Pusztuló patinás pénzügyi palota – Győr többet érdemel(ne)
Alighanem könnyebben lehetne fölsorolni azt, hogy mi nem volt és kié nem volt még a győri (egykor Vilmos császár út, Szent István út, majd Sztálin út, Tanácsköztársaság útja és újra) Szent István út 51-59. szám alatti egykori pénzgy(őr)i palota. Azt viszont csak igen nehezen, hosszadalmas keresgélés, levélváltás, telefonálgatás után lehetett kideríteni, hogy MOST ki(k)nek a tulajdonában van a Szent István út, a Gárdonyi Géza (egykor Fácán) utca, az Árpád út és az egykori gabona-vásártér által határolt területen 1904 áprilisára elkészült, mintegy háromezer-ötszáz négyzetméter alapterületű ingatlanon emelt irodaház, amely azzal hívja föl magára nem csupán a krónikás, hanem valamennyi arra járó figyelmét, hogy már-már a város szégyenévé züllött – az elhanyagoltsága okán. (A nyitó képek: a Szt. István úti főbejárat, illetve az Árpád úti, ügyészségi front.)
A régi szép időket idézi a főbejárati kapualj.
Kezdődött azzal, hogy Győrött járván egy szerfölött leromlott, helyenként romosnak tetsző épülettömb hátsó bejáratán találtam ezt a kiírást: „Központi Nyomozó Főügyészség győri regionális osztálya”. E-mailben érdeklődtem a Legfőbb Ügyészség kommunikációs és sajtóosztályától: miként fordulhat elő, hogy e tekintélyes szervezet látszólag ennyire méltatlan körülmények között dolgozik Győrött? Szerettem volna megtudni, kié az ingatlan és van-e szándék a felújítására a munkakörülmények javítása céljából.
Kis kapu kis "mackóval".
Órákon belül megérkezett szerkesztőségünkbe a Legfőbb Ügyészség kommunikációs és sajtóosztályáról dr. Fazekas Géza sajtószóvivő főosztályvezető-helyettes ügyész válasza, amelynek lényege: a Győr, Szent István út 51. szám alatti épület négy tulajdonos osztatlan közös tulajdonában van. Az épület helyiségeinek összes alapterülete több mint 6000 négyzetméter, ezt osztották föl hét részegységre. Az egyiknek a Magyar Állam a tulajdonosa, és a Legfőbb Ügyészség vagyonkezelésében van, ahol a Központi Nyomozó Főügyészség Győri Regionális Osztálya működik.
Az épület komplex hasznosításának igénye már évekkel ezelőtt felvetődött, azonban a tulajdonosok erre vonatkozó megegyezése hiányában ez meghiúsult.
Az ügyészség szervezeti egysége számára a rendelkezésre álló helyiségterület elegendő ugyan, azonban magának az épületnek az állapota kifogásolható. Erre, és az épület többségi tulajdonosainak más célú komplex hasznosítási elképzeléseire tekintettel, a Legfőbb Ügyészség tervei között szerepel a helyzet rendezése…
Az újságíró kötelessége, hogy lehetőség szerint mint részletet számba vegyen, és az általa közzé tett számok, adatok pontosak legyenek. Ezért az esetleges tévedés elkerülésére és a tulajdonviszonyok pontos tisztázására – „megfejtendő” a kilencoldalas tulajdoni lap rejtélyeit – egy helyi szakember segítségét kértük a Szt. István út 51. tulajdoni viszonyainak a kiderítésére. A tulajdoni lap sok-sok bejegyzéséből kiderült, hogy a 6605. helyrajzi számon bejegyzett ingatlan 10 000 egységből áll. A tulajdonosok pedig: a Magyar Állam: 1200+530+2920; Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 1480+1400; a Lapcom Kiadó Zrt. 290 és a NUM Invest Vagyonkezelő Kft. 2180 részt birtokol a 10 ezerből.
A 20. század elejét idéző lépcsőházi díszítések.
A kezdet: az alig esztendő alatt fölépített pénzügyi palotába 1904 áprilisában költözhettek be az addig szétszórtan működött egységek, a pénzügy-igazgatósági hivatalok, a pénzügyőri biztosság és szakasz, a fővámhivatal, a magyar királyi adóhivatal, a dohányáru-raktár és még egy sor más raktár, a számvevőség, és persze a pénzügyigazgató is, aki hatszobás lakást kapott az épületben…
A fináncok tehát birtokba vették, mi több, az év őszén – ami akkor nagy szó volt – még két telefonvonalat is beszereltek a palotába. A költözködés utáni napokban már meg is kezdték működésüket a különféle ügyosztályok, amelyek az egyenes-, föld- és ház-, szesz-, italmérési, fogyasztási stb. adókkal, illetékekkel, vármegyei és árvaszéki számfejtéssel és még sok egyébbel foglalkoztak. A következő években kiegészítő beruházásra is sor került: a vámáru-raktár bővítésére, a pincék szigetelésére és egyebekre.
