Illovszky-kiállítás az angyalföldi József Attila Művelődési Központban
Illovszky Rudolf 1933-ban, 11 évesen kezdte el a labdarúgást az MTK-ban (a képen), majd 1941-ben a Budapesti Vasashoz igazolt át, ahol visszavonulásáig futballozott: 270 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt, 87 gólt lőtt és 2008. szeptember 23-án bekövetkezett haláláig szolgálta játékosként, edzőként, majd pedig tanácsadóként a Vasas családot.
Akik láthatták játszani, azt mondják, balszélsőként utolérhetetlenül, félelmetesen gyors volt. Később a klub szakmai igazgatója és elnökségi tagja lett. A magyar válogatottat két időszakban 39 mérkőzésen vezette szövetségi kapitányként. Legendás volt emberszeretete és tisztelete, és hogy szót értett a „legzsiványabb”, legvagányabb játékosokkal. Kiváló, szinte apa–fiú-kapcsolatokat ápolt az 1960-as, -70-es és -80-as évek kiemelkedő Vasas labdarúgóival, Mészöly Kálmánnal, Farkas Jánossal és Várady Bélával.
A Vasas család feltétlen tiszteletét mutatja, hogy még életében, 2002. február 21-én róla nevezték el a Fáy utcai stadiont. Az Új Illovszky Stadion építését a Vasas születésnapján 2017. március 16-án kezdték el, és várhatóan a jövő nyáron avatják.
Illovszky Rudolfnak a XIII. kerületi Önkormányzat az elsők közt adományozott díszpolgári címet 1996-ban, és a közeli jövőben köztéri szobrot is kíván emelni emlékére. Kitüntetései 2002-ben és 2007-ben tovább bővültek: Bay Béla-díjat kapott, majd a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztjét vehette át. (Forrás: Várkonyi Rita „Arcok, arcélek – Interjúk XIII. kerületi díszpolgárokkal”)