Semmi akrobatika, évértékelő

Újsághír: A phjongcshangi téli olimpián a síakrobaták félcsőversenyében magyar színekben induló Swaney Elizabeth úgy lett utolsó, hogy nem mutatott be egyetlen trükköt sem, csak végigcsúszott a pályán. (Kép: www.sportingnews.com)

Néhány óra telt csak el miniszterelnökünk évértékelő beszéde után, egyet aludtunk, aztán megnézhettük a phjongcshangi téli olimpián a női síakrobaták félcsöves selejtezőjét. Az előzményekről tudni kell, hogy Magyarország miniszterelnökét Orbán Viktornak hívják, kedvenc elfoglaltsága a foci, és az évértékelés. Sokan vagyunk így, engem például apám hároméves koromban kivitt a grundra, azóta sem mentem haza, mostanában a műfüves dühöngőkön, illetve a beázó tetejű tornatermekben pattogtatom a labdát, a focinál csak az országértékelés érdekel jobban.

Idővel megtanultam, hogy a politikus (pártja színétől függetlenül) jószerivel csak magyarázkodik, és ígérget, de ígérgetni mindig könnyebb, mint a labdát levenni vagy gólt lőni. Ma már nincs annyi televíziós csatorna, mint amennyi országértékelés, ráadásul nemcsak a politikus, hanem a magánnyugdíját, alkotmányát, köztársaságát sirató ember is szívesen értékeli az országát, főként a lábával, mert elfutni a pályán és innen a szülőföldről, azzal lehet a leggyorsabban.

Orbán Viktor is olyan, mint az átlag magyar, talán csak egy kicsivel jobban gyarapodik, még akkor is, ha az amerikai elnök vacsorameghívása késik, de a rengeteg protokoll, a marékszám fogyasztott szotyi már látszik a deréktáján.

Orbán Viktor, az átlag magyar, ha teheti, meccset néz, stadiont építtet, olykor maga is játszik, kora és egyre növekvő testsúlya ellenére még mindig ügyesen irányít, kedvenc trükkje, hogy balra néz és jobbra passzol, szóval helye van a pályán. Ismerve a sportág hazai felhozatalát, még az is elképzelhető, hogy Orbán Viktor egyszer válogatott lesz, a szövetség vezetői fogják kérni, hogy segítsen a válságban lévő csapaton, és ő, hosszas rábeszélés után elfogadja a csapatkapitányi címet, kifut a pályára, meghallgatja, sőt, a többiekkel együtt dúdolja a Himnuszt, aztán, korral, súllyal nem törődve beleveti magát a küzdelembe. A szurkolók hősként fogják ünnepelni, mert ez ugye a válogatott, a nemzet csapat, nem holmi Bajnai-féle Építők, nem Gyurcsány mackónadrágos kocogása. A válogatott mezét címer díszíti, aki ezt viseli, az a többiekért harcol, tehát tiszteletet érdemel.

A síakrobata, Elizabeth Swaney is Magyarországot képviselte, semmi rendkívüli nincs abban, hogy Mohamed Aida, Radulovics Bojana, Perez Carlos, Sowunmi Thomas, Vinícius Paulo után ismét egy nyelvünkre való sportolóért rajonghattunk, a tévé előtt szorongathattuk a sörös üveget, és kiabálhattuk a nemzetünket megtestesítő versenyző nevét. Elizabeth sokat tett azért, hogy olimpikon lehessen, a saját pénzén utazgatott és szerzett kvalifikációt, a havas, csúszós terepen sem esett el, a versenyben talpon maradt. Futása tökéletesen passzolt az elváráshoz, és Orbán Viktor évértékelőjéhez: semmi akrobatika, nem ő találta ki a freesstyle-t, felment a pályára, ahogy a miniszterelnök a pódiumra, nem törődött a pontozókkal, rutinból megcsinálta, amit tudott, meghallgatta a közönség udvarias tapsát, és talán már arra gondolt, hogy négy év múlva újabb megmérettetés lesz, ott kell lenni azon is.

Orbán Viktor sem kockáztatott, a romokban heverő egészségügyről, a nemzetközi elszigeteltségről, a fejére olvasott korrupciós vádakról hallgatott, és mert az évértékelőn nincsenek kérdések, nem is válaszolt semmire.

Orbán Viktor, akárcsak Elizabeth Swaney teljesítménye sikeres volt, más jelzőt keresgélni, maga a hazaárulás. Nem az ő bűnük, hogy bármit csinálnak, az elég az olimpiához, a miniszterelnökséghez, sőt, reményeik szerint a folytatáshoz is.