Orbánék megvetik az emberi jogok védelmezőit

Hogyan vallottak kudarcot az emberi jogi mozgalmak? Ezzel a címmel közli a The New York Times Samuel Moyn jogtudós és történész, a Yale egyetem professzora véleménycikkét. Az írás kiinduló tétele, hogy válságba kerültek a világon az emberi jogvédő mozgalmak. Idézem: „Orbán Viktor Magyarországon, Rodrigo Duterte a Fülöp-szigeteken, valamint más populista vezetők rutinszerűen juttatják kifejezésre az emberi jogok és e jogok védelmezői iránti megvetésüket”. Idézet vége.

Samuel Moyn szerint a jogvédő intézmények nem akarják észrevenni, hogy a régi stratégiával nem mennek semmire, hogy az emberi jogok megsértőinek kettőzött erővel történő megbélyegzése haragot ugyan gerjeszthet, de az emberi magatartást alapvetően nem változtatja meg. Figyelembe kell venni az újonnan mozgósított többség panaszait is, ha javítani akarunk a sérülékeny kisebbségek helyzetén. Komolyan kell venni azokat az erőket, amelyek oly sok embert rávesznek arra, hogy a többség „erős embereire” szavazzanak – figyelmeztet az amerikai professzor, aki szerint az emberi jogi aktivisták azt az alapvető hibát követték el, hogy ugyanabban a pénz vezérelte társadalomban rendezkedtek be a maguk számára otthonosan, amely társadalomban most felemelkednek a radikális populista és nacionalista tendenciák.

Az emberi jogok 1948-i egyetemes nyilatkozata még kiterjedt ugyan a szociális védelemre is, a hetvenes évektől azonban az emberi jogvédők kizárólag a brutális rezsimek áldozatainak az emberi jogaira összpontosítottak, és megfeledkeztek a szociális jogokról. Az Amnesty International csak a bebörtönzésre és a kínzásra figyelt, és a Human Rights Watch is elmulasztotta a gazdasági és szociális jogok védelmét. A hidegháború után sem került előtérbe a gazdasági tisztesség igénye, Kelet-Európában az emberi jogi aktivisták a régi elit kiseprűzésére figyeltek, és az alapvető liberális elveket támogatták, miközben az állami javakat elkótyavetyélték az oligarcháknak, és robbanásszerűen megnövekedtek az egyenlőtlenségek. A világ most azt aratja, amit az egyenlőtlenség tudomásul vételével annak idején elvetett – írja Samuel Moyn.

A szerző megemlíti, hogy vannak azért olyanok is, akik felismerik, és korrigálni próbálják ezt a mulasztást. Ilyen például a Ford-alapítvány, amely számottevő támogatást nyújt az emberi jogvédőknek, és már 2015-ben közölte, hogy ezentúl a gazdasági tisztességre fog összpontosítani. Nemrégiben – olvasható a The New York Times véleménycikkében – Soros György is tett olyan megállapítást, amely szerint fontos tényező a társadalmi egyenlőtlenségben rejlő probléma.

Samuel Moyn szerint a gazdasági és szociális jogok védelmezése többet kell, hogy jelentsen, mint azt, hogy a neoliberális politikából hasznot húzó gazdagoktól jótékonykodást várnak el.

Mi a közös pont Magyarország és Szingarpúr között? A kérdést egy Európában ritkán idézett, bár nagyon színvonalas távol-keleti lap, a Hongkongban szerkesztett South China Morning Post tette fel két nappal ezelőtti számában. A meglepő válasz: hazánkat és a délkelet-ázsiai városállamot Soros György személye köti össze, pontosabban az, hogy nem csupán itt, hanem ott is szóba került a Nyílt Társadalom Alapítvány. A cikk szerzőjének a megfogalmazása szerint a kérdés az, hogy szabad-e engedni akülföldieknek politikai tevékenység finanszírozását.

A cikk szerint – ellentétben azzal, amilyen élénk vita bontakozott ki Magyarországon a Soros-alapítvány esetleges távozása ügyében – Szingapúrban alig reagáltak arra, hogy a kormányzat ebben a hónapban meggátolta egy olyan vállalkozás bejegyzését, amely támogatást kapott a Nyílt Társadalom Alapítványától. Egy OSEA Private Limited nevű cégről van szó, amely a New Naratif elnevezésű hírportállal van kapcsolatban. Az adomány pedig 75 ezer dollár volt a Nyílt Társadalom Intézetének svájci fiókjától. A cégbejegyzést megtagadó szingapúri hatóság közlése szerint „nem engedhetjük meg külföldieknek, hogy beavatkozzanak abba, miként kormányozzuk országunkat. És nem engedhetjük azt sem, hogy szingapúriak egy csoportja eladja magát külföldieknek Szingapúrban folytatandó politikai tevékenység érdekében”.

Nem akarok rossz érzéseket kelteni azzal, hogy párhuzamba állítom Magyarország és Szingapúr helyzetét, de tény, ami tény, a városállamot 1959 óta kormányozza a Népi Akció Párt, és régóta az a hivatalos irány, hogy a helyi politika kérdéseiben csak a szingapúriaknak lehet szavuk. Valamikor a nyolcvanas években egyszer ki is utasítottak egy amerikai diplomatát, akit azzal vádoltak, hogy segítette az ellenzéket.

Végül ezúttal csak röviden megemlítem, hogy a Die Presse című konzervatív osztrák lap beszámolója szerint az Európai Parlamentben növekszik a nyomás avégett, hogy az Európai Unió Lengyelország után Magyarország ellen is indítson eljárást az EU-alapszerződés hetedik cikke alapján, az európai alapértékek módszeres megsértése miatt. A polgári szabadságjogokkal foglalkozó szakbizottság illetékes munkacsoportjának a jelentése – amely a bizottságon belüli elfogadás után kerülhet a parlament plenáris ülése elé – azt állítja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök alatt Magyarországot az autokráciába süllyedés veszélye fenyegeti.