Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma péntek van, 2024. május 10. Az év 131. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739413. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Éjjeli autózás: előnyök kockázatok

Éjjeli autózás: előnyök kockázatok
(Tudósítónktól)

A nyaralási idényben sokan döntenek úgy, hogy inkább szürkületben vagy éjszaka indulnak útnak, hogy elkerüljék a dugókat, ne kelljen hőségben vezetniük, és hogy fél nappal se rövidüljön a pihenés. Az előnyök mellett azonban érdemes számításba venni az éjszakai vezetéssel járó kockázatokat is, hiszen a hosszú távú, sötétben vezetéshez nagy gyakorlatra van szükség. Az Arval flottakezelő tapasztalatai szerint az éjszakai vezetés közben a balesetek kockázata megtöbbszöröződik, ezért a járművezetőknek ilyenkor a szokásosnál is jobban fel kell készülniük.

A vezetéshez szükséges környezeti információk nagy részét a szem dolgozza fel, így nem csoda, hogy a sötétben vezetés, főleg rutin hiányában, nehéznek bizonyulhat. Az emberi szem ugyanis alapvetően nem alkalmas éjszakai aktivitásra, ebből adódóan ilyenkor főként csak a veszélyt érzékeli – sok esetben már későn. Éppen ezért korlátozott fényviszonyokban több időbe telik, hogy agyunk felismerje a lámpák jelzéseit, a padkáról lelépő gyalogosokat vagy az útra tévedő vadakat. Emiatt érdemes még nagyobb követési távolságot tartani, hogy időben reagálhassunk az esetleges vészhelyzetekre.

A fényszórók helyes használata és magasságállítása, a műszerfal csökkentett megvilágítása, valamint a helyes táplálkozás azonban sokat segíthetnek az éberség megőrzésében. Mielőtt hosszú útra indul a sofőr éjjel, érdemes kerülnie a magas szénhidrát-tartalmú ételeket, amelyek álmossá tehetik, illetve növelhetik a sötétség miatti tompaságot. A fehérjében gazdag ételek viszont hozzájárulhatnak a szellemi frissesség megőrzéséhez.

Ha viszont úgy érzi a vezető, hogy fárad, mindenképpen tartson pihenőt, esetleg aludjék egy keveset, hogy frissen folytathassa az utat. A vezetés biztonságának növelésére a legújabb járműveket már fáradtságérzékelővel szerelik fel, hogy kiszűrjék a rizikós eseteket, hiszen sok éjszakai baleset oka a volán mögötti elalvás, a meghosszabbodott reakcióidő.

A vadveszély táblára sokan csak legyintenek, hiszen napközben a legtöbb hazai vad a bozót vagy az erdő mélyén tölti az időt, távol az emberektől. Éjszaka azonban aktívabbá válik, emiatt sem szabad „rutinból” vezetni a sötétben a már ismert útvonalakon. Sokan a fényjelző berendezéssel igyekeznek figyelmeztetni az útra tévedő őzeket, szarvasokat vagy vaddisznókat, pedig a hirtelen fény csak elvakítja őket. Az Arval vezetéstechnikai tréningjein azt javasolják, hogy ha a sofőr meglátja az őzeket vagy a szarvasokat az út mentén, fékezzen, fokozott óvatossággal közlekedjék, és dudáljon, hogy az állatok jobban érzékeljék, merről jön a veszély. Kerülni kell a hirtelen kormánymozdulatokat is, nehogy elveszítse a sofőr az autó irányítását.