Tudomány a kocsmában – téma a groteszk

A groteszk önmagában nem stílus, hanem szemlélet, egyfajta rálátás a világra (Örkény István). – A Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (iASK) a Pannon Egyetemmel közös sorozatának a Tudomány a kocsmában legutóbbi rendezvényén dr. Bokányi Péter irodalomtörténész előadását hallhatta Kőszegen, az Ibrahim kávézó kellemes teraszán, egy pohár bor, üdítő mellett az érdeklődő közönség, címe: „Senki sem fog nevetni! – Avagy a kelet-európai groteszk a 20. században”.

A „groteszk” kifejezés a 15. századra nyúlik vissza: az akkoriban feltárt római kori emlékeken találtak olyan motívumokat, amelyek félig ember-, félig állatfigurákat ábrázoltak, ezeket nevezték groteszknek – mondta bevezetőjében Bokányi Péter. A gótika szívesen alkalmazta a különleges díszítő motívumokat katedrálisokon, majd később a romantikában vált teljes jogú esztétikai kategóriává, és a 19. század elejére beszivárgott a közbeszédbe.

Az előadó (bal oldali kép) idézte egy szakíró gondolatát: a groteszk nem más, mint arcunkra fagyott nevetés – nevetni kezdünk, majd egy pillanat alatt tudatosodik bennünk, hogy min is nevetünk, és eltöprengünk azon, hogy szabad-e és lehet-e ezen nevetni. Három rövid filmrészletet vetített a Menzel és Hrabal novellájából 1980-ban készült Sörgyári Capriccio című filmből, elgondolkodtatván közönségét, mi is az, ami a groteszket elválasztja a komikustól, a nevetségestől, vagy éppen a tragikustól. A groteszk tulajdonképpen egyfajta látásmód, ami komikussá teszi azt, ami nem is annyira komikus, hívta fel a jelenlévők figyelmét. Tragikus dolgok történnek olyan előadásban, hogy nem lehet rajta nem nevetni, de ez már nem a komikum kategória: ezt tudja a groteszk.

A groteszk fogalma a szépirodalomban elsősorban regényekben, novellákban jelenik meg, példaként említette Gogol „A köpönyeg” című elbeszélését, mint a groteszk legelső megfogalmazását: ahol a főhős egyrészt megnemesedik, hiszen küzd célja elérésért, ugyanakkor viszont sajnálatos figura, akinek célja egy köpeny megvarratása.

Beszélt Franz Kaffka „Az átváltozás” 1912-ben megjelent novellájáról is, ahol szerinte a groteszk már átbillen az abszurd irányba, és a 20. század egyik legjobb fikciós művének tartják: a főhős életében megjelenik a fantasztikum, amit ő megpróbál lehúzni a maga kis hétköznapi életébe.

Említette Milan Kundera cseh írót is, akinek műveiben megjelenik a groteszk struktúra: a főhős, aki nem különleges ember, elkövet egy komikus hibát, aminek tragikus következményei lesznek, vagyis a hősök tulajdonsága válik életük tragédiájának okozójává. Erről szól többek közt a „Tréfa” című regény és az előadás címéül szolgáló „Senki se fog nevetni” novella is.

Az előadáson szóba került még Bohumil Hrabal cseh író, akinek hősei hétköznapi kis emberek: akkor válnak érdekessé, izgalmassá, amikor a legmélyebbre kerülnek, ez a hrabali látásmód lényege, együgyű bölcsességgel, kedves derűvel túlélni a nehézségeket. Az irodalomtörténész szerint nem kell témát keresni a groteszkhez, csak meséljük el, miben élünk, mert mindenkinek megvan a köpönyege és a groteszk ettől kedves, hogy szépen megmutatja.

A magyar groteszk próza megteremtőjének Örkény István írót tartják, legismertebb kötetének címe az „Egyperces novellák”, amelyek rövid, egy-két oldalas groteszk, abszurd, legtöbbször humoros novellák váratlan csattanóval. Az író Egyperceseiben megmutatja, hogy a hétköznap tényeit más és más közegbe helyezve milyen megdöbbentő hatást kelhetnek.

Bokányi Péter előadása végén Fehér Béla „Jelenetek egy vakondűző életéből” című könyvét ajánlotta az érdeklődő közönség figyelmébe, mely szerinte a kortárs groteszk kategóriájába sorolható, és a történetből összeáll a 90-es évek magyar valósága. 

(A szerző felvételeivel.)