Az újságíró archívumából: Ausztria – kísért a múlt

A szomszédságunkból érkező hírek arra késztették a 99. életévében járó szerzőt, hogy felfrissítse ismereteinket Ausztriáról. Cikksorozatának első részét néhány napja olvashatták az érdeklődők, most pedig – a 80 évvel ezelőtti Anschlussra visszatekintve – Ausztria közeli múltját boncolgatja. (Kevés szó esett az idén egy másik évfordulóról: ugyancsak 1938-ban fogadták el Magyarországon az első zsidótörvényt. Nem minden előzmény nélkül! Bár az 1920. évi numerus clausus nem minősül zsidótörvénynek, mégis precedenst szolgáltatott a későbbi kirekesztő jogszabályok számára.) (A képen: Jörg Haider autóbalesetben szörnyet halt; a kép forrása itt.)

Ausztria kedélyét a második világháború után újra és újra felborzolta a múlt felhánytorgatása: az a történelmi katasztrófa, hogy Hitler 1938-ban megszállta, és Ostmark néven a náci Németországhoz csatolta. Aztán a szövetségesek 1943-ban áldozattá minősítették, és 1945-ben felszabadították.

Az Anschluss utáni hét esztendő alatt az osztrákok egy része „Heil”-t üvöltött, másik része úgy vélte: országa úgysem tudna önállóan megállni a lábán. Csak Németország részeként létezhet, és sokan valóban részt vettek a Harmadik Birodalom kegyetlenkedéseiben is.

1938: Hitler diadalmas bécsi bevonulása után nem sokkal később megkezdődtek a deportálások Dachauba.

Múltak a háború utáni évtizedek, itt vagy ott időnként elővettek egy-egy dokumentumot a leleplezés puszta vágyával – vagy éppen ha erre politikai okokból valakiknek szükségük volt.

Szerintem ez utóbbi változat vonatkozik Kurt Waldheim esetére, akiről harminc évvel ezelőtt, 1988-ban, köztársasági elnökké választásakor (talán Washingtonban) előkotortak egy dokumentumot, amely szerint „náci bűnös”!

Kérdem: amikor kétszer is az ENSZ főtitkárává választották, miért nem került elő ez a papír abból az amerikai fiókból, amelyben őrizték, miközben két ENSZ-főtitkári periódusban meg voltak elégedve az osztrák politikussal? Akkor valahogyan megfeledkeztek erről a papírról. Most azonban egy vitában előbukkant.

Pedig Waldheim múltja nem volt hétpecsétes titok. Jugoszláviában 1945-ben háborús bűnössé nyilvánították, majd törölték a listáról. A későbbi években újra meg újra fel-felbukkant a neve. De Kreisky országa mindenkit befogadott, aki őszintén szolgálni akarta a demokráciát. Így ítéltem meg akkoriban ezt a folyamatot.

A háborús bűn – háborús bűn, de ha az a gyanú támad, hogy a vádaskodás aktuális politikai célokat szolgál, akkor a bűn leleplezése silány politikai manőverré válik.

Amikor ismét kinyílt az a bizonyos fiók 1988-ban, cikket írtam a témáról Ausztria és Waldheim címmel, amely a Magyar Nemzetben jelent meg. Bő tíz évvel később, Jörg Haider szélsőjobboldali pártja a választásokon csaknem 27 százalékot ért el, és koalíciós partnerként bejutott a kormányba. Megjelentek volna az újnácik? Olvassuk el a korabeli elemzést a Hitler-szakértő tollából:

„Joachim Fest szerint Jörg Haider nacionalizmusa nem hasonlítható Adolf Hitler ideológiájához, sőt, az osztrák politikust éppen az különbözteti meg az egykori náci vezértől, hogy nincs ideológiája, csak hatalomvágya.

