Az újságíró archívumából: Szép korok szépiái – fotográfia-történeti talányok

Ilyenkor, halottak napja környékén különösen érdekesek lehetnek egykor voltak – nők, férfiak, gyerekek, anyák, nagyanyák, cserzett kezű apák, nyalka tisztecskék, kemény arcú parasztasszonyok, netán úri háznál szolgálók, megfontolt, ravasz üzletemberek, ártatlan szemekkel a világba/fotolencsébe tekintő kislányok, kisfiúk – fényképei. Az újságíró archívuma ilyen felvételeket is őriz, jól tudván, elsősorban nem a krónikás számára érték egyik-másik, sokkal inkább múzeumok, a fotográfusok háza gyűjteménye számára. (Kép: fényképész a 19. század közepén; forrás: Wikibooks)

Előre bocsátom: egyik képhez sem fűz családi, baráti, ismerősi kötelék. Véletlen adta kezembe őket, mondhatók, egyiket-másikat hozzám sodorta a sors. Mint például ezt, az elsőt, a legnagyobbat, a legdíszesebbet. Jó évtizeddel ezelőtt a pesti, Örs vezér téri metróállomás kijáratánál álldogált egy hajléktalan férfi, ő kínálta megvételre. Lomtalanításkor tetszett meg neki – jegyezte meg az ismeretlen nagy családot megörökítő fényképről. Akik kirakták, hogy az enyészeté legyen, nem tudták: kincset adtak ki a kezükből. Az arany nyomatú karton közepébe ragasztott, mára érett szépiává színeződött felvételt a magyar fotográfia történelmének két jeles alakja, Elbl és Pietsch készítette – nem műteremben, hanem a szabadban, egy villa vagy kúria előterében.

Elbl és Pietsch urak a 19. század végén nem nagy gyakorisággal osztogatott „udvari fényképészek” cím birtokosai voltak. Az Osztrák–Magyar Monarchia legszebb éveiben virágzott műtermük kezdetben, 1890–91-ben Székesfehérvárott, a Várköz utca 2. alatt működött (az egykori Pribék-féle, majd Fodor József műterme helyén), aztán Budán, a Fő utca 18-ban és a pesti Baross utca 73. alatt nyitottak műtermet.

A 35 tagú nagy családot – csecsemőtől aggastyánig – megörökítő, fényérzékeny üveglapra exponált felvételt Elbl és Pietsch a Fő utcai műterem laboratóriumában dolgozta ki és kasírozta a cég díszes kartonjára. A művész urak tudták a dolgukat, bizonyára hasonló felvételek százain voltak már túl, amikor ezt a családot fényképezték. A legidősebb személy, a botjára támaszkodó, sapkát viselő, feltehetően a nyolcvanas évei végén járó úr ül a középpontban, tőle jobbra a család legfiatalabbja, bizonyára dédunoka, és körben ugyancsak az unokasereg, nagy valószínűséggel ők is dédunokák, miután „a papa” és a tőle balra ülő „a mama”, valamint az jócskán középkorú urak és hölgyek valószínűleg húgok, sógornők, sógorok, unokalányok és unokafiúk, testvérek és unokatestvérek.

A képről nem derül ki, hogy ki, mivel foglalkozott, pusztán két férfiúról tudható: az egyik (jobb szélen) honvéd vagy rendőr főhadnagy, a másik a felvétel mértani közepén – talán apja és nagybácsikái között – pedig éppen érettségi után lehet, kadétiskolás. A hölgyek, urak és gyerekek öltözete bizonyítja: módos család állt-ült a Herr Fotograf masinája elé. Ha netán bármelyik leszármazott fölismeri a képet, e sorok írója szívesen beszélgetne vele elsősorban arról, miként alakult e népes polgárcsalád sorsa az utóbbi 120 esztendőben…

