Győr, Szombathely: templomépítészeti csodák

Művészetbarátok körében nem ismeretlen a tény, hogy Szily János (1735–99), Szombathely első püspöke Győrött ismerkedett meg a polihisztor bécsi császári akadémikus építőművésszel, Melchior Hefelével (1716–94), aki gróf Zichy Ferenc (1701–83) püspök megbízásából 1767-től végez belsőépítészeti és dekorációs munkákat a győri bazilika belső tereiben. (A nyitó képen: a szombathelyi és a győri székesegyház főhajója; a képek forrása: https://www.martinus.hu/szekesegyhaz és a https://katolikusvalasz.blog.hu/2017/12/06/szentelyrombolas_a_gyori_szekesegyhazban)

Szily felelt az egyházmegye részéről még őrkanonokként a dóm felújításáért, vagyis ő szervezte, ütemezte a belsőépítészeti munkákat. Tudunk róla, hogy több esetben személyes anyagi áldozatokat is hoztak az egyházmegye főpapjai, hogy gördülékenyebben haladjanak a munkálatok.

Szily akkor és éppen Hefele hatására kezd lelkesen érdeklődni az építés, az építőművészet iránt. Az építész az 1770-es évek elején elsőként Győrött tesz próbát az új stílus határozottabb megjelenítésére, ahol már a korai neoklasszicizmus ornamenseivel hintheti tele a püspökség bazilikájának ősi falait a tekintélyes főhajóban.

Győr kapcsán feltétlenül meg kell emlékeznünk néhány körülményről, amellyel eddig az érdeklődőknek csak szűk köre találkozhatott: a legmagasabb művészetek befogadása a győri egyházmegye építkezéseinél valójában nem Szily János sugallatára történt: Zichy Ferenc (1743-tól) püspök ízlése és igényessége, elképzelései és megrendelései lendítik föl a nyugat-magyarországi művészetet, Szily pedig biztos akarattal tereli a művészet fejlődésének folyamát a kései rokokóból a neoklasszicizmus medrébe, amely iránt rajong, így gazdagítván is.

Az első munkálatok valójában Zichy püspök érdemei: már 1745-ben, püspökségének második esztendejében hatalmas anyagi áldozatok árán visszaszerzi a püspökség volt palotáját, és ezzel kezdődik az erős centralizálás, majd pedig a püspökség ingatlanainak felújítását, bővítését, gazdagítását és ugyanakkor korszerűsítését célzó fejlesztések, építtetések hosszú sora.

Draskovich György (1599–1650) püspök (1635–50) nagy léptékű átalakításai óta, melyek során a gótikus katedrális a lehető legteljesebb módon barokk belső teret nyert, nem végeztek lényegi felújításokat a következő 130 esztendőben.

A püspökség katedrálisának megfeleltetése egy újabb stíluskorszak igényeinek 1767-ben kezdődik. Akkorra datálható Győr és Hefele együttműködésének kezdete. Zichy püspök első megbízása a „Vérrel verejtékező Szűz Mária” oltárának újjáépítésére szól. Hefele megbízása akkor még csupán e mellékoltár gazdag rokokó szobrászatához igazodást követeli meg a mestertől. A meglévő még rokokó dekorációval ötvözve jön létre a nagyszerű, monumentális hatású mellékoltár építménye. Osztanunk kell a győri Bedy Vince (1866–1939) nagyprépost és történész nézetét, hogy bár ez az oltár még nem képviseli a klasszicizmus szellemét olyan meggyőző erővel, mint a következő évek belsőépítészetének eredményei, mégis Hefele munkájának kell tekintenünk a Szűz Mária-oltárt is. A kőfaragványok pedig Josef Gottschall bécsújhelyi szobrász munkáját dicsérik. Ma is megcsodálható Hefele pazar tervezésének eredménye, a márvány oltárépítmény – kiemelten gazdag szobrászati remekeivel. Az oltár összképét hatalmas korinthoszi oszlopok fogják keretbe, ezek már elrugaszkodnak a barokk-rokokó hagyományoktól, amelyeket ez esetben mindössze a kegykép Hefele által tervezett keretének szeszélyessége képvisel.

