként mások elé a szorosokon való biztonságos, körültekintő átkelésben – mondta végezetül az igazgató.

(Következik: Üzenetek – nem csak palackban.)