Az újságíró archívumából: Erdély a népek építészeti és néprajzi kincsesbányája

Harminc évvel ezelőtt egyetlen magyar újságíró dolgozott Japánban: a Magyar Távirati Iroda tudósítója. Dr. Trom András tevékenysége nem merült ki állomáshelye politikai, gazdasági életének nyomon követésében, és a kétoldalú kapcsolatok eseményeiről szóló tudósításokban, hanem a magyarok számára olyan fontos témákkal kapcsolatos japán vélemények felkutatására és ismertetésére is vállalkozott, mint például az erdélyi falurombolás. Kollégánk a magyar–japán kapcsolatokról 2015 elején sajtótörténeti összeállítást készített. Az ötven tablót nem csupán a MÚOSZ tagjai, szakmabeliek, hanem bárki megtekinthette a Magyar Újságírók Országos Szövetsége budapesti székházában. (A nádpataki képek forrása)

Erdély a népek építészeti és néprajzi kincsesbányája címmel jelent meg a szerző egyedülálló információja 1988. június 19-én. Az ősi európai faházépítés és a japán, illetve egyéb délkelet-ázsiai favázas építkezés módszerei között sok hasonlóság fedezhető fel. A kelet-európai, és különösen az erdélyi faházak építési, illesztési módja, szerkezete és a szobák használata sok rokon vonást mutat ázsiai hasonló megoldásokkal, ami jól megfigyelhető például az ősi japán főváros, Nara híres műemlékén, a nyolcadik században épült Soszoin templom gerendaépületén, ha összehasonlítjuk.

E páratlan felismerésre Ohta Kunio japán építész-professzor, a Toyo egyetem építészmérnöki karának tanára több éves kutatómunka, számos helyszíni megfigyelés alapján jutott.

A kelet-európai faépítészet távol-keleti szaktekintélye – aki a japán építőművész szövetség elnökségi tagja, a japán építészeti szakfolyóirat főszerkesztője – számos e témával foglalkozó mű szerzője. Doktori értekezése, amely Kelet-Európa, elsősorban Erdély építészetével foglalkozik, a jövő hónapban jelenik meg könyv alakban is. Felfedezései közül szenzációszámba megy az a megállapítás, hogy rokonság mutatható ki a híres-jellegzetes székely kontyos tető és számos ázsiai tetőszerkezet között.

Elméletéről áprilisban a kaliforniai Barclay egyetemen tartott feltűnést keltő előadást.

Ohta professzor az MTI tokiói tudósítójának is kifejtette nézetét, amely szerint teljesen érthető, hogy a magyarok Ázsiából Nyugatra vándorló őseire hatottak e különböző építkezési módok.

Ugyanezek nyilván az Ázsiából Keletre tartó, és a mai Japán őslakosságát képező törzsekre is befolyással voltak.

Ohta professzor európai tanulmányútjain négyszer járt hazánkban és háromszor Erdélyben. Tapasztalatait pazar kiállítású könyvben összegezte. Könyvét – amely az európai faépítészet címet viseli – saját felvételei díszítik. 1986-ban vezetésével huszonkét professzortársa, egyetemi építész-tanárok, szakfolyóiratok szerkesztői, akiknek érdeklődését felkeltette Ohta doktor kutatómunkája, turista-tapasztalatszerző útra Magyarországra látogatott, majd felkereste Erdély építészeti emlékekben gazdag településeit is.

Ohta professzor a szakértő elragadtatásával beszélt élményeiről, a domború faragásos székelykapukról, a fából ácsolt haranglábakról, a fiatornyokkal díszített harangtornyokról, mint megannyi építészeti és néprajzi csodáról. A Der Spiegel című nyugatnémet hetilapban a minap megjelent cikk láttán, amely a román faluromboló „településrendezési tervet” ismerteti, a professzor szava szinte elakadt. Hitetlenkedve rázta fejét, majd kitört: „Nádpatak, vagy német néven Rohrbach jut eszembe. Tudja, Brassó fölött. Annak a kis falunak a főutcáján végig az egyik oldalon magyarok, a másikon németek laknak. Mi lesz velük? És mi lesz a házaikkal? Még egy településen belül is jellegzetesen különböznek színeikben a német és a magyar épületek. Az erdélyi települések az építészet és a néprajztudomány kincsesbányái Európában. Ha ezeket felszámolják, az egyenlő az egyetemes kultúra gyökereinek kitépésével...”