Nem palotaszálló, csak szálló(folyosó) a palotában.
Évtizedek teltek s múltak, a győri fináncpalota élte a hivatalok nem túl izgalmas életét, főigazgatók és beosztottak jöttek, mentek nyugdíjba, élvezték az állami hivatalnokok biztos megélhetést kínáló állását, mígnem elkövetkezett a magyar történelem egyik legsötétebb korszaka, a második világháború, a gettósítással és deportálással együtt a zsidó vagyonok elkobzása. Az értékeket, az arany tálcától a porcelánokon át a varrógépekig, tűzhelyekig, kályhákig mind a pénzügyi palota pincéjébe hordták össze, hogy a Győrt ért tizenhárom súlyos bombázás egyikében csaknem teljesen elpusztuljon.
A bombázások után éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy legyen elegendő pénz és anyag a súlyos háborús károkat szenvedett épülettömb helyreállítására, mígnem 1948 második felében újra megkezdődhetett ott a hivatali munka. Újabb esztendők múltán, 1956 őszén fontos szerephez jutott a pénzügyőri palota azáltal, hogy könnyen megtalálható helyszínként onnan indultak a buszok és teherautók a nyugati határra azokkal, akik nem fértek föl a Hegyeshalmon át Bécs felé tartó vonatszerelvényekre.
"Kábelrendező" 2018-ban a dajkatanfolyam közelében.
És milyen az élet?! Ugyanoda érkeztek vissza is Nyugatról, akik meggondolták magukat vagy hittek a hazai propagandának, amely szerint rövid időn belül itthon minden szép és jó lesz. Drámák zajlottak le a vastag falak között, szétszakadt családok tagjai, elhagyott szülők várták szeretteiket, akik vagy jöttek vagy nem; a többség szétszóródott a nagyvilágban. És tragédia is: egy visszatért pesti ipari (mai szóhasználattal: szakmunkás-) tanuló fiú – a szerfölött szigorú apja büntetéséről tartva – öngyilkos lett, kiugrott a második emeletről, szörnyet halt…
És még mindig ötvenhat, meg ami utána következett: ebben az épületben alakult meg és rendezkedett be „az ellenforradalmi elemek elleni eredményes küzdelem szellemében” a karhatalom (közismert szóval: a pufajkások), majd pedig a munkásőrség. És ettől kezdődik az írásunk bevezetőjében említett „sokszínűség”, amely máig föllelhető – miközben főbejáratán háromszor is cserélték az utcanév-táblát (Sztálin út, Tanácsköztársaság útja, Szent István út), ám a nem kevésbé díszes hátsó bejárata továbbra is az Árpád útra nézett, néz ma is.
A hatalmas iroda-ház-tömb helyet adott az évtizedek során nem csupán laktanyáknak, hanem politikai szervezeteknek, katonai ügyészségnek, raktáraknak, garázsoknak, középiskolai kollégiumnak, lapszerkesztőségnek és sajtóklubnak, szakszervezetnek, büfének…
Ma sem üres, ám kívül-belül siralmas. A sokféle célú használat rányomta a bélyegét, és miként a mondás tartja: aminek sok a gazdája, annak nincs gazdája. A legfrissebb telekkönyvi kivonat szerint 8650 millió forint erejéig egyetemleges zálogjog terheli. A tulajdoni lapon különféle keretbiztosítéki jelzálogokról meg vagyonkezelésbe adásokról értesül az érdeklődő. Az egyik tulajdonos olcsó (munkás- vagy apartman)szállodát működet a felső emeleten (tiszta és rendezett, mintha nem is ebben az épületben lenne), és még kávé is kapható. Lejjebb szociális és gyermekvédelmi intézmény működik, ahol a többi között óvodai dajkatanfolyamot tartanak. Van és volt ott tulajdoni hányada a Magyar Államnak, a Honvédelmi Minisztériumnak, az oroszlányi Bákány Centrál Kft.-nek, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Alapítványnak, egy lapkiadónak, Győr városának…
Bal oldali kép: lábazat kidőlés előtt; jobb oldalt: a szemközti saroképület sem nyerne akarbantartási versenyen.
És nem anyagi, pusztán eszmei tulajdona kutatóknak, akik a huszadik század magyar történelmének számos fejezetét kiolvashatják az észak-dunántúli megyeszékhely eme ikonikus épületében végbement események sorából.
Bizonyára meg is teszik, hiszen az ország harmadik leggazdagabb települése Európa (egyik) kulturális fővárosa címre pályázik. Legföljebb a vendégeket majd nem a pénzügyi palota előtti útvonalon szállítják a városházára.
Utóirat: Ha sikerülne a jelenlegi tulajdonosokkal megegyezni és elfogadható elhelyezést fölkínálni a számukra, akár európai uniós pályázati pénzből (ha még egyáltalán hajlandó rá a Brüsszeli Bizottság) gyönyörű szállodává lehetne átalakítani az egykori fináncpalotát.
