Az újságíró archívumából: műholdtölte

Csaknem három és fél évtizeddel ezelőtt „robbant be” a magyar köztudatba (és csaknem vele együtt a gyakorlatba is) a tévéműsor-választék bővítésének a lehetősége. Akkoriban jelentek meg a műsorszóró műholdak, amelyekről – kellő műszaki háttér birtokában – zavartalanul lehetett venni olyan tévéműsorokat, amelyekről mindaddig még csak nem is álmod(hat)ott az akkor még meglévő vasfüggöny mögött élő Kelet-Európa meg a Szovjetunió sok százmilliós lakossága.

Állítható, hogy a műholdas tévézés terjedése is része volt a kelet-európai rendszerváltás-sorozat előkészítésének, Moszkva birodalma összeomlásának, annak, hogy valósággá váljanak a helsinki európai biztonsági és együttműködési értekezleten elméletileg elfogadott, ám sokáig meg nem valósult megállapodás részletei, az emberek, eszmék és javak szabad áramlása. Az akkor tekintélyes és nagy olvasottságnak örvendő Magyar Hírlap többször is foglalkozott a műholdas műsorsugárzás részleteivel. Ez alkalommal a lap 1984. november 17-i képes mellékletének a témába vágó írásait adjuk közre.

 

Egy téma több oldalon – több oldalról

A műholdas műsorszórásról, hosszas előmunkálatok után 1977-ben született nemzetközi egyezmény, amelyet 106 ország képviselői írtak alá. Az egyezmény határozata szerint a műsorszóró műholdak geostacionárius pályán helyezhetők el. Ez a pálya kör alakú, mintegy 3600 kilométer magasságban húzódik az Egyenlítő fölött. A pályán a műholdakat egymástól 6 fokra, azaz 4400 kilométer távolságban telepítik. (Ezekre a pontokra több ország műholdjai is elhelyezhetők, anélkül, hogy egymást zavarnák; így a Magyarországnak kijelölt helyen összesen 12 más ország műholdja is települt.) Az 1977-es genfi egyezmény csatolt csatorna-kiosztási terve két lényeges alapelv figyelembevételével készült: Az egyik az országok jogait rögzíti: „Az egyezmény, a nemzetközi rádiószabályzat és az érvényben levő határozatok rendelkezései alapján valamennyi országnak joga van hozzáférni a geostacionárius pályához, annak érdekében, hogy a saját igényeit kielégítse.” A nemzetközi rádiószabályzat viszont ehhez a joghoz egy másik, a kötelezettséget tartalmazó előírást ad, a következőképpen: „A műholdas műsorszóró szolgálat űrállomása jellemzőinek meghatározásakor minden rendelkezésre álló műszaki eszközt fel kell használni annak érdekében, hogy maximálisan csökkenjen a más ország területére történő sugárzás, kivéve, ha ez utóbbiakkal előzetesen megállapodtak.” Az egyezmény tehát egyértelműen állást foglal abban, hogy a műholdas rendszert minden országnak csak a saját területe besugárzására szabad felhasználni és a határon kívüli „túlcsordulást” a lehető legkisebbre kell korlátozni.

 

Égre néző lavór

Jól ismerem az éter kutatóinak, e már-már megszállott embereknek az érzéseit. Magam is közéjük tartozom, bár akkora távolságra, mint Kis Péter és mérnök-, technikustársai, még nem jutottam el. De örömet és élményt ad már az is, hogy saját antennákkal és erősítőkkel akár 300 kilométerről sugárzó urh- és tévé-adóállo­mások műsorát is viszonylagos biztonság­gal, sztreóminőségben, illetve színesben venni tudom. Igaz, az időjárás nemegyszer közbeszól, s olyankor el-eltűnik a színes kép, a térhatású hang, de megmarad a re­mény, hogy majd holnap jobb lesz... A MiniMax Videó és Akusztikai Gmk budai műhe­lyében azonban mindig holnap van! Mert a sok tízezer kilomé­ter távolságból – a műsorköz­vetítő műholdakról – érkező színes tévéadás állandóan és biztonsággal fogható. Semmi sem zavarja a vételt, akárme­lyik állomásra kapcsolunk is, legyen az az olasz állami RAI–1, a holland Euro-TV, a francia TV–5 csatornája, a nyugatnémet PKS és ZDF–2 vagy éppen az angol Sky Channel és a Music Box.

