Milyen hatással lesz Orbán újabb fölhatalmazása a feszült magyar–német viszonyra?

A Die Welt című, nagy példányszámú, konzervatív német napilap szerint soha nem volt még ennyire meggyőző Orbán Viktor demokratikus legitimációja, soha nem volt ennél nagyobb a játéktere. A magyar kormányfőnek politikai értelemben senkire nem kell tekintettel lennie, és többé-kevésbé azt tesz, amit csak akar. Mit jelent ez Európa számára, és milyen hatással lesz a feszült magyar–német viszonyra? – kérdi terjedelmes beszámolójában a lap tudósítója, Boris Kalnoky.

A szerző szerint Orbánnak szüksége van ugyan az Európai Unióra, de egyúttal a Visegrádi Csoportot, valamint Oroszország közelségét arra igyekszik felhasználni, hogy Brüsszellel, illetve Berlinnel szemben erősítse a saját pozícióit. Az új magyar kabinet összetételében a Die Welt tudósítója a külvilág számára mindössze annyi – kozmetikai jellegűnek minősített változtatást lát, hogy a Miniszterelnöki Hivatal élére kerülő Gulyás Gergely személyében egy barátságos, fiatal – ugyanakkor a németek számára jól ismert – arc lesz ezentúl felelős a magyar európai uniós politika alakításáért.

A tudósító további három belpolitikai súlypontjelzést vél kiolvasni a kormányzat új összetételéből. Kásler Miklós kinevezése szerinte arra utalhat, hogy Orbán szanálni akarja a működésképtelenné vált egészségügyi ellátási rendszert, a felsőoktatás miniszteri szintre emelése az oktatáspolitika felértékelődésére utal, a harmadik súlypont pedig – Orbán több kijelentése alapján – a családpolitika, a születési ráta növelését célzó erőfeszítés lesz.
 

A The New York Times az új összetételű Országgyűlés alakuló üléséhez időzített cikkében azt írja: a most ismét hivatalba lépett Orbán Viktor a globális szélsőjobboldal hősének számít az őslakosokat védő, nativista politikájának, valamint azon erőfeszítéseinek köszönhetően, hogy Magyarországot, mint ő maga mondja, illiberális állammá igyekszik átalakítani. A lap internetes változata a cikkbe belinkelte öt korábbi terjedelmesebb írását, amely sorra elemezte az elmúlt nyolc év változásait – azt, hogy miként ásta alá Orbán a liberális demokráciák alapját, a fékek és ellensúlyok intézményeit, hogy miként terjesztette ki ellenőrzését a művészetek, a civil társadalom, a média és az oktatási rendszer fölött, hogy az ideológiai következetességet sutba dobva miként vált liberálisból centristává, majd jobbközép, végül szélsőjobboldali politikussá, hogy miként formálta át a gazdaságot, amelynek a pozitívumait megkérdőjelezi egyebek közt a munkavállalók külföldre áramlása és a közmunka rendszere, végezetül pedig hogy mi várható tőle a folytatásban.

Ez utóbbi tekintetben a The New York Times a kilátásba helyezett „erkölcsi, politikai és jogi elégtételt”, a migránsokat segítő emberi jogi csoportokat szankcionáló Stop, Soros!-törvénycsomag küszöbön álló elfogadtatását, valamint azt emeli ki, hogy máris számos kritikus szemléletű bíró mondott le testületi tisztségéről a választás nyomán felbátorodott kormányzat hívei által gyakorolt nyomás hatására.

Ugyancsak a The New York Times kérdi egyik véleménycikkében: mitől vallanak kudarcot oly’ nagy számban a demokratikus berendezkedések szerte a világban? A nyugati sajtóban e vonatkozásban már megszokott európai példaként emlegetett Lengyelország és Magyarország mellett kudarcos demokráciaként említik a szerzők (Michael Albertus és Victor Menaldo politikatudós) Itáliát – ahol most képtelenek kormányt alakítani –, valamint Spanyolországot, ahol a katalán függetlenségi törekvések okoznak megrázkódtatásokat. Az elemzés hangot ad annak a feltételezésnek, hogy a demokráciák törékenységének oka lehet az is, hogy a demokratikus alkotmányokat rendszerint a távozó autoriter hatalom képviselői írják az utódoknak, és ők igyekeznek gondoskodni saját pozícióik bebiztosításáról a demokratikus körülmények között is.

A cikk példaként hozza fel Magyarországot, mondván, Orbán Viktor miniszterelnök a kommunisták által írt alkotmány miatti népi elégedetlenséget használta ki 2011-ben új alkotmány elfogadtatására, és abban kificamította az igazságszolgáltatást, valamint megnyitotta az utat a Fidesz politikai ellenfeleinek eltiprása előtt. 

Végül röviden arról, hogy a bécsi Kurier interjút közöl Josef Weidenholzerrel, az osztrák szociáldemokraták európai parlamenti képviselőjével, és szóba kerül Orbán „illiberális demokráciája” is. Weidenholzer tömör véleménye: ilyesmi nem létezik, fogalmi ellentmondás. Olyan liberális elvek hiányában, mint a hatalommegosztás, a véleményszabadság, vagy a bírói függetlenség, a demokrácia olyan, amilyennek Kelet-Európa azt már a korábbi évtizedekben megtapasztalta. Akkor úgy hívták, hogy népi demokrácia.