Aranyos emberek

Még hogy szegények vagyunk! Most derült csak ki, hogy aranyunk van, rudakban, három tonna, értéke 130 millió dollár, és a mienk, magyaroké. Tartalék. Ismerjük a szót, sportban a kispadon ül, otthon, a szekrényben, a lepedők alatt rejtőzik, olykor hatásosabb gyógyszer még az aszpirinnál is a fejfájásra. (Illusztráció: http://www.korkep.sk)

A mi aranyunkat most hozták haza Londonból, és a Magyar Nemzeti Bankban, a világ legbiztonságosabb intézményében fogják őrizni. Soha jobb helyet, mi aztán becsüljük az értékeinket, vigyáztunk már a Balatonra, a közpénzre, a magánnyugdíjra, műemlékeinkre, szemünk és településünk fényére, választásaink tisztaságára, nálunk semmi sem gagyi, ami nemesen fénylik, arra pártunk és kormányunk, mint kapus a labdára, vetődik, nyújtózik utána, és ha megfogja, akkor már nem engedi el.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az aranyvonat egy vasúti szerelvény, amely 1945. január 23-án indult útnak Ausztria felé a fertőbozi vasútállomásról. A Magyar Nemzeti Bank 30 tonna aranykészletét, nagy összegű devizatartalékait, valamint letétbe helyezett értékeket, dokumentumokat (például Mátyás király korvináit), a méteretalon platinarúdját és a deportált zsidóktól begyűjtött értékeket próbálta az előrenyomuló szovjet Vörös Hadsereg elől Nyugatra menekíteni a Szálasi-kormány. Az értékeket az amerikai hadsereg lefoglalta és hadizsákmánynakminősítette.

1946. június 18–25-én Washingtonban a Nagy Ferenc miniszterelnök vezette küldöttség tárgyalásán döntöttek az MNB aranykészletének és más értékeknek, műkincseknek a visszaadásáról, és június 21-én ezt az USA külügyminisztériuma hivatalosan is bejelentette. 1946. augusztus 6-án a hadizsákmány egy része visszaérkezett Budapestre.

Nálunk, ha a költőt Aranynak hívják, akkor rögtön egy rezsibiztos veszi a szárnyai alá, tudom, nem irodalmi a kép, Németh Szilárd angyali szárnyakkal olyan, mint a nemzet helyesírását óvó, egykori köztársasági elnök, Schmitt Pál golyóstollreklámként, de ez így helyes, mert kinevezőik, mindig a megfelelő embert rakják a megfelelő posztra.

Mi imádjuk az aranylábú fiúk alkotta aranycsapatunkat, egy kicsit úgy, mint fagyos télen a napfényt, nem a mienk, nem dolgoztunk meg érte, mégis sütkérezünk benne.

Már nagyon vártuk, hogy az aranyrudacskák is hozzánk kerüljenek. Eddig csak a múzeumokból, képtárakból kaphattunk másnak védetté nyilvánított, de nekünk, megbízható személyeknek bármikor kölcsönözhető műremekeket. Arról igazán nem tehetünk, hogy a hanyag adminisztráció miatt festmények, szobrok maradhatnak a nyakunkon, nem tudjuk őket, mert nincs kinek, visszaadni, ezért kénytelenek vagyunk kastélyokat, palotákat vásárolni, hogy elhelyezhessük őket.

Az aranyrudakkal remélhetőleg nem lesznek ilyen gondjaink, az aranyos emberekhez hasonlóan ők is elférnek kis helyen, de ha nem, akkor sincs baj, vannak kertjeink, szántóink, egyszer az életben ezeket is feláshatjuk, ha már kapjuk rá a mezőgazdasági támogatást. Persze, mi nem vagyunk magokkal bajlódó hülye hollandok vagy franciák. Mi elültetjük az aranyrudakat, jó mélyre, aszálytól, belvíztől, rendszerváltástól védjük, vigyáznunk csak arra kell, természetesen a közmédia segítségével, hogy hozzánk ne jöjjenek sem a külföldiek, sem a migránsok. Üzenjük nekik a nap minden percében: a magyar föld, nem eladó.