Kis Péter (a képen jobb oldalt), az egyedi és közösségi, nagy­közösségi rádió-tévéantennák tervezésében, készítésében, karbantartásában kellő gya­korlatot szerzett MiniMax Gmk cégvezető­je magyarázza:

– Tudtuk, hogy már van műholdas té­véműsor-közvetítés, csupán a műszaki adatokat kellett megszereznünk. Segített a szakirodalom, a MTESZ tévévétel-techni­kai konferenciája, melynek egyik fő té­mája a tavasszal éppen a műholdas tele­vízió-vétel volt. Telefonon megkerestük a párizsi EutelSat és a londoni Satellite Television műholdas műsorközvetítő cége­ket, ahol a szakemberek készséggel kö­zölték velünk: milyen hullámhosszokon sugároznak, milyen antenna, konverter, illetve tuner szükséges a vételhez.

DR. FICSOR MIHÁLY, a Szerzői Jogvédő Hivatal főigazgatója ekként foglalt állást – jogi szempontból:

Egyedi, saját berendezéssel bárki szabadon veheti, nézheti a műholdak által sugárzott tévéadásokat. Mi több, magáncélra rögzítheti is őket képmag­nóval. A vett műsorok továbbítására, továbbsugárzására, a kazettára fölvett programok továbbadására azonban már külön szerzői jogok vonatkoznak. Fontos tudni: ha kábelen viszik tovább a programot, akkor a továbbítás – mint szolgáltatás – fejében járó díj után kell a kapott pénz bizonyos száza­lékát jogdíjként befizetni a Szerzői Jogvédő Hivatalnak.

– Amit csak tudtunk, magunk állítot­tunk elő a műholdról sugárzott tévéadás vételéhez. A legjobban a tuner, a hangoló-­állomáskereső egység sikerült. Olyannyira, hogy ezt a saját szakembereink által to­vábbfejlesztett és itthoni anyagokból is előállítható egységet a nyugatnémet FUBA-cég egy nullaszaldós megállapodás alapjának is tekinti. A Bad Salzdetfurth-i vállalat két, általunk készített tunerért adna egy mikrohullámú fejegységet, azaz konvertert. Magyarázatként csak annyit, hogy a konverter alakítja át a műhold által kisugárzott nagyfrekvenciás jelet az első közbülső frekvenciára, amelyet a tu­ner kap meg. A továbbiakban már a tu­ner dolga, hogy ezt a jelet a mindennapi tévékészülékkel is fogható hullámhosszú­ságúvá változtassa.

– De hiányzik még az antenna! – ve­tem közbe.

– Gazdasági közösségünk készítené, ter­veink szerint, a három-négy méter átmé­rőjű parabolaantennát is. Tisztában va­gyunk azzal, hogy ez nem kis feladat, ugyanis aprólékos munkát, rendkívül pon­tos méretezést kíván. Ennek megfelelően az ára is mintegy 60 ezer forint lenne...

– Antenna, konverter, tuner: sok száz­ezer forintot érő berendezések. Csak ke­vés tévétulajdonos engedhetné meg magá­nak ezt a luxust – érvelek.

– Nem is egyedi vételre ajánljuk – hisz’ külföldön is drága. kb. 30 ezer dol­lár –, hanem nagyközösségi és közösségi antennák részeként. Műszakilag ugyanis semmi akadálya annak, hogy egy ilyen berendezéstrió akár sok tízezer lakásba elvigye a műholdakról érkező tévéképet és -hangot. Néhány szálloda és nagyközös­ségi antennarendszer üzemeltetője máris megkeresett bennünket, adjuk el nekik a jelenleg üzemelő parabolaantennát, kon­vertert és tunert, mert ezzel szeretné bő­víteni a szolgáltatásait.

– A budapesti szállodákat ugyanis kü­lönösen érdekli a műholdas tévéadások vé­tele. A hotelek zárt láncú videotévéinek a működtetése, a programok összeállítása évente (és házanként!) legalább egy-kétmillió forintba kerül, hiszen gondoskodni kell a friss műsoros kazetták beszerzé­séről, a különféle jogdíjak kifizetéséről, és persze a stúdiók alkalmazottai sem in­gyen dolgoznak. A mi antennánkkal és készülékeinkkel, valamint a FUBA kon­verterével igen rövid idő alatt friss (tehát nem konzerv!), angol, német, francia, olasz stb. nyelvű (tehát a vendég hazájá­ban már megszokott!) tévéműsorhoz jut­tathatnák szállodáink a külföldieket. Az új szolgáltatás természetesen nem csekély árbevételhez is segítené a magyar ide­genforgalmat.

– A műholdas műsorok vételéhez országosan hány berendezésre lenne szük­ség?

