Az impresszionistáktól a digitálisig – Kortárs művészeti múzeum a föld alatt
Toronymagas üvegpalota ékesíti Helsinki főutcáját. Nemrég az egész épületet felújították és bővíteni szerették volna, de az önkormányzat szerint az eredeti tervek szerinti épület nem illeszkedett volna a városképbe, ezért a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy leviszik azt a föld alá. A különleges múzeum a jövőben kihagyhatatlan turisztikai attrakció lesz a dizájn fővárosában. (Képek: Amos Rex múzeum)
Az Amos Rex, a múzeum – öt évig tartott munkák után – most elkészült. A Dagens Nyheter svéd című napilap szerint láthatólag a kortárs művészetre és az ősi kultúrákra összpontosítanak, és meglepő módon ebben most a japánokra leltek partnerre.
A Massless című bemutatkozó kiállítás – amely január elejéig látható – a pszichedelikus, változó digitális installációkat keveri a folyton mozgó, interaktív képekkel. A lap szerint az egész kissé olyan, mint egy óriási japán animáció.
A múzeum egyszerre több kiállításnak ad otthont, például egy gazdag, posztimpresszionista gyűjteménynek. Tulajdonosa az idén negyvenéves Sigurd Frosterus Alapítvány: Frosterus lányai, Johanna Weckman és Clara Ekholm alapították apjuk (1876–1956; finn építész, művészetkritikus és műgyűjtő) emlékének megőrzése céljából.
A művészeti gyűjtemény segítségével a látogatók betekinthetnek a modernizmus kezdetének legizgalmasabb korszakába, a 20. század eleji finn alkotásokba. Frosterus volt – a többi között – Helsinki legelegánsabb áruházának, a Stockmannak az építésze.
Emellett szokatlanul sokoldalú és tehetséges kulturális személyiség emlékezik rá az utókor: esszéíró, kritikus, művész teoretikus egyszemélyben. Gyűjtőként érdeklődése is széleskörű: a reneszánsztól a jelenig számos műtárgyat vásárolt. Gyűjteményének az Amos Rex külön termet szentel, mintegy bemutatva a kezdeteket, és hidat képezve a régi modern művészet és építészet, valamint a mostani között.