Megemlítendő, hogy a nagy becsben álló, csodatevő kegykép eredeti színezüst kerete a krónikák szerint 1811-ben megsemmisült, beolvasztották. Hangsúlyozni kell azonban azt a tényt, hogy a hagyomány szerint ismeretlen mecénástól később kapott, ezüstlemezekkel bevont, ma is látható keret szerkezetében hasonlóságot mutat Hefele képkeret-modelljével, amelynek (legalább) egy példányát ő maga faragta. E ténnyel Hefele végrendeletében találkoztam („eine die Rahm meine eigene Handarbeit ist...”). E rendkívüli rokokó képkeret első példánya 1756-ban jelenik meg: a sonntagbergi búcsújáró templom főoltárán, Hefele legelső nagyobb önálló munkájában szerepel. E templom a 18. század elején épült, tekintélyes, méltóságteljes késő barokk belső szerkezetének elemein, még a keskeny függőleges falsávokon és a pilaszterek felületén is rokokó falfestések fegyelmezett sorozatát helyezik el az 1730-as évek elején.

E vegyes összkép várja Hefelét, amikor főoltárát el kell helyeznie a szentélyben. A megoldással az ifjú építész olyan művet alkot, amellyel felhívja a kortársak figyelmét tehetségére és alkalmazkodóképességére: hatalmas, egész teret betöltő, klasszikus oltárépítményt szerkeszt erőteljes talapzatra emelt, aranyba vont korinthoszi oszlopfőkön nyugvó hangsúlyos párkányzattal. Ebben helyezi el hatalmas dicsfény-sugaraktól körbevéve a már 1677 óta itt található Szentháromság-kegyképet – a saját maga tervezte keretben, majd a következő esztendőben teljesen aranyba vont, pazar rokokó szószékkel teremt egyensúlyt az impozáns belső térben az egyes stílusok között.

A szintén Hefele tervezte, Győrött található képkeretet Joseph Wilhelm Riedl valósította meg ezüstből. Az eredeti mintakeret két változatban maradt fenn, az egyik német, a másik pedig osztrák múzeumban. E körülmény is bizonyítja dr. Bedy Vince feltételezését, hogy valójában a győri Mária-oltárt is már Hefele tervezte – megrendelője igényei szerint, még rokokó stílusban. Szily őrkanonok elképzelései és ízlése csak az 1772-ben kezdődött munkálatok során jutnak érvényre.

Hefele  képkeret-modellje a sonntagbergi főoltár kegyképe számára.  

A továbbiakban Zichy püspök Hefelét bízta meg a nagytemplom teljes belsőépítészeti felújításával és újbóli berendezésével, azzal a céllal, hogy a lehetséges legteljesebb mértékben sorolja egy nagy közös esztétikum és művészet alá a hatalmas enteriőrben a különböző korok emlékeként található felszerelést – más-más korszaknak és stílusnak emlékeit és képviselőit.

A templom mai látogatóját nagyvonalúan meggyőzik a látottak arról, hogy Melchior Hefelének maradéktalanul sikerült e feladatot elvégeznie.

Az utókor azonban éppen ezért nem könnyen különbözteti meg a templombelső egyes építményeit koruk szerint. Ezért most felsorolok néhány lényegesebb Hefele-tervezte részletet, amellyel kapcsolatban a bazilika épületének és berendezésének elemzői néhány esetben téves következtetésre jutottak, illetve bizonytalanságuknak adtak hangot.

Hefele jellegzetes füzérei a karzat alatt 

Mindenekelőtt: a szószék, szokatlan kovácsoltvas kapujával Hefele tervezése. (Írásom végén e szószék jelenségére még vissza fogok térni.) Ugyancsak Hefelétől való a főhajó és a déli hajó dekorációs programja a Szent István-oltárral, az északi oldalon pedig a Mária-oltár. A neoklasszicizmus stílusát erőteljesen megjelenítő falfestések teljes hálózatát Hefele rajzai alapján viszik a falakra. Az ő munkája a karzat átalakítása, teljes díszítése is, amely az itáliai reneszánsz építészet világát idézi, továbbá a márvány mellvéd, konzolokkal és aranyozott füzérdíszekkel, fesztonokkal. – Az egész templombelső megjelenését uraló erőteljes főpárkány is Hefele jellegzetes eszköze a tér hangsúlyos vertikális tagolására. Ugyanezzel a megoldással találkozhatunk a szombathelyi székesegyház főhajójában, amely jellegzetesen klasszicistává teszi az enteriőrt egy új, nyugodt és méltóságteljes arányrend igézetével.Hefele eredeti padsoraival is találkozhatunk a főhajóban:

A Hefele tervezte neoklasszicista pad egy példánya. A jobb oldali mellékhajóban Hefele-tervezte aranyozott, dús faragványú imazsámollyal találkozhatunk.

