Gasztrorandevú Budán, avagy miért szereti a kávé a gombát?
A kézművessör ma reneszánszát éli Magyarországon, de tegyük hozzá, világszerte szintúgy. Mindez nem jelenti a nagyüzemi sörgyártás halódását, csupán igényességet visz ennek az ősi italnak a 21. századi hétköznapjaiba. (Illusztráció: tegut.com)
Erre érzett rá már vagy 10 évvel ezelőtt Bart Dániel, aki mára a magyar kézműves sörgyártók, egyben pedig a hazai gasztronómia egyik tekintélye lett, és aki gyakran vesz részt újfajta italok hazai piacot célzó megismertetésével. Újabban már arra is figyel a művelt gasztronómus, hogy a szakmai események alkalmával az italokhoz komponálja, párosítsa az egyes fogásokat.
A minap egy budai étteremben cselekedték mindezt. Meg kell mondani, hogy a külhoni és hazai ínyencek sem találhattak volna kifogást abban, ahogy a sör, az étel és az ember találkozási pontját nagyszerűen eltalálták. Bár magyar ember ritkán jár a budai várban, be sem teszi a lábát az itteni éttermek egyikébe sem: van, aki elvből, más csak azért, mert éppen nem milliomos, olykor mégis érdekes megtapasztalni, mit tudnak a régi kövek, műemlékek és a Mátyás-templom tövében dolgozó fiatal séfek. Liebl Márton, a Ramazuri képviseletében kitett magáért: a külhoni és hazai sörkülönlegességeket gombákkal házasította össze, nagy sikerrel. Ráadásul a gomba, amint azt az egyik szakértőtől, Péter Annától megtudtuk, nagyon szereti, nemcsak a tavaszt – hiszen akkor bújik elő a földből a gyenge esők hatására – hanem a kávét is. Igen, manapság a kávé nemcsak élénkítő ital, hanem fontos étel-alapanyag és fűszer is!
Az előétel izgalmas, általam kenyérnek tetsző alkotóeleme például szárított kávéhab volt, amelynek fanyar zamata kiválóan ellensúlyozta a dióval kényeztetett kacsamáj édességét. Nem beszélve a kávés mártásról… Ehhez vörös sör dukált, egy kevésbé ismert külhoni márkától, amely még csak most lép be a hazai piacra.
Az est főszereplője a gomba volt, amely se nem növény, se nem állat, de újabban nagyon népszerű, mert beleillik mindenféle divatos diétába. Az egyik kedves gyerekkori emlékem éppen a kucsmagombához kötődik: annak idején nagymamám nagyon finom, bár egyszerű fogásokat főzött belőle Debrecenben. Most ennek a fine dining szintre emelt változatával találkoztam – és hogy a tavasz még jobban tobzódjék, a töltött kucsmagombát friss zöld színű, medvehagymás rizottó kísérte. Kedvenc íróm, fiatalon elhunyt kollégánk, Bächer Iván is elégedett lett volna eme étekkel, bár az ő kucsmagombás kalandjának nyomába se jöhetett ez a könnyed budai estebéd. Mindehhez egy hazai sörmanufaktúra lager típusú itala dukált, Reketyééktől. Megérdemlik, hogy leírjuk a nevüket, hiszen a fiatal kézműves sörgyártók mindent egy lapra feltéve vágnak bele az efféle vállalkozásokba.
Ezek az új külhoni és magyar italok csak egy-két hete kerültek forgalomba itthon, akárcsak egy különleges cider, amely folyékony desszertként zárta a menüsort. Nálunk nincs nagy rangja, hagyománya ennek az italnak, no, meg nem is terem cideralma az országban. Amit a multiknál lehet kapni, azok nagyon alacsony alkoholtartalmú műitalok. Márpedig az igazi cidernek legalább felerészt valódi almából kell készülnie, és nem lehet túl alacsony az alkoholtartalma.
Nem tudható, mennyire lesz népszerű nálunk ez az ital, nyáron mindenesetre kellemes, hidegen, kis buborékokkal, még akkor is, ha sokan jellegtelennek és túl édesnek tartják. De ki tudja, talán ez lehetne az új kontyalávaló.