A német történész, aki Hitlerről írt életrajzot, …kifejti: nem lehet összehasonlítani a több mint fél évszázaddal ezelőtti európai helyzetet a mai Ausztriáéval. A németeket és az osztrákokat jelen pillanatban legfeljebb az elvesztett világháború közös emléke köti össze. Adolf Hitler ideológus volt, Haidernak viszont nincsenek ideológiái, hacsak az nem, hogy a hatalomra jutásért válogatás nélkül azt mondja, amit az emberek hallani akarnak. Ebből a szempontból mindegy, hogy éppen volt SS-ekről vagy katolikus apácákról van szó. A Haider-jelenség az ideológiák végének a következménye, ma Ausztriában érvényesül, holnap esetleg bárhol másutt…Az európai neonácik kevesen vannak, és szétszóródottan működnek. Haider kétségtelenül megpróbálta elnyerni az újfasiszta elemek rokonszenvét is, de ezt merő taktikának használta, nincs mögötte valós ideológia. A rászavazó egymillió osztrák nem tekinthető náci érzelműnek, egyszerűen csak elégedetlen volt a dolgok menetével. Az emberek e voksukkal a gazdasági válság, a bürokrácia ellen tiltakoztak. Ezt az elégedetlenséget használja ki most Európában mind a jobb-, mind a baloldali populizmus.”

Joachim Fest szerint az embereknek egyáltalán nem tetszik, ami Brüsszelben zajlik; nevezetesen az, hogy az Európai Uniót nem a szerződések ereje, hanem a bürokrácia uralja. „Haider olyan posztmodern vezető, akinek nincsen sem eszméje, sem meggyőződése, meglovagolja a megoldatlan problémákat, megelégedve puszta leleplezésükkel, hogy szavazatokat söpörjön be és hatalomra jusson”.

A történész elhibázottnak tartja ugyanakkor, hogy Európa olyan idézetekre hivatkozva próbálja elszigetelni Haidert, amelyeket maga a szabadságpárti vezér már „visszaszívott”.

Az erősen jobboldali Szabadság Párt bevonása a kormányba óriási nemzetközi felháborodást keltett; szankciókat léptettek életbe Ausztria ellen, amivel csupán egyetlen célt sikerült elérni: megsértődött az egész ország. (Szerkesztette: Toronyi Attila)

A SZERKESZTŐ LÁBJEGYZETE: Jörg Haider politikai közössége a 2002-i előrehozott választásokon megalázó vereséget szenvedett, és a Szabadság Párt vezére később új pártot alapított Szövetség Ausztria Jövőjéért néven. A tavaly őszi parlamenti választáson a populista Szabadság Párt ismét kormánypárttá lépett elő Heinz-Christian Strache vezetésével.

Maga Jörg Haider pedig éppen tíz évvel ezelőtt, 2008-ban szenvedett halálos autóbalesetet Klagenfurtban. A hatósági vizsgálat szerint egy melegbárból távozott, és erősen ittasan ült a volánhoz.

A múlt árnyai az idő múlásával egyre halványabbak. Nyugat-Németországban a 60-as, 70-es években lejátszódott a szembenézés és elszámolás folyamata, szomszédaink ezt elmulasztották. Ugyanazok az osztrákok, akik virágesővel fogadták a Führert, „elhitték/elhiszik”, hogy ők csak Hitler áldozatai voltak. A náci múltat firtató Simon Wiesenthalt a nemzet megvetett ellenségének tartották.

Az egykori NDK-ban sem törődtek sokat a múlt örökségének feldolgozásával. Az ifjúsági szervezetek (Junge Pioniere, FDJ) ugyanolyan alakzatokban meneteltek, mint az egykori Hitlerjugend fanatikus mozgalmárai. A keletnémet titkosszolgálat, a Stasi pedig hasonló receptek alapján dolgozta ki hálózatát, mint a Gestapo.

Talán az elmulasztott szembenézés is szerepet játszik abban, hogy mind Ausztriában, mind a keletnémet tartományokban fogékonyabbak az emberek a populista, szélsőjobboldali nézetek iránt. (Toronyi Attila)