Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma hétfő van, 2024. május 6. Az év 127. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739409. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

„Műtét közben nem az járt fejemben, hogy tilosban járok-e”

„Műtét közben nem az járt fejemben, hogy tilosban járok-e”
  • 2018. 10. 06.

Van már ajánlata Romániából és a Lajtán túlról is, ám egyelőre még a kardiológiai intézetbe jár be Székely László, ahol viszont nem nyúlhat beteghez. Az ország egyik legjobbnak tartott szívsebészét egy olyan etikai eljárásra hivatkozva rúgták ki azonnali hatállyal, amiről még jegyzőkönyvet sem tudtak mutatni. (Fotók: Népszava/ Molnár Ádám)

 – Mikor vizsgált legutóbb beteget?

– Két és fél hete a kirúgásom reggelén. Azóta nincs jogom beteget vizsgálni. Az elbocsátásom után még a frissen operált betegeimet sem nézhettem meg, varratokat sem szedhettem. Magánrendelésem pedig nincs.

– Mit mond a betegeinek?

– Semmit. Nem vagyok fölkészülve most arra a helyzetre, hogy ők úgy tudják: segíthetnék, én viszont nem tehetek semmit. A betegek hívásait a volt titkárnőm fogadja, úgy tudom, meghallgatja őket, türelmet kér, és az új osztályvezetőhöz irányítja őket. Nem tudom, hogyan csinálja, a szememben ő egy hős. Az a beteg, aki meghalt a napokban, többször is telefonált, hogy mi lesz vele, mikor jöhet. Neki sem volt mit a válaszolnia, jelezte a betegnek, hogy az új osztályvezető főorvossal kell kapcsolatba lépnie. Amikor csütörtökön reggel megtudta, hogy, a betegünk meghalt, a kolléganőm csaknem összeroppant.

– Tényleg nincs adat az intézetben a meghalt betegről?

– Valóban nem adtam át minden beteget egyenként, tekintettel arra, hogy publikus a rendszerben, de a három fontosabb esetről szóltam. Egyébként senki nem kérte tőlem, hogy minden betegről számoljak be, sőt mivel felmentettek a munkavégzés alól szeptember 19-étől nem férek hozzá semmihez. Felmentésemet követően felhívtuk a figyelmet a csütörtökön elhunyt betegre is, tekintettel arra, hogy ekkor már nem állt módomban az előjegyzést megtenni. Így átadtuk azt a levelet is, amelyben a beteggel kapcsolatos összes információt mellékeltük, s kértük a helyembe lépő osztályvezető főorvost, nézze át, és ha kell, értékelje újra három beteg kezelési tervét, műtéti programját. Az azóta meghalt férfi is köztük volt, róla a kirúgásom körüli időszakban érkezett meg a külföldi szakvélemény, amit a beteg operálhatóságával kapcsolatban kértünk.

– A másik kettővel mi lett? Túl vannak a műtéten?

– Hivatalos információm nincs, senki nem kért tőlem még tájékoztatást sem. 

– Hogyan fordulhat elő, hogy az országos csúcs intézetben egy ilyen technikát egyetlen orvos használjon?

– Úgy, hogy amit megtanultam – és ez többfajta műtéti technika –, rendkívül bonyolult eljárás. Nehéz elsajátítani és megszerezni azt a tapasztalatot, ami után már nagy biztonsággal állhat az orvos a műtőasztalnál a beteg fölött. Amíg a hagyományos műtéteknél a sebészek egy 10-szer 10 centiméteres nyitott térben vágnak- varrnak, addig azt az általam is használt eljárásban néhány lyukon keresztül egy hosszú botszerű eszközzel dolgozunk. Azaz lényegesen kisebb térben, korlátozott mozdulatokkal, de ugyanúgy kell tudni metszeni, varrni a szövetet, eret mint a hagyományos mellkasfelnyitáskor.

– Miért nem adta át más kollégáinak is ezt a tudást?

– Megtörtént. Több kollégám megtanulta, közülük az egyik, Ender Gábor doktor miután engem elbocsátottak, önként felállt, a másik Szántó Mária doktor szeptember közepe óta betegszabadságon van. Mindketten alkalmasak arra, hogy egyes ilyen műtétet akár az én segítségem nélkül is végezzenek. Rajtuk kívül is próbáltam másokat tanítani, voltak olyanok, akik nem voltak hajlandók, inkább maradtak a régi technológiánál. Van akinek vonzóbb a konzervatív eljárásnál maradni, mint egy újabbat, nehezebbet, kockázatosabban alkalmazni és eljutni azzal is a biztos tudásig.

(A kép illusztráció.)

– Két betege „sima” szívműtétre készült, és közben új mellimplantátumuk is lett. Hogy történt?

– Mindkét hölgynél tudtam az implantátumról. Az elsőnél nem tudtam, hogy már lyukadt a szilikontasak. Az implantátumokat meghatározott időnként cserélni kell, ő ezt nem tette meg. Amikor észrevettem műtét közben, hogy szét van folyva a mellkasában a szilikon, ijedtemben azonnal hívtam a plasztikai sebészt. Improvizálnom kellett. Több kollégát is felhívtam, mire elvállalta valaki. Nem gondoltam, hogy bármi szabálytalan, hiszen egy, műtét közbeni váratlan eseményt próbáltam kezelni. A másik betegnél, aki miatt – a papír szerint kirúgtak –, már tudtam a műtét előtt, hogy a mellimplantátum ki van lyukadva. A beavatkozás előtt konzultáltam plasztikai sebésszel, aki azt mondta: akkor járok jól, ha nem érintem az implantátum területét. Próbáltam megfogadni ezt a tanácsot, egy darabig úgy tűnt, működik. Ám a műtét harmadik órájában azt vettem észre, hogy az egyik kampó mentén folyik bele a szilikon a megnyitott szívbe. A folyadék átszivároghatott a szövetek között. Ha a szilikon a vérbe jut, az halált okoz. Kikaptam az implantátum maradékát az asszony mellkasából, és hívtuk a plasztikai sebészt, aki egyszer már segített. Most is jött, segített kitakarítani és rekonstruálni a nő mellét. Aztán vettük észre, hogy a szivárgó szilikon miatt tüdővérzést kapott az asszony, a baj akkora volt, hogy már lélegeztetni sem lehetett. Egy olyan gépre kapcsoltuk, ami a testen kívül biztosítja a légzést és a keringést. Közben hívtunk tüdősebészt, aki kivágta a sérült tüdődarabot, és jött még egy bronchológus is, aki kitakarította egy bronchoszkóppal a légutakat. Egyiküknek sem volt a kórházzal szerződése, a sebész hozta magával a varrógépét, a másik orvos meg a bronhoszkópját, mert nekünk egyik se volt. Úgy jártam el, ahogyan az orvosi esküm megköveteli a beteg élete és egészsége volt a szempont és nem az adminisztráció. Ezt követően a főigazgatót tájékoztattam, az eset márciusban volt, és ezért rúgtak ki szeptemberben.

– Miért megy be a műtőbe, ha nincs ott minden, amire szüksége lehet?  (Az interjú itt folytatódik, tessék kattintani!)

Egészségügyi káosz: Kásler nem hagyta, hogy lezárja ügyeit távozó államtitkára