Háztáji, egyúttal közérdekű – a HIVATAL és a sajtó
Levelet küldtem 2017. október 3-án 12 óra 05 perckor dr. Domanyik Eszternek, a győri önkormányzat városmarketing és programszervezési főosztálya vezetőjének abból az alkalomból, hogy augusztus 6–október 2. között lapunk, a 2000-ben alapított „Infovilág, a hiteles hírportál” szerénységem klaviatúrájából származóan négy írást is közölt Győr belvárosáról, fölhívva a figyelmet e csodálatos város műemlékei egy részének elhanyagoltságára.
A címzett (domanyik.eszter@gyor-ph.hu) a levelet – amelyben a cikkek szerzője, egyben a lap alapító felelős szerkesztője fölajánlotta a győri önkormányzat városmarketing és programszervezési főosztálya vezetőjének a véleménynyilvánítást az Infovilág felületén – 2017. október 3-án 14 óra 39 perckor elolvasta. A városháza véleményére váró négy cikk itt megtalálható:
Győr többet érdemel(ne - Ötletroham az omladozó Schäffer-ház láttán
Ötletroham az omladozó Schäffer-ház láttán (2.)
Egy kis séta – nem Nagyváradon, hanem Győrött
Győr többet érdemel(ne) – a Bécsi kapu tértől a Káptalandombon át
Csakhogy a jelzésre és ajánlatra az (egykoron törvényileg előírt) szokásos 30 nap elteltével sem érkezett válasz. A 30 nap (és még három óra) elteltével 2017. november 3-án 14 óra 51 perckor újabb levelet küldtem dr. Domanyik Eszternek, amelyben sajnálattal konstatáltam, hogy négy hét és két nap nem volt elegendő a győri városháza városmarketing és programszervezési főosztálya vezetőjének az Infovilág szerkesztőségétől kapott levél megválaszolására. Még csak arra sem (miként ez ilyen esetekben a címzettek bevált módszere), hogy lapunkat értesítse: „a válaszon dolgozunk, türelmét kérjük"...
A november 3-i levelemben egyúttal közöltem a címzettel, hogy sok évtizedes pályafutásom alatt sem itthon, sem külföldi tudósítói éveimben ilyen negligáló magatartással nem találkoztam. Európa működő felében ugyanis a közigazgatási beosztottak, sőt, a hatóságok is jól tudják: az újságíró felelős munkát végez, szándéka és joga, sőt, kötelessége a hiteles tájékoztatás, és ebbéli igyekezetében segíteni kell. A válaszadás meg a címzettnek eleve kötelessége, ezért (is) fizetik. Tűrhetetlen a munkájukat végző, a hivatásukat gyakorló újságírók „kikerülése”, amelynek leglátványosabb megnyilvánulása, amikor képviselők és kormánytagok fülükre ragasztott telefonnal elfutnak az újságírók elől. Az ok semmi más nem lehet, mint a gyávaság, a „Ne szólj szám, nem fáj fejem!” szerfölött rosszul értelmezett gyakorlata. Tapasztalható, hogy ez a fajta megfutamodás járvánnyá vált, és az utóbbi időben nem csupán választott, kinevezett, magukat az újságíróknál felsőbb rendűnek (be)képzelő hölgyek és urak azt hiszik, hogy ők „valakik”, és ezt is megtehetik.
Itt szeretném leszögezni és közhírré tenni: NEM TEHETIK MEG, még akkor sem, ha ezt gondolják és próbálnak „valakikként" viselkedni. Ezt a fajta magatartást undorral és megvetéssel fogadja a köz, amely joggal érzi magát lenézettnek, és olyannak, akitől a „valakik” semmi egyebet sem várnak, mint négyévenként a szavazatukat.
A győri városháza beosztottjának írt levelemre visszatérve: közöltem (az általam személyesen, sajnos, nem ismert, ám a róla készült képek szerint modellszépségű) dr. Domanyik Eszterrel, hogy a válasza elmaradásáról tájékoztatom lapunk olvasóit, mert ilyen esetben nincs nagyobb erő a nyilvánosságnál.
A publikum elől nem lehet megfutamodni, még ha a magyar parlamentben, nyilvános rendezvényeken sokan ezt teszik is.