A szentélyben pedig a stallumok ülésszekrényét köszönhetjük Hefelének, ám támláik egy későbbi időszak alkotásai. A tetejükben elhelyezett pazar szoborsorok Draskovich püspök korának emlékei. 

Hefele műve maga a főoltár, illetve a teljes apszis kialakítása.

A két oldalkapu, amely a hosszanti falakon kapott helyet, szintén Zichy püspök kezdeményezésére létesült. Tekintélyes kapuszárnyaik és dekoratív keretezésük is Hefele ízlését, stílusát jeleníti meg. Ezekkel az oldalépítményekkel itt is a reneszánsz építőművészetet idézi az építész.

Érdemes összehasonlítani ezeket az oldalbejárati portikuszokat Hefelének a szombathelyi székesegyházon alkalmazott, a falsíkból határozottan kilépő bejárati edikulájával.A képpáron balra a szombathelyi székesegyház déli oldalán elhelyezett oldalbejárat edikuláját láthatjuk. Ez a kapu biztosít közvetlen bejárást a szertartásokra érkező magas rangú, püspöki vendéglátást élvező főpapok számára: mind a püspöki palota kertjének oldalkapuja, mind a dóm sekrestyéje a közelében található. A jobb oldali kép pedig Hefele egyik mellékkapuját mutatja a győri bazilika oldalán. Pontosan elemezhetjük az 1770-es évek elején épült győri megoldáson, hogy a művész akkor még szabadabban él a reneszánsz formaelemeivel, mintegy jelezve a legújabb építészeti stílus gyökereit, és a klasszicista stílusvonulathoz tartozását. Különösen a timpanon alatti fríz tagolása, függőleges vájataival a dór fríz triglifeit (a kapuépítmény oromzatát) idézi, amint az a reneszánsz építészetnek is legelterjedtebb megoldása volt ilyen épületrészeken.

Hefele Szombathelyen határozottan továbblép: szakítva az iménti megoldással, áttöri a timpanon vízszintes elemét, és félköríves dekorációt jelenít meg a helyén. Még később, a párhuzamosan épített két püspöki palota esetében is megfigyelhetők a folyamatos stílusfejlődés egyes mozzanatai: a pozsonyi palotán még találhatunk reneszánsz építészeti megoldásokat, elemeket, az alig fél évvel későbbi szombathelyi palota homlokzata már kristálytisztán az érett új stílust képviseli, elsőként a magyar építőművészet történetébe.

Balra a győri, mellette a szombathelyi szószék. Nem hagynak kétséget a szerzőséget illetően.

Összegezésként át kell gondolnunk, hogy a győri munkák a bazilika főhajójában mintegy öt évvel megelőzték Szily János püspöki kinevezését, sem Szily, sem Hefele nem sejthetett még semmit az előttük álló hatalmas műtörténet kalandról: a szombathelyi egyházmegyei központ, és ennek szívében a székesegyház megépítéséről, és ezzel a neoklasszicizmus megteremtéséről Savaria ősi földjén. Ezért tehát a győri templomenteriőrt tekinthetjük a fő forrásnak a szombathelyi dóm tervezéséhez. Egyébként pusztán Hefele összes ismert szószékének elemző összehasonlítása pontosan kijelöli a formaművészeti alakváltozásokon keresztül a művész stílusfejlődésben megtett útját magyarországi templomépítészetében.

A fenti két példa hangsúlyt ad annak a ténynek, hogy Hefele hazánk földjén emelt ragyogó épületei pontosan demonstrálják a stílusfejlődés egyes mozzanatait, a folyamatot: amint egy korábbi ízlésvilágot elevenít fel az új, módosítja, majd tejesen önállósulva él és fejlődik tovább. E folyamat elemzése a levonható tanulságokon keresztül általános stilisztikai, stílusfejlődésbeli megfogalmazásokra ad módot. Ezért fontos számunkra Hefele Menyhért Győrben és mintegy húsz évvel később Szombathelyen kiteljesített templomépítő művészete, és az összevetésük.