Az „alapértékek” tiszteletben tartásához kötnék az EU támogatások folyósítását

Úgy alakult, hogy ez a lapszemle alapvetően a New York Timesról szól. Először is a lap közli a Reuters anyagát arról, hogy a Közép-európai Egyetem rektora úgy nyilatkozott a hírügynökségnek, a diákok nem fognak elvándorolni a magyar fővárosból, a CEU továbbra is legjobb képességének megfelelően folytatni fogja működését Budapesten, annak ellenére, hogy az új törvény nehézségeket támaszt, és Magyarország jobboldali vezetője nyíltan ellenségeskedik az egyetemalapító Soros Györggyel és az általa vallott liberális értékekkel. 

Michael Ignatieff ugyanakkor közölte: a 2019-ben induló évfolyamnak Bécsben kell majd beiratkoznia, ha addig nem sikerül megállapodást kötni a CEU magyarországi akkreditációjáról. „Nem lesz nagy exodus, nem fognak végigvonulni a CEU-diákok és a személyzet a bécsi autópályán. A legrosszabb esetben fel fogjuk emelni a hangunkat. Akkor is itt maradnak a kutató laboratóriumaink, az archívumunk, a nagy könyvtárunk, és mindaz, amit továbbra is tartunk majd” – vázolta a lehetséges legpesszimistábbnak vélt forgatókönyvet a rektor. Hozzátette, hogy amennyiben a bécsi campusukat kell felkészíteni a diákok fogadására, ezzel a munkával jövő szeptemberre el kell készülniük. Ha lesz megállapodás a magyar kormánnyal, a bécsi campust akkor is megnyitják, és tartanak ott néhány diploma előtti kurzust, miként a New York-i Bard College-ban is lesznek programok. Ha nem születik megállapodás, akkor több tevékenység kerül át Bécsbe, de akkor is fenn akarják tartani budapesti jelenlétüket.

Számokra lefordítva ez azt jelenti, hogy megállapodás esetén a jelenlegi 1300 diák Budapesten marad, sőt, a számuk 2000-re növekszik. Megállapodás hiányában a 2019-es évfolyam mintegy 500 fővel Bécsben indul, és később a további évfoyamok indulásával ez a szám majd tovább növekszik, miközben azok, akik már most is Budapesten folytatják a tanulmányaikat, a magyar fővárosban is fogják azokat befejezni.

A következő nyolc hét kulcsfontosságú. A CEU eddig semmilyen jelzést nem kapott Orbánéktól.

A The New York Timesnál maradva, a lap terjedelmes cikket közöl az Európai Bizottság ma bejelentendő költségvetési terveiről, amelyeknek egyik, Lengyelországot és Magyarországot érzékenyen érintő eleme az előzetes sajtóhírek szerint az, hogy az „alapértékek” tiszteletben tartásához kötnék a támogatások folyósítását, és a büntető célzatú pénzelvonást nem is lehetne vétóval megakadályozni. A New York Times szerzője szerint lehetséges, hogy ezt a konstrukciót annyira ügyesen kitalálták, hogy nem is fogja túlélni az elfogadás hosszadalmas folyamatát. Ha mégis, akkor sem lép hatályba 2021 előtt. Ám mindezek ellenére – írja a nagy nemzetközi tekintélyű lap – olyan törekvésről van szó, amely ott próbál ütni az európai értékeket és normákat megcsúfoló országokon, ahol az valóban fáj: a zsebükön.

A New York Times szerint az az uralkodó hangulat, amit Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke fogalmazott meg, amely szerint nem lehet nem reagálni a Lengyelország és Magyarország támasztotta kihívásra, és a többi olyan országnak, mint például Szlovákia és a Cseh Köztársaság, amelyek flörtölnek az „illiberális demokráciával”, látniuk kell a következményeket.

A cikk mindenesetre ismertet néhány számadatot. Eszerint Lengyelországban 61, Magyarországon 55 százalékot tesz ki az infrastrukturális beruházások forrásain belül az uniós pénz részaránya.

Az uniós költségvetés az egyes tagországok nemzeti költségvetésének csupán egy százalékát érte el eddig. A 2014-2020-ra elfogadott hétéves keret 155 milliárd euróra rúgott, aminek a 9 százalékát kapta meg Lengyelország, 2,5 százalékát pedig Magyarország. Magyarország három százalékos növekedési üteme csak egy százalékos lenne a kohéziós támogatások nélkül – írja a New York Times. A cikk ugyanakkor kitér arra, hogy ennek a pénznek a nagy részét olyan nettó befizető államoktól vásárolt felszerelésre és szolgáltatásokra költik, mint például Németország vagy Franciaország, így a támogatás ezekhez visszajut piac vagy profit formájában. 

A The New York Times külön cikket szentel annak is, hogy a választást követő erkölcsi, politikai és jogi elégtételt ígérő Orbán Viktor győzelme után négy nappal valami furcsa dolog kezdődött meg a magyar igazságszolgáltatási rendszerben: gyors egymásutánban mondtak le az Országos Bírósági Tanács tagjai. Ez a testület – jegyzi meg a szerző – arra hivatott, hogy az igazságszolgáltatás legfőbb védőbástyája legyen a végrehajtói hatalom beavatkozásával szemben. A kormányfő bírálói – írja a lap – attól tartanak, hogy a bírák a most felbátorodott Orbán-kormányzat híveinek nyomására távoznak, és a szándék az igazságszolgáltatás megtörése.

„A helyzet eddig sem volt jó, de most tovább romlik” – idézi a cikk Sándor Zsuzsa volt bírót. A New York Times szerzője kitér arra: most lenne esedékes, hogy ismertessék annak a vizsgálatnak az eredményét, amely azon állítás igazságtartalmának a kiderítésére irányult, hogy a bírói testületet vezető Handó Tünde, Orbán egyik legrégebbi szövetségese az elmúlt hat év során módszeresen hűséges emberekkel töltötte fel a bíróságokat. A testületi tagok hirtelen lemondásai azt eredményezhetik, hogy az országos bírói tanács nem tud fellépni Handó ellen – olvasható a The New York Timesban.