Szelényi Gyula fényképész nevét őrzi az első alkalommal 1880-ban megjelent „Budapesti Czim- és Lakásjegyzék” 1902–03. évi kötete. A Fényképészek rovatban olyan nevek között, mint a később említendő Haberfeld, és mindenekelőtt Mai és Társa, cs. és kir. udvari fényképész, VI., Nagymező u. 20. (most Mai Manó Ház/Magyar Fotográfusok Háza) és V., Váczi körút 14. Szelényi mester budapesti, VIII. kerületi, József utca 55. alatti műtermének a terméke ez a vasárnap ebéd utáni hangulatot őrző felvétel. Komoly, már-már komor, mosolytalan három felnőtt és két, megszeppent kisgyerek. Középütt a meghatározhatatlan korú, vastag, aranygyűrűt viselő, pödrött bajuszú úr, bizonnyal a családfő; tőle balra a korán elvirágzott feleség, jobb oldalt a lányuk. És persze a két kislány. De hol a gyerekek apja, a lány férje? Kiment Amerikába? Netán gyógyíthatatlan betegség vitte el? Mert a válás abban az időben, a 20. század első éveiben még nem volt túl gyakori…

Haberfeld Károly (Budapest, VII., Kerepesi út 4.: a Nemzeti Színházzal átellenben!) fényirdájában (fényképészeti műtermében), netán a Clotild-palotában, az Eskü út 6. vagy a Kígyó utca 5. alatt készülhetett ez a műtermi portrékép. Megállapíthatatlan, hogy ki lehetett ez az asszony a fotográfián, amely méretét tekintve minden bizonnyal a család közeli hozzátartozója számára készülhetett abból a célból, hogy a tárcájában őrizhesse. Sorsától megcsapkodott, gondokkal teli arc; talán fénykép is ez alkalommal készült róla először. Hány gyereke lehetett? Sikerült-e valamennyit fölnevelnie? A képet talán a legidősebb fia kérte tőle, mielőtt elvitték 1914 nyarán katonának a háborúba. „Utánrendelések évek múlva is eszközöltettnek” – áll a kartonra kasírozott fekete-fehér kép hátulján. Rendelt-e valaha is bárki belőle?

Esztergom, 1926. X. 17. – olvasható a jó kilencven esztendővel ezelőtt készült fénykép hátoldalán. A kor fényképészeti stílusára jellemző műtermi felvételen a húszas évei elején megörökített, szolid eleganciával öltözött, rakott szoknyás, talán tisztviselő kisasszony jobb kezében bőrkötésű könyv. Netán a vőlegénye számára készült a fotó?

Az ismeretlen anya Schmullers Sándor pesti fényképész mesternél örökíttette meg magát két kislányával együtt 1931. XII. 1-jén – derül ki a fotó hátoldalán olvasható pecsétről és feljegyzésből. Schmullers művészi fotográfia-műterme akkor még a pesti, VIII. kerületi Mária Terézia téren (ma Horváth Mihály tér) működött, ám az 1943. évi budapesti telefonkönyv már a IV. kerületi Petőfi Sándor utca 11. alatt jegyzi.

Ennek a képnek is érdekessége, hogy hiányos: nincs a fotón a férj, az apa. Persze – ez látszik a legvalószínűbbnek – a kép a családfő számára készülhetett a neki legdrágábbakról. Lehet, hogy a tárcájában őrizte a felvételt, bár az is lehet, hogy az íróasztalán egy képtartóban. A fotográfiáról a férfin kívül a mosoly is hiányzik. Komoly a feleség, a gyerekek anyja, és kislányok szája sem nyílik mosolyra. Mi lehetett az oka?

„Hauser műterme Kispest” – ez a három pecsételt szó olvasható egy 16 év körüli lányt ábrázoló – talán születésnapi? – 13×8 centiméteres, szépiára színezett fotó hátulján. A lány homlokán-haján üveggyöngy diadém, bal kezét eltakarja a műtermi virágcsokor. A Hauser család régi, kispesti família, a fényképész mester Hauser Béla műterme a Fő utca 36. alatt működött, bár az 1922–23. évi lakásjegyzék szerint az ifjabb Hauser Béla fényképész címe Kispest, Batthyány utca 48. (A két ingatlan ötpercnyi sétára, 400 méterre van egymástól.) Ennek megfelelően a meglepően jó minőségben fennmaradt „ismeretlen lány virágcsokorral” fotó akár az 1920-as években is készülhetett.  

A végére hagytam archívumom két, fiatal nőt ábrázoló, dátum nélküli, finoman retusált, karton fotópapírra nagyított képét. Az ok egyszerű: minden jó, ha a vége jó. A két hölgy végre mosolyog – önre is, kedves olvasó.