Egy gyönyörű barátság vége: Magyarország hivatalosan is beintett Olaszországnak
Életünket és vérünket a mostani olasz kormánynak, de menekültet, azt nem kérünk! Éheztetés mint kínzás – a magyar menedékpolitika korszakos találmánya. Az autokraták be vannak rezelve, hogy a liberális rend hívei kiállnak a szabadság védelmében.
Az olasz külügyminisztérium nyilvánosságra hozta, hogy Magyarország visszautasította a kérést, mármint hogy legalább párat fogadjon be azok közül a menekültek közül, akik a szicíliai partoknál veszteglő hajó fedélzetén vannak. A The Washington Post jelentése hozzáteszi, hogy az olasz belügyi tárca vezetője korábban igencsak dicsérte Budapest kemény álláspontját a migránsok ügyében. Most viszont azt mondta, miután a hajón lévő afrikai menedékkérők 9 nap után éhségsztrájkot kezdtek, mert az olasz hatóságok csak akkor engedélyeznék a kiszállásukat, ha előbb a többi tagállam ígéretet tesz a befogadásukra, nos, Salvini kifejtette, hogy az érintettek azt csinálnak, amit jónak tartanak. Az olasz kormányfő viszont azt mondta az eredménytelenül végződött tegnapi uniós szakértői tanácskozás után, amelyen 12 állam szakértői hiába próbálkoztak a menekültek elosztásával, hogy a rendszer nem működik, ráadásul képmutatásba torkollik, olyan hatalmas az eltérés a szavak és a tettek között. Pedig itt lett volna a lehetőség, hogy haladást érjenek el a sokat hangoztatott szolidaritás és felelősség kérdésében. (Szíjjártó Péter két napja azzal tért haza Rómából, hogy jó néhány ponton egybeesik a két ország politikája migránsügyben – a szerk. megj.)
Az unió úgy reagált a nagyobbik koalíciós erő, az 5 Csillag Mozgalom vezetőjének bejelentésére, hogy tiudniillik Róma nem fizeti be évi 20 milliárd eurós hozzájárulását a közös költségvetésbe, ha Brüsszel nem váltja be ígéretét a menekülthelyzet enyhítésére, hogy az EU szabályok és nem fenyegetések alapján működik. Közben az Európai Parlament konzervatív olasz elnöke úgy foglalt állást, hogy a mostani holtpont nem alakult volna ki, ha főleg a keleti tagok pártolták volna a Dublini-rendszer reformját. Utóbbi lényege, hogy a kérelmeket ott kell elbírálni, ahol a migránsok először a közösség területére léptek.
Magyar menedékpolitika, 2018: elrettentésként kiéheztetni. Így számol be a Der Spiegel arról, hogy menedékkérők heteken át nem kaptak enni a tranzitövezetekben és az embertelen gyakorlatot csupán a nyilvános tiltakozás hatására állították le. Polgárjogi aktivisták szerint azonban a hatalom csupán kozmetikai változtatást hajtott végre, hiszen a vonatkozó jogszabály érvényben van, és bármikor újra elrendelhetik a korlátozást. A cikk felidézi, hogy a rendőrök a héten külön engedély híján nem engedték be Iványi Gábort, aki élelmet vitt volna a rászorulóknak, akik ellátását a hatóságok azután szüntették be, hogy negatív döntés született a menedékkérelmük ügyében. Segélyszervezetek kiéheztetésről beszéltek a nyár közepe óta jelentősen megszigorított elbánás kapcsán. Hogy a Bevándorlási Hivatal miért visszakozott a hét közepán átmenetileg, annak okát nem árulták el. A hetilap hiába igyekezett megtudni a magyarázatot.
lványi, aki korábban igen szoros kapcsolatban volt Orbánnal és annak családjával, úgy nyilatkozott: sosem gondolta volna, hogy a kormányfő képes éheztetni és ily módon szenvedéseknek kitenni másokat, csak, hogy elérje politikai célját. Pardavi Márta a Helsinki Bizottság társelnöke úgy fogalmaz, hogy itt szándékosan és céltudatosan koplaltattak menekülteket, mert el akarták űzni őket a táborokból. Ám ez felfoghatatlan, keresztényellenes magatartás éppen egy olyan kormány részéről, amely kifejezetten keresztényként határozza meg magát. Az nem ismeretes, hogy a kényszerintézkedés hatására hányan gondolták meg magukat és mentek vissza Szerbiába.
Mostanában az erős emberek korát éljük, és az emberarcú, nyugati társadalmak vonzerejét meggyengíti az autokráciák felemelkedése. A liberalizmus azonban nem elmélet, hanem szellemi gerinc – a szabadság hiánya ellen, és éppen ez teszi erőssé. Így foglalja össze véleményét a Neue Zürcher Zeitung vendég-kommentátora, Eduard Kaeser filozófus, aki az idén Svájcban jelentős tudományos elismerést kapott. Mint rámutat, az új jobboldal előszeretettel ostorozza a liberalizmust, lásd Oroszországot, Kínát, Törökországot, vagy éppen Magyarország orbanizálását. Ezek az erők ügyesen kiaknázzák a fennálló rend nehézségeit, hogy különféle, fenyegetésre épülő forgatókönyvekkel a maguk oldalára állítsák a lakosságot. Ehhez sokszor a lehető legeltérőbb elemeket kapcsolják össze, a migrációtól a multikulturalizmuson át a keresztény szokásokig. Az ellenzéket nem sanyargatják, egyszerűen gazdasági büntető intézkedésekkel sújtják. A nyílt társadalom olyan támogatóit, mint Soros, ördögnek állítja be a magyar hivatalos kampány. Orbán rendszerét az adócsökkentések és a gazdasági nacionalizmus keveréke biztosítja be, ez hozza meg számára a nincstelenek, illetve a jómódúak voksát.
A liberalizmus nem írja elő, milyen az ideális társadalom, többféle gondolati iskola létezik benne egymás mellett. De ha a jobboldal napjainkban téves kísérletként utasítja el, erre azt lehet válaszolni, hogy megújulásának forrása éppen az esendősége. Merthogy az elvezet az egyén, a kisebbség, az eltérő vélemények, az ésszerű érvelés, a tények, a demokratikus döntések, bizonyos jogok és értékek tiszteletéig. Az ellenáramlat a modern emberkép megvetésén alapszik. Ám a tekintélyelvű ellenségek titokban félnek az ellenállástól, ami az ellen irányul, ha bármi potenciálisan megfoszt bennünket a szabadságtól. Ezért csak még határozottabban kell kiállni a liberalizmus mellett.
