Cáfolat a cáfolatra

Még hogy nem lehet elcsalni? Ne tessék már viccelni! Hogy minimum tízezer embert kell beavatni, titoktartásra kötelezni, adatokat manipulálni, aztán a hamis adatokat megsemmisíteni? Lehetetlen? Mi az a tízezer? A listájukon százszor többen lehetnek.

Nem beszélnek, hallgatásuk maga a cinkosság. Járandóságukat a szavazólapon nyugtázták. Kastélyok, szigetek, szállodák, repülők, műkincsek, aranyrudak lettek a magánnyugdíjból, az elcsaklizott befektetésekből, a külföldről érkező támogatásokból. Akinek ez nem jutott, az kevesebbel is beérte. Olykor egy zsák krumplival, esetleg a reménnyel, hogy egyszer a kifosztottak is fosztogathatnak. Az életrajzhoz már nem kellett élet, a példaképhez példa. Valamikor áhították az autót, aztán „szereztek”, összetörték, loptak még egyet, azt is gajra vágták, a sokadiknál már tudtak vezetni.

Egy választás elcsalása másnak lehetetlen, nekik semmiség, referenciájuk az ország kirablása. Szellemi termékük, a NER, a közélet Rubik-kockája lett. Mindent megterveztek. Az iskolában felvették a jogot, aztán messzire eldobták. Semmit nem bíztak a véletlenre. A szerelmet hirdették, a hatalomba házasodtak. A focitól a lábuk erősödött, akibe belerúgtak, megérezte. Nem alkalmazkodnak, ők a rendszer: a bíróságon az ítélkező, nem a vádlott, a táplálékláncban a fogsor, nem az élelem, a hajón a kormány, és sohasem a mentőöv. Nem keresik, adják a kegyet.

A közpénzre, a tisztségre mások pályáznak, ők megkapják. Sebeket ejtenek, hogy gyógyírként kenegethessék saját békéjüket, biztonságukat. Ami rosszat csinálnak, azt ellenfeleinkre fogják. Utolérhetetlenek, mert egyszerre üldözők, és üldözöttek.

Övék minden, tehát a szavazás is. Az adóhivatalban egy éjszaka megsemmisítették a nem tetsző adatokat, mára ehhez elég néhány perc. Tüntethet, reménykedhet, aki akar, nincs ujjlenyomata a bűnösnek. Ha mégis, akkor nincs bűnüldözés, ha mégis, akkor nincs vádhatóság. A rendszer ilyen, maga a csalás, benne a választás a röntgenfelvétel.

Mutatja, hogy minden rendben.