Levágott fül – Lackfi János új regénye

Eddig negyvenöt kötete jelent meg az 1971-ben született író-költőnek, részben felnőtteknek, részben gyerekeknek. A József Attila- és Prima Primissima-díjas Lackfi János legnagyobb sikerét a Milyenek a magyarok? című humoros nemzet-karakterológiai egyperces-kötettel érte el. Halottnéző című első regénye 2007-ben jelent meg, most pedig a Levágott fül készült el.

A Halottnéző a kései Kádár-kort mutatja be gyerekszemmel, a Levágott fül története ennél durvább. A kötetet október 21-én (vasárnap), délután öt órakor mutatják be a Margó irodalmi fesztiválon.

Levágott emberi fül az ablakpárkányon. Kinek a füle? Hogy kerül oda? Hogy vált le a gazdájáról? Élő az illető vagy már halott? Mit kell ilyenkor csinálni? Odaadni a kutyának? Kidobni a kukába? Eltüntetni a nyomot? Szaladni a rendőrségre? De hisz’ azok úgyse lépnek semmit! Akkor át kell változni Columbóvá? Vagy futni a füllel a mentőkhöz? Varrják vissza valakire? Az első fületlenre? Vajon ez Van Gogh füle? Vagy a római katonáé, akire Szent Péter karddal támadt?

A regény átlagos, tizenhét éves főhőse ezzel a nem átlagos helyzettel találja szemben magát. Eggyel több füle lesz a kelleténél. Megmutassa a szüleinek? A tanárának? A plébánosának? A dzsúdóedzőjének? Tartsa meg, és nézegesse? Beszélgessen vele? Ha már egy kamasszal senki sem képes normálisan beszélni. A furcsa esetből nyomozás lesz, rendőrségi ügy, majd ámokfutás, élethalálharc, verseny az idővel. Közben a biztosnak hitt háttér összeomlik, egy srác áll szemben a világgal, keresi a dolgok értelmét, harcol istennel, családjával, a többi emberrel, saját kételyeivel.

Ja, és van itt egy vak lány is, Lili. Elég nagy a szája, és elég durva a története. Hogy mi köze a főhőshöz? Jó kérdés!

 

SZEMELVÉNYEK A KÖNYVBŐL:

„Most villámgyorsan el kell tűnnöm, bénázok a mobillal, zsebre vágom, botorkálok kifelé a kertből, valahogy lüktetnek a tagjaim, a fagy meg az egy helyben álldogálás nem tett jót nekik, rohanok a kerítéshez, hallom, hogy mögöttem kivágódik az ajtó, felkapaszkodom a rácsra, de valaki hátulról megragad, cibálni kezd, erre ösztönből hátrarúgok egyet. Apám ordítását felismertem, ilyen hangot adott ki, amikor a faragókés megcsúszott, és teljesen átfúrta a tenyerét, ömlött a vér mindenfelé.”

„A világegyetem ősi tudását, amit valamikor minden barlangi ősember betéve tudott, a régi eposzokba bele is vannak írva, nos, mindezt nem csak úgy elfelejtettük, hanem szándékosan elfeledtették velünk azok, akik a Világagyat kormányozzák. Ők a mi tetteinket is beszabályozzák, felnyomják az olaj árát, kirobbantják a háborúkat ott és akkor, ahogy és amikor ők akarják. Felügyelik a fegyverkereskedelmet, egyetlen gombnyomásba kerül, és Nigériában nyolcszázzal több ember veszti életét, vagy Haitin háromszázzal kevesebb.”

„Egy cikkben azt írták, ha negyven másodpercig tartom a szemkontaktust egy nővel, egy kicsit beleszeretek. Nem mertem volna negyven másodpercig nézni ennek a nőnek a szemébe, féltem volna, hogy elsüllyedek. Igaz, egyetlen nőnek sem bírtam negyven másodpercig a szemébe nézni, egyikük sem bátorított ilyesmire. Így is folyton beleszerettem mindenkibe, mert az a helyzet, hogy ha valakit csak titokban nézek, úgy, hogy először kicsit a kezét az asztalon, aztán a füle mögött a haját, aztán a szemöldöke vonalát, aztán a lábát, aztán a száját, ahogy beszél, szóval tuti találok valamit, ami szinte kínzóan megtetszik.”

„Lassított a vonat egy állomáson, megláttam, hogy rendőrök szállnak fel. Kirohantam a vécére, hogy összeszedjem magam. A mosdó csapjából nem folyt víz, böfögött két dohos műanyagszagút, és ennyi. Pedig a filmekben mindenki csapvízzel frissíti fel a gondolatait. Ekkor hirtelen leesett! Hogy lehetek ekkora barom? Zsebemben ott lapult a mobil, ki volt ugyan kapcsolva, de simán bemérhetnek annak alapján. Kitéptem a SIM-kártyámat, zsebre raktam. Közben kezembe akadt a rongydarabba göngyölgetett fül. Hátsó felén a nyersrózsaszínen virító seb.”

„A levágott fül nem volt rémisztő. Az volt rémisztő, hogy semmi rémisztő: sehol a szellemhuhogás, a denevérvisongás, az olajozatlan ajtók nyikorgása, a pókháló meg satöbbi, amivel a thrillereket telepakolják. Néztetek rémfilmet lenémítva? Dögunalom. Az idegborzoló zene nélkül tök hidegen hagy a sok várakozás, az árnyak növekedése, a vértócsák terjedése, a kapaszkodó ujjak görcse a gyűrődő lepedőn meg az összes ilyesmi. Eltűnnek az idegcincáló reccsenések, fröccsenések, cuppanások, vérnyálkás szortyogások, melyeket különben stúdiókban állítanak elő úgy, hogy káposztát hasogatnak macsetével, nyershúst paskolnak deszkával meg hasonlók. Ennél durvább dolog nem történt velem életem eddigi tizenhét évében, igaz, ezt még nem tudtam. Nem tudtam semmit az életről. Vagyis a halálról, egy levágott fül inkább oda tartozik, az az illetékes ügyosztály.”