– Számításaink szerint öt-hatszázra. Természetesen közösségi és nagyközösségi, tehát egyszerre több száz vagy ezer lakás vevőkészülékeinek az ellátására, a műsorválaszték-bővítésre gondolunk. Szóba jö­hetne – a külföldön már elterjedt és bevált – másik megoldás, AM-mikro átjátszóállomások telepítése is. Döntésre lenne szükség, olyanra, amely népgazda­ságunk számára a legcélszerűbb. Úgy vé­lem, a szellemi-műszaki kapacitás adott e feladat megoldásához.

HADARITS MIHÁLY, a Du­na Intercontinental Szálloda műszaki igazgatója öröm­mel fogadta a MiniMax Gmk ajánlatát: „Meggyőződhettem arról, hogy műszakilag kivitelez­hető a műholdas tévéműso­rok biztos és jó minőségű vétele. Szállodánk – és minden bizonnyal más, nagy vendégkörű hotelek – szol­gáltatása bővülne, ha a ven­dég saját anyanyelvén su­gárzott tévéműsort vehetné a szobájában. Jómagam már készítettem egy hozzá­vetőleges számítást: ha ezt a szolgáltatást szobánként egy dollárért nyújtanánk, 70 százalékos szobakihasz­nálást alapul véve, évente mintegy kilencvenezer dol­lárt hozna. Zárt videóláncunk működtetése, fenntar­tása, műsor-összeállítása most évente 2,5 millió fo­rintba kerül. A MiniMax ajánlatának a megvalósítá­sával nyolc különféle, jó minőségű és élő programhoz juthatnának a vendégeink.

Azt azonban egy pil­lanatra se felejtsük el, hogy a szóban forgó gmk csupán a műszaki feltételek megteremtését szavatolja. A mű­sorvétel és -továbbadás jo­gi, szerzői jogi feltételei még tisztázásra várnak!

Elvileg ma már semmi akadálya annak, hogy hazánkban is tévéprogramok tucatjá­ból vagy még többől válogathasson a néző. A műholdas tévéműsor-szórással, illetve ha a kábeltelevízió elterjedne, és a közösségi, nagyközösségi tévéantennákra kapcsolt ké­szülékeken mód nyílnék a megszokottnál több programból való választásra. Televízió- gyárainkban viszont egyelőre csak olyan készülékeket gyártanak, amelyeken legföl­jebb 6—8 különféle programot lehet beállí­tani. Igaz, vannak távvezérlésű tévékészü­lékek is, amelyek 16 különféle program kapcsolására alkalmasak, ezek azonban meglehetősen drágák.

Van-e más megoldás a műsorkínálatból való választásra?

FISTER FERENC, a Videoton tv-gyárának műszaki főmérnöke így nyilatkozott:

A mai, mechanikus kezelőegységgel gyártott készülékeinken 6–8 programot le­het előre beállítani, a távvezérlésűn 16-ot. Miután olcsóbbak a programozás célját szol­gáló integrált áramkörök, 1986-tól egy olyan kiegészítő programkapcsoló gyártását ter­vezzük, amelyet bárki könnyűszerrel össze­kapcsolhat a meglevő készüléke program­kapcsolójával, és általa megkettőzheti a választékot. Ez a kiegészítő berendezés szá­mításaink szerint mintegy 300 forintba fog kerülni. Az ugyancsak a terveinkben sze­replő, nagy kapacitású, 39 programos, táv­vezérlésű csatornaváltó mintegy 4000 forint­tal drágítaná meg a vevőkészüléket. Ter­veinkben szerepel továbbá (tekintettel a műholdas és kábeltévézésre!) egy olyan kiegészítő egység kifejlesztése is, amellyel az antennán érkező kép- és hangjel a tévékészülékbe továbbítható.

A Budapesti Híradástechnika Szövetke­zet ugyancsak gondolt egy kiegészítő prog­ramkapcsoló (előfizetői rekonverter, preszelektor) kifejlesztésére. A kísérleti pél­dány hónapokkal ezelőtt elkészült, 24 tévécsatorna vételére alkalmas. Az ötlet és az elmélet nem vadonatúj, miután külföldön a nagy televíziógyárak sorozatban készítik a folyamatos hangolású készülékeket, amelyek az úgynevezett S-csatornákat (Sonderkanäle = különcsatornák) is a néző szolgá­latába állítják. A Híradástechnika Szövet­kezet preszelektora az egymás mellett levő minden második csatornát alkalmassá tenné külön-külön programok vételére. A szövet­kezet gyártmánya becslések szerint mint­egy 7000–8000 forintba kerülne.

Ezek után az a kérdés, hogy nem lehet­ne-e a különféle vállalatok, szövetkezetek fejlesztő, választékbővítő – a műszaki fej­lődést szolgáló – törekvéseit összehangolni, mégpedig úgy, hogy árban is, műszaki jel­lemzőiben is elfogadható termékhez jusson a fogyasztó?